A keresztény gyökerekről
- Részletek
- 2014. november 02. vasárnap, 07:56
- Wildmann János
Már megint: a fürdővízzel a gyereket is! Aczél Endre írásában (A „versenyképes keresztény”) Szijjártó Péter külügyminiszternek egy Presse-interjúban adott magas labdáját üti le. Tegyük hozzá: joggal. A keresztény hit és gazdasági versenyképesség között olyan közvetlen összefüggést felállítani, mint Szijjártó tette, nemcsak „marhaság”, hanem egyenesen kínos is, mert „árulkodik a szellemi nívójáról”. Abban azonban vitatkoznék a szerzővel, hogy a „modern demokráciák megszületésében a keresztény hit az égadta világon semmilyen szerepet nem játszott”, vagy, hogy a „a hajdani politikai nagyságok (Schuman, de Gaulle, Adenauer), akik létrehozták az európai integrációt” egyszerűen „politikusok voltak, nem ’keresztények’, még ha templomjárók voltak is olykor”. Aczél a „keresztény gyökerek” kapcsán „a katolikusok csúcsteljesítményére, az inkvizícióra vagy éppen a harmincéves háborúra” utal, illetve a belőlük kinőtt virágokra, a „tömeggyilkos dél-amerikai katonai diktatúrák”-ra, mint amilyen „például: a brazil, a chilei, kivált az argentin” vagy a „kolumbiai vagy mexikói drogbáró”-k vasárnapi miselátogatására. Ezzel a megközelítéssel azonban a szerző aligha üt meg magasabb színvonalat, mint külügyminiszterünk.
Eszem ágában sincs szépíteni a keresztények történelmi gaztetteit, még akkor sem, ha ezek nem ragadhatók ki koruk társadalmi, politikai összefüggéseiből. Sőt, ostorozom mindazt a torzítást is, amelyet hazánkban a kereszténységre hivatkozva egyháziak és politikai szerencselovagok manapság elkövetnek. A napokban jelent meg nyomtatásban egy prágai előadásom a német nyelvű pasztorálteológusok évkönyvében a hazai keresztény identitás akcidentális jellemzőiről. Csak azért, hogy az olvasó tisztában legyen álláspontommal, röviden összefoglalom főbb megállapításaimat.
Szerintem elsősorban a magyarországi katolikus és a református egyházat jórészt a következők jellemzik: politikai kereszténység (nacionalizmusra, szélsőséges jobboldaliságra való hajlam, a politikai hatalomra való támaszkodás, politikai és anyagi kiváltságok), ellenségképek gyártása (a Nyugat erkölcstelen, gyarmatosító, rabszolgatartó, egyházüldöző, a tőkések világa, ahol a pénz uralkodik), zsidóellenesség (a finánc kapitalisták kifejezés gyakran a zsidók szinonimájaként használatos), elitizmus, triumfalizmus, a dicsőséges múlt mítosza (a kereszténységben, az egyházban Európa megmentőjét látják, de sötét oldalaikról elfeledkeznek), klerikalizmus (már az állami média is „atyákról” beszél), a modern társadalomfelfogás és a nyugati egyházi megújulási törekvések részleges vagy teljes elutasítása (az állam és egyház nyugati típusú elválasztása liberális métely, bizalmatlanság a II. Vatikáni zsinattal és újabban Ferenc pápával szemben).
