A Nap, amely nem Az



Június 4-e van, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója. Negyvenöt év telt el úgy, hogy nem tartottuk számon az évfordulót. Azután 1990-ben Szabad György felállást vezényelt az Országgyűlésben, Orbán vezetésével kivonult a liberális Fidesz-frakció, azóta számon tartjuk. Huszonnégy éve minden évben „megtartjuk” valahogy. Négy éve a már nem liberális Fidesz parlamenti többsége – a Jobbikkal együtt – a „Nemzeti Összetartozás Napjává” nyilvánította június 4-ét. Ahogy Milošević szerbjei a rigómezei csata, a nagy szerb vereség évfordulóját ünnepelték, s vezették történelmi hanyatlásba az egykori Jugoszlávia népeit, Orbán magyarjai a történelmi Magyarország felbomlását „ünneplik” évről-évre.


Mit is jelent a trianoni évfordulón ünnepelt „nemzeti összetartozás”? Egyfajta választ arra a tényre, hogy a trianoni és párizsi békeszerződés nyomán a Kárpát-medencei magyarság egy része – egykor még egyharmada, ma már csak egyötöde – a szomszéd államokban él. Van erre a helyzetre válasza az RMDSZ-nek, az egykori Magyar Koalíció Pártjának, ma a Híd–Most pártnak, a magyar liberálisoknak és korábban a szocialistáknak: tegyenek meg mindent a kisebbségi pártok kisebbségben, a magyar állam államközi szinten a kisebbségben élő magyarok kisebbségi jogaiért, a kisebbségi intézményrendszer fejlesztéséért, a kisebbségi intézményrendszer önigazgatásáért, vagyis a kulturális autonómiáért. Ez az a válasz, amelyhez nemzetközi támogatást lehet kapni, és amely a szomszéd országok demokratikus többségi politikai erői számára elfogadható. Ez a politika hozott jelentős sikereket a magyar kisebbségek számára.



A Fidesz frakció hűlt helye az 1990-es országgyűlésben – MTI/Index

Az orbáni válasz más. Orbán autonómiát követel, mégpedig területi autonómiát, mindenekelőtt a Székelyföld számára. Válaszának legfontosabb összetevője azonban – a korábbi státustörvény folytatásaként – a letelepedés nélküli állampolgárság felkínálása a határon túli magyaroknak, és ezzel – valamint a MÁÉRT-tal és más intézményekkel, legújabban a Fidesz által az európai választásra állított „nemzeti listával” – a szomszéd országok kisebbségi magyarságának a magyar államhoz kötése. S amivel a legmesszebbre megy: a választójoggal kiterjeszti a magyar politikai közösséget a határon túli magyarokra.


Négy évig úgy tűnt, hogy az orbáni válasz működik. Működött mindenekelőtt azért, mert el lehetett fogadtatni a magyar politikai osztály túlnyomó többségével. Hiszen az állampolgársági törvényt megszavazta a Fidesz és a Jobbik mellett nemcsak az LMP, de az akkori MSZP-frakció többsége. Az MSZP – a DK kiválása óta – új identitásának egyik sarokkövévé tette a fideszes „nemzetpolitika” elfogadását, mint ahogy az Együtt–PM is az ún. „korszakváltás” egyik elemévé, a politikáját a 2010 előtti gyurcsányi politikától megkülönböztető jeggyé tette. Mesterházy bocsánatot kérni utazott Kolozsvárra, az Együtt–PM részt vett a „székelyek nagy menetelésén”. Már-már nemzeti konszenzus alakult ki az orbáni „nemzetpolitika” mögött, s a magyar médiában is természetessé vált az elfogadása, miközben maguk a választók mindmáig megosztottak, a határon túliak választójogának az ismert felmérések szerint nincs többségi támogatottsága.


De működött az orbáni válasz azért is, mert – eltérően a 2001-es státustörvénytől – a kettős állampolgárságot nem kérdőjelezték meg nemzetközi intézmények, és a szomszéd államok közül csak Szlovákia utasította el és tett súlyos ellenintézkedést. (Tiltja a kettős állampolgárságot Ausztria és Ukrajna is, de az ausztriai magyarokra már a státustörvényt sem terjesztette ki az első Orbán-kormány, és állampolgárságot sem kínált nekik a második. Ukrajna pedig elnézte, hogy a kárpátaljaiaknak – magyaroknak és nem magyaroknak – tömegesen adják a magyar személyi okmányokat.) Minthogy Horvátország, Románia és Szerbia maga is állampolgárságot kínál az etnikum határon túl rekedt részének, nemcsak tudomásul vették a magyar intézkedést, de azt is engedik, hogy területükön avassák az új állampolgárokat.


