Itt a piros, hol a piros? – avagy a Fidesz és a reklámadó
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2014. június 14. szombat, 07:11
Ha nem rólunk szólna, szórakoztató lenne szemlélni, ahogy a Fidesz elfogadtatni igyekszik a reklámadót*. Kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában Gulyás Gergely volt vendég. A beszélgetés szép illusztrációja volt annak, mennyire bornírt és önellentmondó lehet a magyarázkodás, amikor már semmilyen társadalmi kontroll, semmilyen parlamenti ellenőrzés nem működik a hatalom felett.
Bocsássuk előre, hogy a törvényt a Parlamentben az arányos közteherviselés elvének érvényesítésére hivatkozva terjesztették elő. Ez szerepel az indokolásban, a törvény céljaként. Sajnos a törvényi indokolásból az nem derül ki, hogy miért éppen a kereskedelmi médiacégek reklámtevékenységét találta meg ehhez a jogalkotó mint amire specifikus forgalmi-fogyasztási típusú adót érdemes kivetni. Egyáltalán, miért van szükség újabb specifikus forgalmi adó bevezetésére?
Ez utóbbi kérdésre egyébként az M1 Az este című műsorának nyilatkozó Varga Mihály sem adott választ. Arra meg, hogy miért éppen a kereskedelmi médiacégek kerültek képbe, azt felelte, mert nincsenek szent tehenek a gazdaságban. Rögtön akadt persze analógiája is, másutt is van ilyen a világban – természetesen annak ismertetése nélkül, hogy milyen feltételekkel, milyen rendszerbe illeszkedve. Arra a kérdésre, hogy miért volt szükség sürgősséggel, kivételes eljárásban a törvény elfogadására, Vargától az a profán válasz érkezett, hogy azért, mert szerették volna gyorsan lezárni a vitát. Kár, hogy nem kabaréban mondta, mert ott ez a válasz tapsot arathatna.
Visszatérve a Gulyás-interjúhoz, nem csoda, hogy ő is kerülte ezeket a kérdéseket, inkább más utat választott: egészségügyi termékadóként vezette elő az új adót. Szerinte e mellett a törvény mellett jó szívvel lehet színtiszta elvi alapon érvelni, és minthogy neki a politikától függetlenül lesújtó a véleménye a kereskedelmi tévékről, mivel sok műsorukkal rombolják a társadalom értékítéletét, jó szívvel támogatja is.
Természetesen arra sem tért ki, hogy egy új forgalmi adó bevezetését miért csak egész más indokkal lehet jó szívvel támogatni a megjelölt törvényi cél helyett. Miért nem elég jó indok az, ami a törvényben szerepel?
A logikus kérdésre, hogy ha a műsortartalom a probléma, miért nem az erre hivatott hatóság intézkedik, Gulyás azt válaszolta, hogy a Médiahatóság büntetései elenyészőek voltak: „A médiahatóság nem alkalmazta megfelelő hatékonysággal a szankciókat, és finoman élt a bírságolás lehetőségével.” Szerinte jó hasonlat a chipsadó, mert ott sem azt mondják, hogy nem lehet egészségtelen termékeket fogyasztani, de ezt adóval terhelik.
Láthatóan nem érzékelve a totális ellentmondást a saját kijelentései között, néhány perccel később viszont már azt állította: „… nem értékkategória alapján adóztatják meg a reklámokat, arról van szó, hogy azt kell megnézni, mi az a terület, ahova érdemes adót kivetni, mert vannak olyan jelentős jövedelmek, amik részben vagy egészében adózatlanok. Az adó alapja a reklámmal szerzett nyereség.” Majd ismét mégis visszakanyarodott a kiindulópontjához, a rengeteg kárhoz, amelyet a kereskedelmi csatornák okoztak.
Gulyás Gergely – MTI
A nyilatkozat mérhetetlenül önleleplező, inkoherens. Kezdjük ott, hogy állítólag nem értékalapon adóztatnak majd a reklámtörvény értelmében. (Valóban nem, mert önkényesen adóztatnak.) E tekintetben Gulyás maga is elszólta magát, amikor azt mondta: „meg kell nézni, mi az a terület, ahova érdemes adót kivetni, mert vannak olyan jelentős jövedelmek, amik részben vagy egészében adózatlanok.” Ennek a mondatnak is csak az a fele értelmes – „meg kell nézni, mi az a terület, ahova érdemes adót kivetni” –, mert onnantól, hogy „mert vannak olyan jelentős jövedelmek, amik részben vagy egészében adózatlanok”, már értelmezhetetlen, ugyanis a szóban forgó jövedelem adóztatása számos törvény alapján lehetséges, és meg is történik. Természetesen úgy történik meg, ahogy minden más adóalany esetében.
