Panem et Circenses



2018. május 31-én a felcsúti Puskás Akadémia FC győzelemmel felérő 5-5-ös döntetlent játszott a Karmelita FC-vel. A véletlennek köszönhetően az 5-5 gól az 55-ös évszámot juttatja az ünneplő nemzet eszébe: ezen a napon köszöntöttük Örökös Miniszterelnökünket 55. születésnapján! De az igazi meglepetés a jeles évfordulón maga a Karmelita Stadion avatása és fölszentelése volt. A nemzet ajándéka a Kedves Vezetőnek, mondhatnánk, amely mint a legendák főnixmadara kelt ki a romokból: mindössze 7 nap és 7 éjjel épült Makovecz-követő magyar mérnökök, erdélyi magyar ácsok és felvidéki magyar gyepmesterek alkotásaként a Szent György téren, 13 lépésre az egykori Karmelita kolostortól (Később Várszínház, Nemzeti Táncszínház, ma Örökös Elnöki Palota).


A lelátón könnyű, világos zakóban és az oroszországi vb matrjoska-babás, félvállra vetett hátizsákjával a Kedves Vezető, aki megilletődötten mosolyogva szemezgetett egy hímzett gyolcszacskóból vajdasági szotyolát (szotyi, makuka, tutyella; a kizárólagos élelmiszer-árusítási joggal felruházott CBA-hálózat boltjaiban 15, 20 és 25 dkg-os kiszerelésben, az ünnepen 55 százalékos árkedvezménnyel kapható), és köpte akkurátusan a máskor országalmát tartó hatalmas markába a nemes mag héját.


Néhány évvel ezelőtt volt egy elejtett félmondata a Kedves Vezetőnek, Lázár kancellár és Kerényi hoppmester társaságában: „ez a tér egy stadionért kiált”, mondta, ám a Karmelita Stadion felépítése mégis meglepetés volt. Éppen 7 napos Nemzetépítő Körúton volt a Kedves Vezető, amely a nemzeti konzultációk tökéletesített változata: a Nemzetépítő Körút révén az elszakított nemzettestek az időrabló dialógus kikerülésével is azonosulhattak mindazzal, amit a Fényes Tekintetű gondol a még fényesebb jövőről. Egy szó, mint száz, elegendő volt az elejtett félmondat, és a nemes veretű gondolat, mint a bibliai mustármag, termékeny talajra hullott: a Hoppmester az Alkotmány Asztalánál is zseniálisabb gerjedelemben szülte meg a Turulfészek formájú futballpálya tervét. Elég volt csak felidéznie a Nemzeti Fejlesztési Miniszternek az orbanisszimuszi mondást: „A tett halála az okoskodás” – amely személyes útmutatása szerint már évek óta ott ragyogott arany betűkkel minden iskolai osztályteremben, félkörbe foglalva Nagy-Magyarország térképét –, és a gépezet beindult. Az építési versenykiírást egy szokatlanul hosszú, több mint 15 perces tenderen M. Lőrinc nyerte, azzal a két apró, ám jogos és a közvélemény által támogatott megszorítással, hogy a stadion lélegzetelállító díszkivilágítását, valamint a pályát megvilágító fényvetőket kizárólag a Széles-cellák táplálhatják energiával, a kivitelezési munkákat pedig a legnagyobb tapasztalattal rendelkező KÖZGÉP koordinálhatja (a bekerülés költség alig másfélszereséért).


Nem hallgathatjuk el, hogy az akkorra a sajtószabadság legfelső fokán teljesítő Örömhír Nemzeti Médium ( ÖNM: az összes magyarországi és határon túli rádiót, televíziót, napi- és hetilapot, valamint minden internetes honlapot és blogot, e-mailt és keresőprogramot olvasztótégelyében egyesítő, államosított médiaház) is említést tett egy alig el nem ítélhető gondolatficamról. Nevezetesen egy újraéledő repülőegyetemen felmerült, hogy a Szent György teret, bizonyos történelmi előzmények okán, mégis csak a budai Polgárváros részeként olyan egyszerű köztéri funkciókra lehetne használni, mint gyerek- és kutyasétáltatás, babakocsiknak a haladási iránnyal egyező tologatása, valamint egyéni és illedelmes páros andalgás, művelt társalgás, padon, zárt lábbal, a partnertől diszkrét távolságra való decens ülés stb. De hess, madár, győzött a józan ész és a közakarat: ily impozáns romkert nem maradhat stadion nélkül! Még az a Békemenet által erősen támogatott ötlet is elhalt Lázár-kancellár összevont szemöldöke láttán, hogy a Szent György tér nyugati térfalának mintegy újjáalkotásaként, a Békemenet nyitósorában résztvevők, valamint egy adott pártcsaládhoz tartozó kerületi polgármesterek lakhatásának biztosítására – a volt Teleki-palota és a lovarda helyére – épülhessenek egyszerű, de a nemzeti együttműködés szelleméhez méltó háromszintes villaépületek.


Nem és nem, a magyarok két-, három, sőt négyharmada stadiont akart – és lám, meg is épült, susogó hargitai fenyőkből, sóhajtó felvidéki tölgyekből és makacs magyar akácból.