Ezután a kis kitérő után kanyarodjunk vissza Aczél Endre cikkéhez. Azt írja, hogy „kereszténydemokrata pártok ugyan számosak vannak, de én soha, egyiküktől (németektől, olaszoktól, spanyoloktól továbbá a bizánci kereszténységhez tartozóktól) soha, de soha nem hallottam, hogy a demokráciájuknak ’keresztény gyökerei’ lennének”. A szerzőnek természetesen igaza van abban, hogy az európai integráció általa hivatkozott létrehozói „békét, egyetértést, gazdasági együttműködést akartak”, még az is lehet, hogy nem „keresztény tömböt” óhajtottak teremteni Nyugat-Európában, de az is tény – mint ezt számos szerző kimutatja –, hogy az egységesülés mellett erkölcsi alapon és keresztény hitükből kifolyólag köteleződtek el. Ugyanez áll az európai ház építészére, Jean Monnet-ra vagy a későbbi Európai Közösség Bizottságának elnökére, Jacques Delors-ra is. Az ő életútja például a francia szociális katolicizmusban gyökerezik, banki előreléptetéséről egy keresztény szakszervezeti mozgalomban való tevékenysége miatt mondott le, majd a Szocialista Párt tagjaként és listájáról jutott be az Európai Parlamentbe. Európára vonatkozó elképzelésének lényeges elemei, mint például a szolidaritás, a dolgok erkölcsi megközelítése, szintén a szociális katolicizmusból erednek. „Lelket kell adnunk Európának”, mondta, s ebben a folyamatban „a kereszténység hozzájárulása lényeges marad”. [1] Delors-nak három év alatt sikerült elérnie, hogy a tagországok kormányai megduplázták a Közösségnek nyújtott hiteleiket, amelyeket – saját szavaival – „egy fokozottan szolidáris Európa építésére fordítottak”. [2]
A francia példák mellett nézzünk egy németet is. Wolfgang Schäuble régóta és jelenleg is német pénzügyminiszter egyik előadásában az európai értékközösségnek több mint egy tucat elemét sorolta fel: egyéniség, egyenlőség, testvériség, demokrácia, jogállam, tízparancsolat, család, tolerancia, a pluralizmus, a szociális piacgazdaság, a környezet iránti felelősség, szubszidiaritás, nemzeti identitás és béke. Az, hogy a tízparancsolat bibliai eredetű, nem szorul bizonyításra, a piacgazdaság szociális aspektusáról pedig Delors kapcsán már volt szó. Az egyéniséggel, egyenlőséggel és testvériséggel kapcsolatban Schäuble ezt mondja: „Az, hogy az egyes emberből indulunk ki, az individuumból mint önmagáról rendelkező lényből, döntő fontosságú jellegzetessége identitásunknak. (…) Identitásunk az egyes emberrel, annak elidegeníthetetlen és összetéveszthetetlen méltóságával veszi kezdetét. Identitásunknak azonban egy másik oldala is van. Mivel minden ember Isten teremtménye, természetesen valamennyien alapvetően egyenlők. És mivel valamennyien egyenlők, ez a Hegyi beszéd szerint testvériségre is kötelezi őket. Ezzel viszont alapjában véve máris kezünkben van a francia forradalom, az Emberi és polgári jogok nyilatkozata értékkánonja”. [3] Azt talán említeni sem kell, hogy a szubszidiaritás elve (mindazt, amit a kisebb és alárendelt közösségek teljesíteni és jól elvégezni képesek, a szélesebb és fölérendelt közösség nem vonhatja magához) a katolikus szociális tanításból ered.
Az európai közösség zsidó-keresztény gyökereire nemcsak a meghatározó nyugat-európai politikusok utalnak, hanem számos tudományos elemzés is. Tekintsünk el most a különböző egyházi állásfoglalásoktól, mint például II. János Pál pápa Ecclesia in Europa (Az egyház Európában) című terjedelmes apostoli irata, noha ezek a dokumentumok nem egyszer nagyon is figyelemreméltó olvasmányok, és nézzük inkább két tudós ember véleményét. Fejtő Ferenc szerint „az európai értékeket általában a görög-zsidó-római-keresztény és humanista művelődésből származtatjuk”. [4] Tomka Miklós az Európai Értékrend Vizsgálatok és Világ Értékrend Kutatások alapján arra a megállapításra jut, hogy „létezik egy értékrend, amely Európára jellemző, és amely ma is változatlanul kifejezi az évezredes keresztény megalapozást. Ennek nyomai pedig még a leginkább elvallástalanodott skandináv országokban is kimutathatók”. [5]
Az európai demokráciával kapcsolatos szakmai vitákban leginkább a következő kérdéseknél kerül elő a zsidó-keresztény háttér.
