Kis János a liberálisokról és az SZDSZ-ről – Választási utónapló 8. rész
- Részletek
- 2014. október 10. péntek, 07:10
- Mihályi Péter
Kis János nyilván nem véletlenül időzítette október elejére, az október 12-i önkormányzati választásokat megelőző hétre, kisebb könyv terjedelmű esszéjének megjelentetését.* Most még viszonylagos nyugalom van, félő, hogy az önkormányzati választások után ismét magasra fognak csapni az indulatok az Orbán-rendszer ellentáborában, ahová a liberális érzelmű választók túlnyomó többsége tartozik.
Már csak a terjedelem okán is nyilvánvaló, hogy a „Liberalizmus a 3. köztársaságban” címet viselő tanulmány egyfelől számadás azoknak, akik felnőtt fejjel, fő- és mellékszereplőként, aktivistaként, szimpatizánsként, szavazókén élték át ez az időszakot. Másfelől viszont referenciadolgozat a később születettek számára – ideértve azokat is, akik még meg sem születtek, és majd csak 25 év múlva fogják olvasni a bizonyosan akkor is fontos szerzőnek számító liberális filozófus, Kis János munkáját.
Az elemzés kiindulópontja és egyben mindvégig használt fogalmi kerete az, hogy a 3. magyar köztársaság keletkezése is és bukása is valójában az SZDSZ története. Hol hibáztak, mit hibáztak az SZDSZ politikusai – erről szól a tényekre, számokra is bőségesen hivatkozó politikai esszé. Új, eddig senki által fel nem vetett érv nincs a tanulmányban. Nem kerülnek elő bizalmas, eddig elhallgatott háttérinformációk sem. Kis olyan sokszor tárgyalt ügyeket analizál a – képletesen gondolt – boncasztalon, mint a taxisblokád, a médiaháború, a Charta mozgalom, az MSZP-vel való kétszeri koalíciókötés, a Tocsik-botrány, a Demszky Gábor nevéhez köthető „középre állás” stratégiája, Medgyessy Péter D-209-es ügye, Kóka és Fodor viaskodása stb. Kortársként és az SZDSZ politikáját hosszú időn át viszonylag közelről figyelő tanácsadóként úgy gondolom, hogy az egyes történések megítélése nagyjában-egészében elfogadható. Tényleg minden úgy történt, ahogyan Kis felidézi. Összességében azonban ez a kritika túlzó.** Kis fontos nemzetközi analógiákat figyelmen kívül hagy és a hazai történések közül is perdöntő összefüggéseket mellőz.
Bár nem mondja ki, de mégis Kis János evidenciának tekinti a jó (párt)kormányzást. Ha egy politika elbukott, akkor azért bukott el, mert valakik valamit valamikor rosszul csináltak. Szerintem a sikeres politika – legyen az egy párt vagy egy ország vezetésére irányuló politika – sokkal inkább kivétel, semmint fő szabály. Miközben jogos az a megfogalmazása miszerint 1990-ben az ország nem volt „tragikusan kiúttalan helyzet”-ben, utólag azt mondani, hogy a sok hiba miatt bukott el az SZDSZ – indokolatlan önmarcangolás. A képviseleti demokrácia szükségszerűen váltógazdasághoz vezet. Egyszerűen azért, mert a választók ráunnak a két-három cikluson keresztül kormányzó politikai garnitúrára. Ez történt Churchillel a sikeresen megnyert II. világháború után, tíz év után megbukott Tony Blair is. Németországban 1998 és 2005 között sikeresen kormányzott Gerhard Schröder is – és mégis megbukott. A választók már csak ilyenek. Már az amerikai alapító atyák is sejtették, hogy ha két ciklusnál tovább marad valaki elnök, akkor egész életében a pozíciójában akar maradni. Azután 1947-ben a törvényhozók ezt a korlátozást bele is tették az Alkotmányba.
Sőt, ennél sokkal több is igaz. A kísérleti pszichológia az elmúlt másfél évtizedben bebizonyította, evolúciós okai vannak annak, hogy az emberek gyorsan felejtenek és, hogy a közelmúltban elszenvedett sérelem vagy fájdalom súlyosabban esik latba a döntéseknél, mint mindaz, ami korábban történt. 2010-ben a liberálisok is és a szocialisták is tudták (és egymás között sokszor ki is mondták): ki van zárva, hogy a magyar választók harmadszor is nekik adjanak felhatalmazást a kormányzásra. Ha kelet-európai összehasonlításban nézzük a dolgokat, akkor is hasonló a helyzet. Az lett volna a csoda, ha az SZDSZ a régióban egyedül 25 évvel a megalakulása után is kormányképes erő maradt volna.
