Istengyalázás és többségi demokrácia
- Részletek
- 2014. október 28. kedd, 06:02
- Ádám Péter
Rubovszky György (KDNP) sajátos demokrácia-fogalmát már Alexis de Tocqueville is élesen bírálja, sőt, Az amerikai demokráciában egész fejezetet szentel neki („A többség diktatúrája”, I. köt., II. könyv, 7. fejezet). Mint írja – és ezt a passzust nem árt újra meg újra idézni –, mindig is indulatosan elutasította azt a felfogást, amely szerint „egy nép többsége bármit megengedhet magának kormányzás dolgában”.
Majd így folytatja: „Létezik a világon egy mindenkire egyformán érvényes törvény, amit nem ennek vagy annak a népnek a többsége dolgozott ki vagy fogadott el, hanem az egész emberiségnek a többsége. Ez a törvény pedig a méltányosság. Ami annyit jelent, hogy minden nép esetében a méltányosság jelöli ki, hogy a jogalkotásban hol a határ. [...] Amikor tehát nem vagyok hajlandó egy igazságtalan törvény előtt fejet hajtani, korántsem kérdőjelezem meg a többség kormányzáshoz való jogát; mindössze arról van szó, hogy a népszuverenitás döntése ellen az emberiség szuverenitásához fellebbezek.”
Az imént indulatos elutasításról beszéltem. Tocqueville ugyanis eképpen kezdi a fejezetet (kiemelés tőlem – Á. P.): „Istentagadásnak és gyalázatosnak tekintem azt a szemléletet, amely szerint… stb.” A „gyalázatos” jelzőt aligha kell magyarázni. Ami az „istentagadást” illeti (az eredeti francia szövegben az impie jelző áll), a kétségtelenül erős szó használatát Tocqueville így indokolja: „Én a teljhatalmat már önmagában is veszedelmes és rossz dolognak tartom. Annál is inkább, mivel gyakorlása meghaladja az ember képességét, utóvégre kizárólag Isten lehet minden kockázat nélkül mindenható, mivel bölcsessége és méltányossága azonos léptékű mindenhatóságával. Mindebből az következik, hogy nincs a földön olyan tiszteletre méltó vagy olyan szent jogon gyakorolt hatalom, amelyet a magam részéről minden ellenőrzés és korlátozás nélkül hagynék uralkodni”.
Alexis de Tocqueville (Théodore Chassériau,1850) – Wikipedia
Tocqueville azért minősíti istentagadásnak a Rubovszky-féle demokrácia-szemléletet, mivel itt egy párt vagy hatalmi csoport Isten helyébe képzeli magát. Tocqueville, akinek vallásosságáról máig folyik a vita, korántsem áll egyedül a Rubovszky-féle demokrácia-meghatározást „istentelenségnek”, „istengyalázásnak”, vagy hogy én is a közkeletű latin szót használjam, impietasnak tartó felfogásával. Simone Weil mély vallásosságát – a Tocqueville-éval ellentétben – nem lehet megkérdőjelezni, márpedig ő is hasonlókat mond Jegyzetek a politikai pártok felszámolásáról című 1940-ben keletkezett londoni írásában, mindössze azzal a különbséggel, hogy ő nem az impie jelzőt, hanem az idolâtrie (bálványimádás) főnevet használja.
Rubovszky György – MTI/Kovács Attila
Rubovszky György demokrácia-meghatározásában tehát korántsem a sajtó által is szóvá tett gőgös és agresszív félműveltség a legérdekesebb, hanem az, hogy ilyen – Tocqueville és Simone Weil szerint – istengyalázásnak vagy bálványimádásnak is nevezhető nézeteket egy önmagát ország-világ előtt hívőnek valló politikus hangoztat, aki ráadásul olyan párt tagja, amelyik lépten-nyomon hivatkozik Istenre, hitre, vallásosságra.
