Miért üldözi Orbán csicskása az Ökotárs Alapítványt?



A válasz egyszerű: mert a gazdi nem szereti. Az pedig, hogy miért nem szereti, pontosan megtudható az Alapítvány 2013-as részletes jelentéséből, amely a napokban jelent meg az interneten.


2013-ban az Ökotárs Alapítvány összesen 235 pályázatot támogatott. Ebből hét úgynevezett adományi program volt, amelynek keretében visszatérítendő támogatást adtak. A többi 228 zöme a Norvég Civil Alaptól származó pénzt kapott, összesen (kerekítve) 2 milliárd forintot.


A legtöbb pályázatot (14%) a roma lakosság támogatásának témakörében díjazták. Ezt követte a környezet- és természetvédelem (12%), a közösségfejlesztés (11%) és a szegények támogatását célzó (10%) pályázatok elfogadása.


Az egy pályázatra jutó összegek nagysága némileg eltérő képet mutat. Itt első helyen a sajtószabadság és médiapluralizmus témakörébe sorolható pályázatok találhatók (átlagosan 21 millió forint jut egy pályázatra). Ezt követi a női jogok (19 millió forint), a szegénység (14 millió forint), a roma lakosság (12 millió forint), a közösségfejlesztés és a drogosok (11,5-11,5 millió forint), az állampolgári nevelés (11 millió forint) és a környezetvédelem (8 millió forint) témaköre. Ha jól meggondoljuk, csupa olyan témáról van szó, amely nem fér bele az értékalapú politizálást elutasító orbáni filozófiába. Vegyük sorra őket!


Miért is szeretné Orbán Viktor az Ökotárs Alapítványt, amikor az támogatja a sajtószabadságot és a médiapluralizmust? Azt a sajtószabadságot és médiapluralizmust, amelynek lerombolásán már öt éve dolgozik, és egyre jobban teljesít. Érdekalapú politikáját csak zavarná, ha például az Asimov Alapítvány az „atlatszo.hu által kialakított közösségi watchdog módszertant megtanítaná helyi civilek által működtetett független hírportáloknak, közéleti blogoknak, aktivistáknak, Facebook-közösségeknek és civil szervezeteknek”. Vagy ha a Transparency International Magyarország Alapítvány fiatalokat vonna be a korrupció elleni harcba, és megtanítaná őket oknyomozni. Épp elég munka volt az ellenzéki sajtó földbe döngölése irányított hirdetésekkel, önkényes frekvencia-osztogatással, törvénytelenségeket törvénybe foglaló parlamenti robotmunkával, a még félig független bíróság ítéleteinek idegőrlő kijátszásával. És akkor most jön itt egy szemtelen öko-légy, és idegesítő zümmögésével megzavarja a jól végzett munka utáni pihenést.


Miért is szeretné Orbán Viktor az Ökotárs Alapítványt, amikor az támogatja például a Születésház Közhasznú Egyesületet, amelynek „projektje arra hívja fel a figyelmet, hogy miként nyomja el a medikalizált szülészeti ellátórendszer a nőket”? Nem azért csukták le Geréb Ágnest, hogy már megint előálljon valaki az otthonszüléssel. Vagy miért szeretné a NANE Egyesület projektjét, amely „a jog- és érdekérvényesítő szervezetek megerősítésére és fejlesztésére irányul, hogy minél hatékonyabban tudják ellátni és képviselni a párkapcsolati erőszak női áldozatainak és gyermekeinek emberi jogi igényeit, érdekeit”? Hiszen az urak úgy gondolják, hogy a nő verve jó, és ha nem akarja, hogy férje néha jól eldöngölje, szüljön neki több gyereket. Nem azért akadályozta ájtatos-keresztény koalíciós partnerével együtt évek óta szívósan a nők védelmét szolgáló törvények megszületését, hogy most civil kerülőúton beszivárogjon a gondolat az emberek fejébe. Az ilyen réseket be kell tömni!


Miért is szeretné Orbán Viktor az Ökotárs Alapítványt, amikor a szegényeket és a roma lakosságot támogatja? (E két témát a pályázatokban nehéz szétválasztani, mert a cigányok többsége egyben szegény is.) Mielőtt bárki azt gondolná, hogy az Ökotárs Alapítvány segélyekre szórja el a norvég pénzt, gyorsan le kell szögezni: erről szó sincs. A szegényeket és a roma lakosságot segítő programok mindegyike tanítani akar. Arra akarja felkészíteni a különböző okokból rászorulókat, hogy segíteni tudjanak önmagukon. Például egy 24 millió forintot elnyert projekt célja „a területi és társadalmi hátrányok következményeinek, a szegénység mélyülésének, újratermelődésének a hátrányos helyzetben élők integrációjának előmozdítása a szociális tevékenység és a közösségfejlesztés eszközeivel. Tartós álláskeresők, alacsony iskolai végzettségűek, GYED-en/GYES-en lévők, 50 év felettiek, nagycsaládosok, egyedül álló szülők, romák, megváltozott munkaképességűek, fogyatékkal élők, leszázalékolásból kikerülők, pályakezdők részére végeznek állapotfelmérést, tanácsadást, tréningeket. Fontos cél, hogy a hátrányos helyzetben élő célcsoport tagjai egy fejlődési folyamaton menjenek át: énképükben pozitív változás jöjjön létre, munkára kész állapotba kerüljenek, a munka iránt motiválhatóvá váljanak, jövőképben tudjanak gondolkodni, munkaerőpiaci értékük, önbecsülésük és önálló életvezetési készségeik növekedjenek, élethelyzetük javuljon.”