Természetes az is, hogy az értékelvűség, mint csizma, nem véletlenül került az asztalra. A Fidesz politikusa porhintésként, a csatornák elleni hangulatkeltés érdekében fogalmaz így: „… a reklámadó elvi alapon is védhető, mivel a kereskedelmi tévék sok műsorukkal rombolják a társadalom értékítéletét.” Egyrészt: állítólagosan nem értékalapú adóztatásnak miként lehet elvi alapja mégis valamely értékkategória? Másrészt, ha valaki mégis ehhez ragaszkodik, akkor szembekerül a jogos váddal, hogy mit keres a kormány egy kereskedelmi tévé műsorszerkesztésében? Dolga-e egy kormánynak, hogy ízlését extra büntető adókkal kérje számon? Azért van az országnak médiatörvénye és médiahatósága, hogy a törvényes keretek betartását a műsorszolgáltatás terén ezek révén kényszerítse ki. Gulyás persze tudja, hogy blőd, amit mond – a kereskedelmi tévék értékrombolása lenne a reklámadó elvi alapja, ő is hallott már a médiahatóságról, amely ráadásul kizárólag kormánypárti tagokból áll, a kormánypártok egyoldalúan meghozott törvénye szerint működik –, ezért szalad bele önként egy újabb nonszenbe, amikor így érvel: „…a Médiahatóság büntetései elenyészőek voltak” , „a szankciókat… nem alkalmazta megfelelő hatékonysággal, és finoman élt a bírságolás lehetőségével.”
Azaz Gulyás úgy gondolja, rendben van, ha a kormány nem a maga alkotta törvényes utat választja, amikor a taralommal problémája van, mondhatnánk, nem azt az utat, amely mindenkire egyformán érvényes szabályokat tartalmaz, hanem átnyúlhat még a saját médiahatósága feje felett is.
Megtehetnék, hogy módosítják a médiatörvényt? Ha az lenne a cél, amit állít, igen. Megteremthetnék a feltételeit egy átlátható rendszernek, amely mintegy giccsadót vezet be? Igen, megteremthetnék, de nem ezt akarják. Nem átlátható viszonyokat akarnak, éppen ellenkezőleg.
Már az is skandalum lenne, ha valóban ilyen elvi alapon cselekednének. De ez csak a szöveg. A Fidesz-kormány nyilván úgy gondolja, a demokratikus jogállamot már kellően porig alázta ahhoz, hogy ne érezze kínosnak és hátrányosnak, hogy valós céljai skandalumának elfedéséhez egy másik skandalumot húzzon magára a látszat kedvéért, azt, hogy külön adókkal igyekszik önkényesen befolyásolni a kereskedelmi televíziók műsorszerkesztését. Célját annyiban el is érte, hogy képes volt a kereskedelmi televíziók rettenetességével tematizálni a közbeszédet, úgy, hogy közben sikeresen fedje el a lényeget, az önkényes adóztatás valódi célját, a diszkrimináció lehetőségének megteremtését. Pedig nincs másról szó, mint arról, hogy a reklámadóval még inkább függési rendszerbe akarják kényszeríteni a médiumokat. Vagy behódolnak, hajlandók félni, és azt lesni, hogy az állami reklámok vagy újabb „büntetések” kiosztásánál kellő kegyben részesülnek-e, vagy kiteszik magukat annak, hogy nem tudják biztosítani a működési feltételeiket.
Sokak fejébe szöget ütött, mi lehet az oka annak, hogy a jobboldali sajtóorgánumok és elektronikus médiumok is tiltakozásba kezdtek. Még én is elhittem, hogy az egyöntetű tiltakozás őszinte. Egészen addig, amíg Gulyás Gergely és más fideszes prominensek** szájából nem hallottam ugyanazt a gondolatot szajkózni: „Ahogy a reklámadó a parlament elé került, rögtön lehetett látni, hogy ezzel a javaslattal politikai haszonra nem lehet szert tenni, hiszen olyan dicsőséges egységbe kovácsolta a médiát, amire a rendszerváltás óta nem volt példa.”
Élek a gyanúperrel, hogy ez az egyöntetűség is a kommunikációs offenzíva tervezett alkotóeleme. Ha a kormánypárti médiumok is tiltakoznak, akkor ugyebár nem feltételezhető, hogy a kormány politikai haszonszerzés érdekében cselekedett. Ó, dehogy. Márpedig ésszerű oka ennek az intézkedésnek a politikai haszonszerzésen kívül nincs. A bevétel jelentéktelen, a műsortartalom törvényes keretek közt tartásának egyéb eszközei rendelkezésre állnak, sőt megteremthetők a médiaszabályozás körében. Ellenben jól illeszkedik ez a húzás is a már jól ismert és alkalmazott hatalomtechnikai játszmákba. Bizony, a lényeg az, hogy a kormány kénye-kedve szerint alakuló szabályoknak a kormány kénye-kedve szerint essenek majd áldozatul a médiumok. Ez fegyelmezőleg hat majd rájuk. Ez a történet erről szól, nyilvánvaló akkor is, ha „itt a piros hol a pirost” játszanak közben velünk.
* Lásd ehhez Deák Dániel írását: Nem reklámozható a reklámadó
** Jellemző a jogalkotási folyamatra, hogy az amúgy, egyéni képviselői indítványként előterjesztett törvényjavaslatról, amelyet június 11-én kívételes eljárásban már el is fogadott a Ház, a házelnök egy nappal korábban azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a javaslat kapcsán egyelőre sem neki, sem a Fidesz-frakciónak nincsen még kialakult, végleges álláspontja.