– Az emberi jogok eszméje: az ember Isten képére teremtett volta kölcsönöz számára méltóságot, és ez alapozza meg szabadságát, amelynek mind az egyházi közösséggel, mind pedig a világi uralommal szemben érvényt szerezhet. „Az államjogi szabadságfelfogás bibliai-teológiai eredete egyértelművé teszi, hogy más kultúrák, amelyek nem keresztények vagy legalábbis nem viselik magukon a monoteizmus nyomát, miért nem hozták létre az ember szabadságának fogalmát. Sem Kínában, sem pedig Japánban vagy Indiában nem fejlesztettek ki ilyesféle elképzelést. Ernst Wolf találóan nevezte az emberi jogokat a ’Nyugat vallási termékének’.” [6] Mindez annak ellenére így van, hogy éppen a katolikus egyház volt az, amely ezen eszme kibontakozását évszázadokon át akadályozta, és szószólóit üldözte, ezért aztán a zsidó-keresztény alapokból csírázó szabadságjogok kategoriális megfogalmazása „egy egyházellenes humanizmus kerülőútján került be az alkotmányokba és a törvényhozásba”. [7] Hasonlóképp áll a dolog a hatalmi ágak megosztásával is, amelyek manapság a demokrácia és a jogállam alapelveit jelentik, gyökerét azonban Szent Ágoston eredendő bűnről szóló tanításában leli: a világi uralkodó ellátja ugyan az Istentől reá rótt hivatást, ám éppen úgy osztozik az eredendő bűnben, mint akárki más. „Óvintézkedéseket kell tenni tehát az uralom elfajulása ellen, oly módon, hogy a hatalommal való visszaélés emberi hajlamát hatékony ellenőrzéssel kell ellensúlyozni.” [8]
– A szociális piacgazdaság már említett meghatározó eleme, a szolidaritás, szintén a zsidó-keresztény felebaráti szeretet parancsolatából ered. Ez a parancs intézményes megvalósulását a keresztény szerzetekben és rendekben találta meg, amelyek a szegények és betegek ápolásának szentelték magukat. A 19. században aztán a keresztény szociális mozgalmak kidolgozták a szociális reform eszméit, amelyek végül a pápák egyházi szociális tanításában jutottak kifejezésre. A filantrópia, a humanitás és a szolidaritás „a keresztény felebaráti szeretet szekularizált formái”, minthogy teológiai vonatkoztatási pont híján vannak. [9]
Végezetül tegyünk még egy utalást a politika és a vallás, az állam és az egyház elválasztására, amely lényegében Jézus azon mondásán alapul, hogy országa nem e világból való (Jn 18,36). Mindenesetre Szent Ágoston ebben látta a világi és az egyházi rend, a civitas terrena, valamint a civitas Dei szembeállításának alapját. Noha pápák és világi uralkodók folyton megpróbálkoztak azzal, hogy a másik területre kiterjesszék befolyásukat, a Regnum és Sacerdotium dualizmusát sohasem tudták egészen kioltani a latin kereszténységben. Igaz, az állam és az egyház elválasztását nem ez utóbbi, hanem épp vele szemben a francia forradalom vitte győzelemre.
Az elmondottak talán valamelyes megvilágítják, hogy valójában mit is takar a zsidó-keresztény gyökerekre való hivatkozás. A mai magyar kormány tagjainak, de talán kritikusainak sem ártana, ha részletesebben megismernék ezeket. Amit manapság a hazai uralkodó politikai és egyházi elit javarésze képvisel, az egy rossz ízű politikai kereszténység, amely nemcsak szemben áll az eredeti keresztény üzenettel és az újabb kori egyházi tanítással (pl. II. Vatikáni zsinat), hanem el is távolít bennünket a többé-kevésbé még mindig zsidó-keresztény értékeken nyugvó Európától.
[1] Doré, Joseph: Európa szelleme, in: Távlatok 2001/2, 226-232, itt: 228–229
[2] Delors, Jacques: Das neue Europa, Carl Hanser Verlag München/Wien 1993, 66.
[3] Schäuble, Wolfgang: Die christliche Identität Europas – Erbe und Auftrag, in: Löhr, Mechthild/Reichmann, Heinz/Schäuble, Wolfgang: Christliche Verantwortung für die wirtschaftliche und soziale Zukunft Europas, Paulinus Verlag Trier 1995, 19–38, itt: 27.
[4] Fejtő Ferenc: Magyarország és az európai értékek, in: Vigilia 2/2003, 82-84.
[5] Tomka Miklós: Az európai értékrend és identitás változásai, in: Távlatok: 2001/4, 541–553., itt: 545.).
[6] Starck, Christian: Das Christentum und die Kirchen in ihrer Bedeutung für die Identität der Europäischen Union und ihrer Mitgliedstaaten, in: Essener Gespräche, 5–27., itt: 18.
[7] Rauch, Andreas: Der Heilige Stuhl und die Europäische Union, Nomos Verlagsgesellschaft, Baden-Baden 1995, 7–8.
[8] Starck, 15.
[9] Starck, 20.
Wildmann János teológus, az Egyházfórum alapító-főszerkesztője
Legfrissebb írása az Egyházfórumban: Több KEHI vizsgálatot! – Nyílt Levél Lázár Jánosnak