Az 55 ezer ember befogadására alkalmas Turulfészek (Karmelita Stadion) megnyitóját, egyben a kedves vezető 55. születésnapját a Kárpát-medencét lefedő Örömhír Nemzeti Médium R. Philip és O. Péter felemelő tolmácsolásában közvetítette. A Lázár fivérek fogathajtó bemutatója után apró CBA-, Mol- és erdélyi zászlót lobogtató diákok élőképe következett: „ÉLJEN A STADIONALAPÍTÓ!” – ezt írták ki a zöld gyepre a hófehér betűket formázó, példás fegyelmezettségű gyerekalakzatok, s a kamera közeliben mutatta az örömkönnyeket. A dísztribünön a Kedves Vezető jobbján helyet foglaló Gurbanguly Berdimuhamedov is önfeledten tapsolt, amikor változott az élőkép, és a boldog ifjúság testével rajzolta a mondatot: „Yaşamak ve ebedi ve kirilmaz Türkmen-Macar dostluk gelişmeye!” („Éljen és virágozzék az örök és megbonthatatlan türkmén-magyar barátság!”) A türkmén basi bő termésű gránátalmafát ültetett a futballpálya kezdőkörének közepébe: a szokatlan, de kétségkívül az új kihívásokra utaló mozzanathoz Schmitt Pál nyújtotta át az erre az alkalomra készült aranyásót.



Ez még nem a Turulfészek, csak a katonai tiszteletadás a Sándor-palotánál előtt Gurbanguly Berdimukhammedow türkmén államfő előtt – MTI/Soós Lajos

Közben V-alakban Gripen vadászrepülők és erre a célra kitenyésztett piros-fehér-zöld vadludak húztak át a Karmelita Stadion fölött, a vadászrepülőkből több ismert kormánytag ejtőernyős ugrást hajtott végre az előre eltervezett pozíciókba.


Emlékezetes pillanata volt a nemzeti ünneppé nemesedett születésnapnak, amikor egy szilaj lipicai ménen R. Antal sárkányölő Szent Györgynek öltözve vágtatott a gyepre és a közönség óriási ovációjától kísérve sorban levágta a lángot fújó gonosz sárkány mind a hét fejét (uniósfej, zsidófej, cigányfej, bankfej, multifej, komcsifej, Gyurcsány-fej), majd meghajolva a kedves Vezető felé, keresztet suhintott a levegőbe a véres karddal, és elporzott a Bécsi Kapu irányába.


Jöttek még matyóruhás árvalányhajat rázó pom-pom lányok, vágtató lóról nyilazó honfoglalók, és láttuk, ahogy három egyház püspöke karmelita vízzel megáldotta a Karmelita Stadiont.


A nagy rangadó előmérkőzésén a színész és újságíró öregfiúk mérkőztek meg egymással. Ne feledjük, 2018-ra feleslegessé vált és így megszűnt az újságírás mint professzió, ezért csak (jaj, dehogy csak) az egykori Magyar Nemzet és az Új Színház delegáltak szépen ezüstösödő halántékú játékosokat a csapatokba!


Végezetül két kormánybiztos – korábban mindkettő J. A.-díjas költő – himnikus üdvözlő verset szavalt lelkesülten a Kedves Vezetőnek, aki ekkor már izgatottan a Karmeliták csapatának összeállítását olvasta az óriáskivetítőn. Örömmel konstatálta, hogy a csapat – amelyet a felcsútihoz hasonlóan ő alapított – az általa elvárt összeállításban lép majd pályára. A Kedves Vezető végezte a kezdőrúgást, keleti irányban indította útjára a labdát, 55 ezer hamarosan megmentendő devizahiteles dübörgő tapsától kísérve.


Az évezred mérkőzésen, mint feljegyeztük az elején, igazságos döntetlen született. Besötétedett, mire az ünneplő közönség kis piros-fehér csíkos kendőkkel a tribün irányába integetve elhagyta a Turulfészket, a Kedves Vezető pedig vendégei és bizalmasai társaságában átvonult az Örökös Elnöki Palotába, át a felterített dísztermen, a díszőrség hangtalanul szétnyílt, hogy a Kedves Vezető a Karmelita-terasz korlátjára támaszkodva körbehordozhassa bölcs tekintetét a legyőzött és „tehermentesített” városon. A „tehermentesítés” azt jelentette, hogy se saját kórházai, se iskolái, se polgárai nem maradtak az amúgy kétmilliós Patyomkin-településnek. A szemkápráztató díszkivilágítás elnyomta a panelek apró fényeit. Az erkélyről nem látszott, hogy Óbuda egyik szalagmonstrumának hatodik emeletén Nyúl Béla (nagyapja is Béla, Hannibál tanár úr volt a ragadványneve) kikapcsolta a televíziót, és az élet habos oldalát keresve benyúlt az amúgy üres, a konnektorból régen kihúzott hűtőszekrénybe. Kivette az utolsó palack borsodit, gyakorlott mozdulattal leütötte az asztal sarkán a kupakot, nagyot húzott a sörből, majd kinyitotta a gázcsapot.


A Karmelita-teraszról Óbuda felől csak egy vakító tűzcsóva látszott, majd megérkezett tompa dörrenés hangja is. A kedves Vezető szokásos félmosolyával nyugtázta a látványt, kezdődik a tűzijáték, gondolta, emlékezett rá, hogy a kancellár még reggel elmondta az ünnepi menetrendet.


Szép nap volt, konstatálta a Kedves Vezető, visszasétált az őt ünneplőkhöz, levette a pezsgőspoharat a kardot nyelt pincér ezüsttálcájáról, kicsit biccentett a sokaság felé és hamiskásan csak annyit mondott: „Folytatjuk!”





Simkó János

Újságíró