Wildmann János írásához
- Részletek
- Napi apró
- 2014. november 04. kedd, 05:34
- Deák Dániel
Wildmann János: A keresztény gyökerekről című írásához
Szerintem keresztény gyökerek után kutatni értelmetlen, és arról spekulálni, hogy föllelhetők-e mai életünkben a kereszténység jegyei, érdektelen. Keresztény értékekre csak azért érdemes hivatkozni, hogy cselekedni tudjunk, hogy hozzájáruljunk a társadalmi bajok enyhítéséhez. Nem tűrhetjük el szótlanul az ember ember általi megaláztatást, aminek ma számos jelét látjuk. Keresztény az, aki hangosan tiltakozik pl. az utcán élő szegényekkel szembeni személyválogató hatósági intézkedések vagy az állam által nem favorizált keresztény közösségek zaklatása miatt.
Önmagában véve keresztény értékek az abszolút emberi méltóság védelme (Isten képmására teremtettség) és a szolidaritás. Ennél még fontosabb tenni is azért, hogy ezek érvényre jussanak, vagyis harcos kiállásra van szükség a társadalomban megtapasztalt igazságtalanságokkal szemben. Mindaddig, amíg ezt a környezetünk nem tapasztalja, a keresztény értékek iránt polgártársaink legjobb esetben is közömbösek maradnak.
A progresszív teológia tanítása szerint* az Isten neve nem csupán szeretet, hanem igazságosság is, ami nem csupán etikai, hanem teológiai kérdéshez is elvezet. Eszerint le kell válnunk a poros újplatonikus hagyományról, visszatérve Jeremiáshoz, és a nyomában tanító Keresztelő János és Názáreti Jézus radikalizmusához. Ezért fontos a theodicea problémafelvetése: miért hagyja Isten, hogy igazságtalanság történjék a földön szegények ellenében?
Metz szerint az egyház gyakorlatában, a konstantini fordulattal összefüggésben, már korán a bűn helyett a büntetésre került a hangsúly, és ez által elfedődött a szenvedés iránti figyelem. Így viszont érzéketlenné vált az egyház azon probléma iránt, hogy a bűnteleneket megbüntetik, és szenvedniük kell. Amíg a fordulat nem történik meg, a keresztény értékekre való hivatkozás hiteltelen marad.
Itt és most a hitünket csak a hozzánk közelállóhoz fűződő viszonyunk ápolásában tudjuk gyakorolni. Az isteni titokhoz is az emberi kapcsolatokon át vezet az út, amelyekben felismerjük Istent. Az isteni titokban való részesülésre irányuló törekvés a keresztények számára nem az önmegismerés, hanem a szolidaritás révén lehetséges. Csak a másik emberben való fel- és megismerés útját járva lehetünk misztikusok, vagyis nem csupán a természetre reflektáló, hanem a mások szenvedéseire tekintettel lévő hívők.*
Isten a szeretetét nem egyenlő mértékben méri, hanem annak megfelelően, hogy ki mennyire szorul rá. Ezért kijelenthetjük, hogy Isten részrehajló, mivel a szegényeket jobban szereti, mint másokat. A felszabadítás-teológia első mozzanata a szabad cselekvés (a portugál eredetiben: „liberação”), és csak a második mozzanata a felszabadító cselekvésre reflektáló hit. A keresztény hitből fakadó utópikus horizont a szegénységet eltűrő fennálló társadalmi rend bírálatának kiapadhatatlan forrása, és szüntelen intés arra, hogy az igazságtalan társadalmi gyakorlatot szükséges megváltoztatni. Ezért a fő kérdés számunkra nem lehet más mint ez: összebékíthető-e a „status quo” tűrése a názáreti rabbi tanításával?
* Johann Baptist Metz, Mystik der offenen Augen; Wenn Spiritualität aufbricht; Herder, Freiburg im Breisgau, 2011.
