rss      tw      fb
Keres

Visszakerül még a forradalom lángja




Olyasmit keresünk a Kossuth-téren, ami volt, de már nincs. Többes számot is használhatnék, hiszen nincs már európai zászló a parlament épületén, nincs már ott a téren az első magyar köztársaság elnökének szobra. És nyomtalanul eltűnt a forradalom lángja.


A csend sokszor hangosabb, mint a lárma. A hiányzó sokszor beszédesebb, mint a jelenlévő. A Bastille téren az erődítmény körvonalainak rajza vagy akár a hajdani börtön neve többet mond, mintha még most is állna.


Október 23-án a nemzetiszínű lobogóról lekerült a szovjet címert majmoló ábra, estére a zsarnok szobrából csak a csizma maradt. Azokban a napokban senkinek nem jutott eszébe, hogy a lyukat másik címerrel tömje be – micisapkával vagy anélkül. Ha rajtunk múlik, a letört csizma ma is ott állna, hiszen az októberi napoknak annál hitelesebb emléket nehezen találhattunk volna.


A forradalom lángját kioltották. Nem tudom, ki követte el, az éjszaka leple alatt a gazságot – bár sejtem –, de a maga szempontjából igaza volt. A Kossuth-tér 1944-es állapotához valóban nem illik 1956 lángja. Azon az estén, amikor a Kossuth téren Nagy Imrét vártuk, sok mindenre gondoltunk, de a tér és az ország 1944-es állapotának visszaállítására nem!


Ez a hiány, a ifjúságunk, bolondságunk emlékműve. Amikor október 23-a estéjén itt álltunk, hittünk a szabadság, az egyenlőség és a testvériség eszményeiben, hittünk a köztársaságban. Egyszer, a mi életünkben vagy utána, visszakerül még a forradalom lángja a Kossuth Lajos nevét viselő térre, visszakerül még a köztársaság az ország határait jelző táblákra is. Idő kérdése.



Márton László író, újságíró, diplomata,
a párizsi Magyar Műhely hajdani szerkesztője