rss      tw      fb
Keres

Külhoni nemzettársak




Nagyon úgy látszik, fordítva sült el a kormányzó kétharmad multifunkcionális csodafegyvere, a kettős állampolgárság. Amelyet ügyesen használták propagandafegyverként, egyrészt a rájuk leadott szavazatok számának gyarapítására, másrészt a politikai ellenfél és „nemzetietlen, magyarellenes, idegenszívű” vezetői ellen, akik annak idején „gyalázatos módon” a kettős állampolgárság ellen érveltek.


Ők viszont uralomra jutásukkor azonnal hozzákezdték a „Trianon okozta sebek” begyógyításához, „megadták a méltóságot”, a kettős állampolgárságot és a vele járó előnyöket a „külhoni nemzettársaknak”, az „elszakított területeken” élő testvéreinknek. A közmédia rendszeresen kivonult a külhoni celebek eskütételére, a riporterek párás szemmel és elcsukló hangon kérdezték meg a bácsikat, néniket, fiatal párokat és gyerekeiket: „Mit éreznek ebben a felemelő pillanatban?”


Most viszont – az Index számos dokumentumot felvonultató, résztvevőket megkérdező cikksorozata alapján (a második rész itt) – egészen más kép rajzolódik ki a külhoni nemzettársakról. Mindenekelőtt az, hogy köztük van Igor és Szása, valamint számos üzletfelük, akik 30-40 ezer euróért vásárolták meg a drága magyar hazához való tartozást, mivel Oroszország-anyácska földje hirtelen forróvá vált a talpuk alatt. Megér nekik némi ebül szerzett pénzt, hogy betehessék a lábukat a schengeni határok mögé. Azok pedig, akik az új okmány birtokában Ukrajna földjén maradtak, folyamodhattak pár hrivnyás nyugdíjuk mellett a lényegesen magasabb magyarért is, és ingyen igénybe vehették a honi egészségügy szolgáltatásait.


A kül- és belhoni korrupt ügyintézők, ügyvédek és mások pedig milliókat kerestek a magyar dokumentumok iránt hirtelen feltámadt érdeklődésen. Ez a tevékenység eddig sem kerülte el teljesen a rendőrség figyelmét, emlékezzünk csak a saját esküvőjén őrizetbe vett szekszárdi önkormányzati alkalmazottra.


Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnökhelyettes reagált a hírre, és úgy nyilatkozott, hogy az Index hírportál, valamint annak alapján az MSZP és a Demokratikus Koalíció politikusai „tudatos torzítással, teljesen ellenőrizetlen forrásokból származó híresztelések alapján” összehangolt támadást indítottak a kettős állampolgárság ellen.


Semjén miniszterelnökhelyettes briliáns judíciumáról és kristálytiszta erkölcsiségéről meggyőződhettünk annak idején a szakdolgozata és doktori disszertációja tárgyában tett nyilatkozataiból. Most sem kételkedünk abban, hogy sikerül meggyőzni az uniós polgárokat arról, hogy Trianon katasztrófájának jóvátétele során csak hiteles magyar felmenőkkel rendelkező, makulátlan erkölcsiségű külhoni nemzettestvéreket engedtek át a schengeni határokon. Minden más állítás a bukott baloldal aljas koholmánya.