A 17 millió forintot nyert Tudor Alapítvány célja, hogy „hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű roma és nem roma tanulókat” juttasson minőségi oktatáshoz. „A résztvevők tanulmányait támogatják és mentorok biztosítják egyénre szabott tehetséggondozásukat.”


Akárhogy nézzük is, csupa olyan embert támogatnak, akik Lázár Annyitér János szerint semmit sem érnek, és akiket Orbán egyik humánus főideológusa szerint „ott kell hagyni az út szélén”,mert „társadalmi szinten gyakorlatilag leírhatjuk őket”. Fájhat a szívük ennyi kidobott pénz láttán. Persze érthető ez, ha egyszer a humanizmus a félnótások passziója, ami a svájci bankbetétet nem hizlalja. De különben is: Orbán Viktor világos útmutatással szolgált arról, mit gondol a szegényekről és elesettekről, amikor kicsinyes bosszút állt Iványi Gáboron, nem törődve azzal, hogy hajléktalanok, öregek, hátrányos helyzetű gyerekek ezreinek reményét veszi el. És akkor jön itt ez az Ökotárs, és reményt akar adni azoknak, akiktől már egyszer olyan jól elvette.


Miért is szeretné Orbán Viktor az Ökotárs Alapítványt, amely összesen 229 millió forintot adott környezet- és természetvédelemre? Pedig négy év alatt elég világosan a magyarok értésére adta, hogy ez őt feleannyira sem érdekli, mint a futball. Sok mindent tett is a megértés érdekében: megszüntette a minisztériumot; 40 százalékkal csökkentette a zöldhatósági intézményrendszer létszámát és költségvetését; leépítette a természet védelmében fontos szerepet játszó hatósági ellenőrző kapacitást; hagyta, hogy a környezet- és természetvédelmi főfelügyelőség élére megfelelő végzettség és szakmai tapasztalat nélküli vezetőt nevezzenek ki; hagyta, hogy mindenkit eltávolítsanak, aki értett az élővilághoz; és a belügyminiszterhez telepítette a vízügyet. Még helyettese, az ájtatos Semjén Zsolt is remekelt: azzal a törvényjavaslattal állt elő, hogy ezentúl legyen vadászható a védett fenyőrigó, a vadgerle, a fürj, a nyári lúd, a barátréce, a menyét és a nyuszt.


Mindez talán még megbocsátható lenne, mert nem sok vizet zavar. Ám a közösségfejlesztésre adott összesen 279 millió forint és az állampolgári tudat fejlesztésére adott összesen 121 millió forint megbocsáthatatlan. Orbán szívós munkával szétvert minden autonómiát az iskoláktól kezdve a katasztrófahelyzetekben mutatott szolidaritásig. Miért örülne hát annak, ha valaki az iskolákból hiányzó állampolgári nevelést próbálná megvalósítani, vagy a diákönkormányzatokba próbálna életet lehelni? Miért örülne az aktív állampolgárságra, önkormányzatiságra, demokratizmusra nevelésnek? Miért örülne egy olyan programnak, amely „ösztönzi az önszerveződő csoportok alakulását, aktivizálja a meglévőket, és felkészíti őket az önálló, független működésre”? A „helyi közéletet aktívan formáló kreatív emberek” úgy kellenek neki, mint púp a hátára. Akárcsak az a program, amelynek „célja, hogy az emberi jogi képzésen keresztül a diákok tisztában legyenek helyzetükkel és azzal, hogy milyen fontos kiállni magukért”. Nem azért butította le a magyar oktatási rendszert, hogy most a hátsó ajtón visszacsempésszék azt, amit már sikerült kidobnia. Az igaz közösségek és az öntudatos állampolgárok ráadásul komolyan veszélyeztetik alapos munkával kiépített önkényuralmát.



A Greenpeace demonstrációja júliusban az Ökotárs Alapítvány mellett – MTI

Hát emiatt uszította rá az Ökotárs Alapítványra Orbán csicskása a KEHI-t és a rendőrséget. Nem az a néhány év alatt kiosztható 9 milliárd kell neki, ami aprópénz a nagy lenyúlásokhoz képest. Csak elvenni akarja. Inkább ne legyen senkié! Ő a lehetőségét akarja elvenni annak, hogy cselédsorba taszított alattvalói valaha is fölemelhessék a fejüket. Hogy az országban eluralkodó cselédmentalitást valaha is fölválthassa a polgári mentalitás.


Az már csak mellékes haszon, hogy miközben megpróbálja kriminalizálni a tőle független civil szféra működését, kiegészülhet az egyre pontosabb Kubatov-lista is. Az „ismeretlen sikkasztó” után nyomozó rendőrség ugyanis az Alapítvánnyal szerződő civil szervezetek adatait is elvitte, és így számos személyes információhoz hozzájutott. A gondolatrendőrség most már azt is fogja tudni, hogy pályázóként, bírálóként, munkatársként vagy önkéntes segítőként személy szerint ki hogyan gondolkodik sajtószabadságról, szegénységről, cigányságról, női jogokról, állampolgári jogokról, atomerőműről. Jól fog ez jönni, amikor majd állásért folyamodik.




Andor Mihály, szociológus