Csányi Vilmos
- Részletek
- 2010. december 06. hétfő, 05:00
- Csányi Vilmos
Szocializálás a szabálykövetésre
Megint előkerült a szeptemberi eset, amelyben három gimnazista lány "brahiból" bizsut lopott egy ékszerüzletben, és a megváltoztatott törvény alapján a rendőrség másfél napig fogva tartotta őket. Most Szabó Máté helyteleníti az ügyet, szerinte tizennyolc éves korig a szabálysértők gyermeknek tekintendők.
Mielőtt azt vizsgálnánk, hogy mi a társadalom számára veszélyesebb, az, ha gyerekeket lecsuknak, vagy az, ha középosztálybeli gimnazista lányok brahiból lopnak, nézzük meg a szabálykövetés jelenségét mint emberi viselkedésformát.
Az ember és az állatok között sokféle viselkedésbeli különbséget találhatunk, ezek közül az egyik legfontosabb a szabálykövető viselkedés kialakulásának lehetősége. Az ember az állatoktól eltérően képes arra, hogy az általa érvényesnek tekintett szociális rangsorba ne csak személyeket helyezzen el, akik parancsának engedelmeskedik, hanem szabályokat is, és azokat kövesse. Az ember rangsora tehát vegyes jellegű, és tulajdonképpen ez teszi lehetővé a különlegesen komplex emberi társadalmak kialakulását.
Mint a legtöbb genetikailag megalapozott viselkedés, ez sem a környezettől függetlenül jelenik meg. Az ember kizárólag valamilyen közösség szabályait hajlandó követni. Ennek a közösségnek nem kell nagyon szorosnak lennie. Tehát nemcsak a család vagy a vallási közösség szabályait tartjuk meg, hanem a lazább közösségek – a munkahely vagy akár az állam – szabályait, törvényeit is. A szabályok megtartása ritkán százszázalékos, az esetek egy részében a saját érdekeink alapján megkerüljük, figyelmen kívül hagyjuk a szabályokat. Némileg javítja a hatékonyságot az, hogy a különböző közösségek nemcsak az összetartozás alapján várják el tagjaiktól a szabálykövetést, hanem botlás esetére különböző büntető szankciókat is kilátásba helyeznek.
Az ember szabálykövető magatartása fantasztikusan magas szintű. Naponta több millió közlekedési eszköz mozog az országban, és a komolyabb következményekkel járó szabálysértések száma ehhez képest elenyésző, még akkor is, ha azokat, amelyek komolyabb kárhoz vagy sérüléshez, súlyosabb esetben halálhoz vezetnek, nagyon szigorúan ítéljük meg. Mégis állítható, hogy a szabálykövetés szempontjából a közlekedési rendszer jól működik. Persze mindig működhetne jobban, felső határ a tökéletes világ, de ilyen nincsen.
Hogyan alakul ki ez a viselkedés? Mint már említettem, közösség kell hozzá: akik igazán kívül vannak minden közösségen, nem tartanak meg semmiféle szabályt. A szabályokhoz és a közösséghez való viszony a szocializáció hosszú folyamata alapján alakul ki. Ha a családban mint közösségben nem követnek szabályokat, ha csak a brutális erőfölény kényszeríthet ki kívánatos viselkedést, az ilyen családban növekedő gyermekből nemigen lesz szabálykövető felnőtt. Különösen fontos az iskola szerepe: ott a gyerek néhány órára mindenképpen összezárt csoportba kerül, és ha ez a csoport nem lesz valamennyire közösség, ha itt is a brutalitás az úr, akkor a szabálykövető viselkedés itt sem jelenik meg. Akkor brahiból bizsut lopunk vagy kabátot, gyengébb társainktól pedig elvesszük a mobiltelefont vagy a pénztárcát. Ha a társadalom szemet huny az effajta csínyek felett, akkor a gyereket arra szocializálja, hogy erővel, csalafintasággal tulajdonképpen mindent szabad. Mondjuk azt a tizenhét és fél éves rablót, aki a tárcámat éjjel az utcán elveszi, nem tudom gyermeknek tekinteni, és nem a gyermekvédelmi hatóságért kiáltok, hanem rendőrért.
A szabálykövetés szocializációjában rendkívül fontos a közhangulat, az, hogy a társadalom mit tűr el és mit nem. És itt nem a törvényekre gondolok, amelyek elég világosan megszabják, hogy mit szabad és mit nem, hanem a nehezen definiálható közfelfogásra. Mi az, ami miatt csak vonogatjuk a vállunkat, és mi az, amikor tényleg fel vagyunk háborodva. A társadalmi vélemény még a szabályoknál is fontosabb. Éltem Amerikában egy darabig, és azt tapasztaltam, hogy az adókkal kapcsolatos társadalmi közfelfogás rendkívül szigorú. Ha egy társaságban valaki, rendszerint külföldi, felveti egy apró adóelkerülés kellemes lehetőségét, a jelenlévő amerikai polgárok elborzadnak, arcuk eltorzul, mintha valami gusztustalan ajánlat hangzott volna el. Nálunk ez nem így van: a feketemunka, a minimálbér, az adóelkerülés számtalan egyéb formája nemzeti sport, és elkövetőjük nem vált ki megvetést baráti társaságában. Mindannyian szenvedünk ennek a következményeitől.
A lopást a társadalom még nálunk is elítéli, nemcsak ha milliókat, hanem akkor is, ha csak bizsukat lopnak. A társadalom szigora lehet, hogy átmeneti kellemetlenséget okozott a gimnazista lányoknak, esetleg a nevelésükben jócskán elmarasztalható szülőknek, de én helyeslem. Szörnyű volna, ha egy ilyen lopás után az elkövető csak kifejezné sajnálatát, mert éppen elkapták, majd utána jót röhögne, és keresné a következő alkalmat. Nemcsak a szülő nevel, hanem a társadalom is. A legtöbb büntetésnek nem az a fő funkciója, hogy az elkövetőt változtassa meg – ez néha sikerül, sokszor nem –, hanem az, hogy példát mutasson, megszabjon egy határt mindenkinek, és így sok hasonló ballépést megelőzzön. Ezért a társadalom szintjén nem túl nagy ár, hogy három tolvaj gimnazista lány egy éjszakát a rendőrségen töltött, még ha ez nem is esett jól nekik.