Emlékeztető: Parragh és az autoriter rendszerek
- Részletek
- Napi apró
- 2014. november 06. csütörtök, 05:47
- Mihancsik Zsófia
Miközben szedegettem össze a Galamusból annak az ügynek a dokumentumait és értelmezéseit, amelyben Ulrike Lunacek, az osztrák Zöld Párt EP-képviselője elkezdte az igazát keresni a magyar intézményeknél és hatóságoknál Bayer Zsolt csőcselékbeszéde ellen, rábukkantam Parragh Lászlóra. Pontosabban egy 2010. október 19-ei nyilatkozatára, amelyet a Magyar Televíziónak adott. Aki nem érti, miért Parragh László képviseli még mindig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában a minden rendű és rangú magyar vállalkozókat (évi 5000 forintért engem is, a nyomorúságos Bt-mnek hála), annak idemásolom Parragh szövegének ominózus részét. Arról szól, amit Orbán végül négy évvel később, elhíresült „illiberálisozó” tusnádfürdői beszédében tett nyílttá: hogy a világban az autoriter országok sikeresek, és „ezt nekünk is mérlegelni kell”. (Sikerült.)
A világban van egy nagyon erős tendencia arra vonatkozóan, hogy az állam szerepe erősödjön a gazdaságban. Ha megnézzük az elmúlt éveknek a sikeres országait, most talán egy kicsit keményet fogok mondani, az autoriter országok voltak azok, akik sikerrel vették a gazdasági válság kihívásait. Kínától Oroszországon át Délkelet-Ázsia jó néhány országán keresztül, vagy Dél-Amerika jó néhány országán keresztül. Ami azt mutatja, hogy akik nem mondtak le teljesen az állami eszközök alkalmazásáról… most az, hogy milyen politikai okok miatt, az egy másik kérdés, azok sikeresebbek tudtak lenni, tehát jobban tudták elviselni a válság kihívásait. Azt gondolom, hogy ezt nekünk is mérlegelni kell, és egész Európa ebbe az irányba megy.
És legnagyobb bánatomra érvényes maradt mindaz, amit erről 2010. október 21-én írtam, már akkor is tök fölöslegesen.
Parragh Lászlónak hála, végre nyílttá vált a dolog: ezek az emberek, akik hazánk felkent gazdasági, pénzügyi, akadémiai elitjéhez tartoznak, tényleg ’autoriter’ rendszerben gondolják el Magyarország jelenét és jövőjét. Gazdaságilag kicsit másfajta rendszerben – államilag támogatott (kliens) magánvállalkozások rendszerében –, mint amilyenben korábban negyven évet lehúzott, másfajta ideológiai kényszerekkel megtámogatva (bár a kényszerek kollektív jellege ugyanaz), de állami önkényre épülő „puha diktatúraként”. Mit csináljunk, ők a jog- és szabadsághiányos társadalmat, a politikai-gazdasági hatalomnak kiszolgáltatott egyének halmazát szeretik. Láthatólag nem is tartják alkalmasnak a sokat emlegetett magyar embert arra, hogy szabad polgárrá váljon, és nyilván ezt kívánatosnak sem tartják.
...
Ők a régi rendszer igazi maradványai. És ők teszik tönkre mindazt, amiért 1990-ben érdemes volt rendszert váltani. Nélkülük – és persze a tömegmagyar nélkül, akinek éppen ők nem segítenek eligazodni a világ összefüggéseiben, ők, akik a pénzüknél és/vagy a pozíciójuknál fogva szuverén, mintaadó emberek is lehetnének – Orbán csak az lenne, ami: egy akarnok, idejétmúlt és megmosolyogtató népvezér.
És ebben az összefüggésben válik világossá az is, amit a kormány tesz most a közép- és alsófokú oktatással. A tudás, a gyerekek önálló gondolkozásra, kreativitásra nevelése, a kíváncsiság ébrentartása a halála minden tekintélyelvű rezsimnek. Mert annak cselédekre és jobbágyokra van szüksége.