Az elmúlt hetekben azután két tekintetben is kiderült: baj van az orbáni válasszal. Az áprilisi parlamenti választást követően a marosvásárhelyi Parászka Boróka a transindex.hu portálon A kettős állampolgársági történet vége című cikkében hívta fel a figyelmet arra, hogy a kisebbségben élő magyarok csekély kisebbsége, Romániában mintegy 7 százaléka szavazott érvényesen a magyarországi választáson, tehát a túlnyomó többség nem csatlakozott a magyarországi politikai közösséghez. Az új állampolgárok száma összesen félmillió lett, közülük az intenzív regisztrációs kampány nyomán közel 200 ezren regisztráltak, de ebből csak közel 160 ezren adtak is le levélben szavazatot (amiből 129 ezer lett érvényes). Azt a célját elérte a Fidesz, hogy ezekkel a szavazatokkal hozzájusson egy további mandátumhoz az itthoni szavazatokkal megszerzetten mandátumokon túl (hiszen azok, akik a regisztráltak közül szavaztak, 95 százalékban a Fideszt választották), s így lett meg a kétharmada, de arról, hogy a kisebbségben élő magyarok összességükben részévé váltak volna a magyarországi politikai közösségnek, nincs szó. Az Orbán és Kövér által hirdetett „nemzeti összetartozás” mintha nem létezne.


A másik új fejlemény: amíg éveken át úgy tűnhetett, hogy a nemzetközi közösség szemet huny a „határokon átívelő nemzetegyesítés” orbáni politikája fölött, az Ukrajna körüli konfliktust otromba módon kiaknázó Orbán-beszédet már az első számúnak tekintett szövetséges, Donald Tusk lengyel miniszterelnök is határozottan elutasította. Orbán egyszerre követelt autonómiát és a kettős állampolgárság elismerését az ukrajnai, s általában a kisebbségben élő magyarok számára, s ez Ukrajnában is, Romániában is kiverte a biztosítékot.


Orbánék persze, mit sem törődve a kisebbségben élő magyarok valóságos érdekével, nyilván kitartanak a szomszédokkal másfél évtizede folytatott hidegháborújuk mellett. Az igazi kérdés az, hogy Orbánnak a demokratikus Európa mellett elkötelezett ellenzéke kész-e szembefordulni az orbáni hidegháborúval, miként azt az elmúlt években, az SZDSZ megszűnése óta egyedül a Demokratikus Koalíció tette.



Az LMP megemlékezése kedden, a nemzeti összetartozás napján a Margit híd budi hídfőjénél, a Przemysl emlékmű előtt – MTI/Marjai János

A határon túl a józanul gondolkodók már régen tudomásul vették: csak a többség demokratikus erőivel közösen lehet elérni, hogy a kisebbségben élők magyarként, a magyar kultúrában élve boldogulhassanak abban az országban, amelyben születtek és élnek. A kisebbségi pártok ezen az alapon, sokszor kormánykoalícióba lépve érték el sikereiket, még ha Durayék, Tőkésék és hazai partnereik nem is vesznek ezekről tudomást. Ideje, hogy a magyarországi demokraták is tudomásul vegyék a realitást, és ha majd újra létrehozzák a Magyar Köztársaságot, az magát a magyarországi polgárok államának tekintse. Ekként legyen szolidáris a határon túli magyarokkal, de felejtse el az „egységes magyar nemzet” veszedelmes mítoszát.





A szerk. megj.: Az LMP kedden a Margit híd budai hídfőjénél lévő Przemysl-emlékműnél emlékezett a nemzeti összetartozás napjára. Az LMP politikusai, köztük Schiffer András helyeztek el virágcsokrot az I. világháború áldozataira és a trianoni békeszerződés emlékezve. Hajdu Mária, az ellenzéki párt emlékezetpolitikai szakszóvivője rövid beszédében azt mondta, bár a trianoni döntés szétszakította Magyarországot, a Kárpát-medence magyarjait nem tudta végleg elválasztani egymástól. Minden párt közös felelőssége, hogy összetartsa a magyar nemzetet, mondta.





Bauer Tamás közgazdász
,
a Demokratikus Koalíció tagja