Az SZDSZ tizenegy ügyvivős választási plakátja
(Forrás: nol.hu)
Ám leginkább azért vagyok elégedetlen Kis analízisével, mert az indokoltnál sokkal kisebb hangsúlyt kap Orbán Viktor személyes felelőssége a 2010 után történtekért. Én úgy látom, hogy a hozzá hasonló populista és autokrata vezérek (ld. Milosevic, Putyin, Meciar, a két Kaczyński, Mugabe, Komeini) bármely országban képesek polgárháborút és/vagy polgárháborúra hasonlító helyzetet generálni az etnikai-nacionalista-vallási indulatok felkorbácsolásával. Ennek a politikának a sikere vagy sikertelensége csak nagyon kis mértékben múlik az ellenzék ügyességén és/vagy a történelem erői által formált – az egyszerűség kedvéért nevezzük most így – nemzeti sajátosságokon. Az Orbán-típusú, mindenre elszánt politikusokkal a jogállamiság, a képviseleti demokrácia, a politikai korrektség és a fair play szabályait értéknek tartó politikai pártok nem tudnak eredményesen szembeszállni. Súlyosbítja Orbán bűnét, hogy ezt a dilemmát 1994-ben még maga is tökéletes pontossággal látta. Kis János is idézi Orbán szavait, amelyek 1994-ben, egy Beszélő-interjúban láttak nyomdafestéket: „El tudjátok képzelni, mi lenne itt, ha szociálliberális koalíció kerülne kormányra, a másik oldalon meg egy táborba sodródna a konzervativizmus meg a radikális jobboldal? A két lövészárok között megint egy nemzedéknyi időre nem nőne fű.” Pár hónappal később azután nekiállt a lövészárok ásásnak. Hogy is mondta ezt Shakespeare szavaival Gloster hercege, a későbbi III. Richárd? „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek.”
Az emberjogi kérdések iránt mélyen elkötelezett szerző meglepő módon a rendszerváltás utáni időszak elemzése során a cigánykérdést egyáltalán nem vizsgálja.*** Ez nemcsak azért fontos, mert ebben az ügyben az SZDSZ-t jobbról 25 éven át folyamatosan támadták. Hanem azért is, mert a cigánykérdés egészen közvetlenül összefügg a 2010-es és 2014-es már ismert választási eredményeivel, és bizonyosan meghatározó lesz majd az október 12-i önkormányzati választáson is. Tény, hogy az MSZP és az SZDSZ szavazatvesztése leginkább a kistelepüléseken katasztrofális, ott pedig a cigányellenes retorika a meghatározó. Ez ugyan közvetlen módon nem írható Orbán Viktor számlájára, mert cigányellenes indulatok keltése a Jobbik profilja, csak éppen köztudomású, hogy a Jobbik úgy, ahogy van, a Fidesz segédcsapataként jött létre és valójában ma is az. Sőt, az MSZP vidéki politikusai sem mennek a szomszédba egy kis cigányozásért. Legfeljebb annyit mondhatunk, hogy roma-ügyben a kistelepülésen élő sokmilliónyi magyar választó valóban zsigeri alapon vevő erre a rasszista ideológiára, de az SZDSZ-nek ebben az ügyben sincs oka az önkritikára.
A cikk végkonklúziója az, hogy a liberálisok (az új SZDSZ?) helye a balközépen van. Tartalmi értelemben ezzel is egyet tudok érteni. Kommunikációs szempontból azonban úgy gondolom, hogy Orbán Viktort egyetlen önmagát baloldalinak nevező pártnak sem fog sikerülni leváltani. Erre sem az MSZP-nek, sem az LMP-nek, sem az Együtt–PM-nek nincs esélye. Ha összefognának, akkor sem. Ezért az új liberálisoknak sem szabad a „baloldaliságot” az ideológia szintjére visszahozni. Hosszú az okfejtés (már egyszer ezt is leírtam a Galamuson), de a lényeg az, hogy amíg Orbán és a Fidesz nem hívja magát jobboldalinak, addig a baloldal mint öndefiníció sem lehet eredményes. Igaza van Gyurcsánynak, aki hat hete egy Demokrata Párt megalakítására szólította fel az ellenzéki erőket. Szerintem csak ez lehet a jó irány – akár Gyurcsánnyal, Bokrossal és Bodnár Zoltánnal, akár nélkülük is.
* Liberalizmus a 3. köztársaságban című tanulmánya két részben, két portálon jelent meg: itt és itt.
** Mint azt a Galamuson már korábban kifejtettem, történelmi távlatban nézve az SZDSZ mérlege sokkal pozitívabb, mint amit manapság saját egykori politikusai is nyilatkoznak róla – a liberalizmus ellenfeleiről nem is beszélve. Kis hivatkozik is erre az írásra.
*** Csak az iskolai szegregáció kapcsán – egyszer, a tanulmány legvégén.
Választási utónapló
1. rész: Ki vizsgázott itt?
2. rész: Két választás Magyarországon: 1947 és 2014
3. rész: Kifogni a szelet a vitorlából?
4. rész: A kistelepülések lázadása
5. rész: Miért nem harapott a magyar polip?
6. rész: Orbánt nem lehet balról leváltani
7. rész: Válasz Bauer Tamásnak
