rss      tw      fb
Keres

Már Kanada is nehezíti a beutazást




Hosszú ideje tudható volt, hogy az Orbán-kormány provokatív politikai, és korrupt gazdasági lépései arra kényszerítik majd az Egyesült Államokat, hogy valamilyen intézkedést foganatosítson. Én már januárban azt írtam itt a Galamuson: „Számos lehetőség van a magyar politikusok és diplomaták elleni szankciókra is. Fehéroroszországban már közel 200 politikus van nemzetközi feketelistán, nem utazhatnak az Egyesült Államokba és az Európai Unióba. Korlátozták személyes és családi pénzügyi tranzakcióikat is.”


Viszont a felfokozott reakció, amely néhány magyar kormánytisztviselő amerikai beutazásának korlátozását kísérte, őszintén meglepett. A magyar politikusok és a sajtó reakciója már-már hisztérikus volt, nem is szólva az összesküvéselméletekről. Pedig itt csupán arról van szó, hogy a 7750-es proklamációt alkalmazva, az Egyesült Államok külügyminisztériuma megtagadta a belépést hat személytől. Ez nem bírósági eljárás, itt nincs ítélet, de a belépés az Egyesült Államokba való nem automatikus, amerikai állampolgároktól is bármikor megtagadható.


A kitiltást enyhén szólva túllihegte a sajtó, mert ez nem pofon, csupán egy kis legyintés. Egyetlen magyar politikus külföldi bankszámláját sem zárolták, senkit sem tartóztattak le.


A jövőben keményebb és hatásosabb lépések jöhetnek. Az Obama-adminisztráció lassan reagált, de végre elindultak a dolgok. A kitiltás nyilvánvalóan csak egy szankciósorozat első lépése volt, hiszen egyre inkább az a vélemény alakul ki Amerikában, hogy az Orbán-csoport – az a néhány ember, aki döntéseket hoz Budapesten – elveszítette a realitásérzékét. Elszigetelődtek, nem hallgatnak a józan érvekre, és talán nem is érdemes velük tárgyalni. Ráadásul a hitelminősítők majdhogynem katasztrofálisnak tartják az ország pénzügyi helyzetét, az állampapírokat a bóvli (junk) kategóriába lavírozta a kormány, és javulásra nincs kilátás. Az ország könnyen egy Ukrajnáéhoz hasonló káosz felé araszolhat. Charles Gati a The Budapest Beaconnek adott interjújában is úgy véli, hogy a mostani kitiltás csupán az amerikai politika első lépése volt.*


Az Orbán-rezsim nem akarja megérteni, hogy az amerikai szankciókat nem néhány amerikai politikus ellenszenve, pláne nem „magyargyűlölete” miatt foganatosították, hanem azért is, mert amerikaiak, köztük magyar származású amerikaiak tömegei, követelték a törvényhozóktól, hogy lépjenek már fel az Orbán-rezsim ellen.


Észak-Amerikában Orbánék néhány száz nyugdíjas korú hívőjükre hallgatnak, őket „tengerentúli magyarságnak” nevezték ki, de elhallgatják, hogy ezek az emberek fajsúlytalanok, senkit sem képviselnek.


Például Kálmán László, Los Angeles-i magyar főkonzul azt írja ki a Facebook-oldalára: „Los Angelestől Székelyudvarhelyig: Összetart a Nemzet”. Könyörgök, miféle nemzet? Itt amerikaiak élnek. Az MTI-nek telefonon elmondja, hogy a Nemzeti Összetartozás ünnepségét nagy sikerrel megtartották. Már-már komikus, amikor nemzeti összetartozásról papolnak néhány tucat bóbiskoló nyugdíjasnak.


Németh Zsolt arról panaszkodik, hogy nincs amerikai nagykövet Budapesten, miközben olyan magyar diplomatákat küldenek Amerikába, mint például az említett Kálmán László, akiknek fogalmuk sincs arról, mi történik a közvetlen környezetükben, és angolul is alig tudnak megszólalni.


És most már Kanada** is jobban odafigyel a szélsőjobboldali érzelmű magyar belépőkre. Jó lenne, ha egy újságíró megkérdezné Budapesten vitéz Tolcsvay Bélától, hogy mennyi ideig kérdezgették a kanadai határon, mielőtt beengedték Kanadába. Ott arról beszélt, hogy igencsak rázós volt az ügy.


Vagy kérdezzék meg Pordány László volt kanadai nagykövetet, aki pedig magyar diplomata, hogy nemrég miért vallatták órákig a kanadai határon. Vagy Szakály Sándor történészt, akit nemrég be sem akartak engedni, de néhány óra után megszántak a hatóságok. És még sorolhatnánk a példákat.


A jobbikos Staudt Gábor trükközött, azt hazudta, hogy rokonlátogatásra jött Észak-Amerikába.


Legközelebb már ez a trükk sem fog működni.





A szerk. megj.:


* Charles Gati szerint „a kormány nem rendelkezik kétharmados felhatalmazással arra, hogy lopjon, vagy, hogy a külföldi befektetések 5 százalékát elvegye”. Szerinte „komoly esélye van annak, hogy a beutazási tilalom csak a kezdet”.


** Vass Zoltán, tiszteletbeli vancouveri konzul a héten mondott le megbízatásáról, mert szerinte magyar kormány arra törekszik, hogy kifejezetten önös pártpolitkai érdekekből elfoglaljon minden egyes bástyát a külhoni magyarság intézményeiben, és ezzel egyre inkább megosztja a magyarokat.