Rendezetlen visszavonulás
- Részletek
- 2014. november 10. hétfő, 04:42
- Andor Mihály
Úgy tűnik, 2014 ősze a hátrálások évadja. Orbán visszavonta az internetadó tervét. Hallani olyan hangokat, hogy legszívesebben a reklámadót is visszavonnák suttyomban, mert rosszul számoltak (vagy sehogy), és visszafele sült el. A gimnáziumi férőhelyek számának megfelezési tervét még időben elkapták, nem kellett visszavonni, csak letagadni, hogy volt ilyen terv.
A tagadás hitelességét erősen csökkenti, hogy zagyvaságokon, mellébeszélésen és hazugságokon keresztül vezet hozzá az út – vagyis elég rendezetlenül folyik a visszavonulás. A visszavonulás vezénylő tábornoka Czunyiné dr. Bertalan Judit államtitkár. Az ő megnyilatkozásait kell hát figyelni: az MTI-nek adott nyilatkozatát, a kormánytelevízió híradójában elhangzott szavait és azt, amit egy debreceni fórum szünetében tartott sajtótájékoztatón mondott.
A kormánytelevízió híradójában „arra a kérdésre, hogy kevesebb gimnázium, ezáltal kevesebb pedagógus lesz-e, az államtitkár azt mondta: egy olyan intézményi profiltisztítás fog történni, ahol a szakképzés és a szakiskolai rendszer leválasztása történik meg. A szervezeti, strukturális átalakítás célja, hogy az adott intézményekben célhoz irányítottan és megerősítve tudjanak szakmát szerezni – így a szakközépiskolában szakmát és érettségit is, a gimnázium pedig erős út legyen az egyetemre”.
Ha valaki egy kicsit is elmélyed ebben a szövegben, észreveheti, hogy egyrészt nem válaszol a kérdésre, másrészt annak, amit mond, nincs semmi értelme. Profiltisztításon feltehetően azt érti, hogy meg fognak szűnni azok az iskolák, amelyekben gimnázium és szakközépiskola együtt volt, mert ezekben nem „célhoz irányítottan” folyt a szakmaszerezés. Ebből arra lehet következtetni, hogy eddig ötletszerűen váltogatták a tanmenetet. Ha a tanár bal lábbal kelt föl, akkor a gimnáziumi osztályban a szakközepes tananyagot tanította, szakközepesben pedig a gimnáziumit, míg össze nem keveredett szegény, és a végén az egész középfokú oktatás eltért a „célhoz irányítottságtól”. Hát persze hogy így nem tudtak „megerősítve szakmát szerezni”. Mint ahogy a gimnázium sem lett „erős út az egyetemre”. (Vajon mit keres ezekben a mondatokban annyiszor az „erő” szó a „sikeres” vagy „eredményes” szó helyett? Csak nem a főnök kegyét, aki az erő megszállottja?)
Továbbá: az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkársága csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy „a kormány a gimnáziumok leépítésére nem készül”. Senki nem állította, hogy a kormány leépítésre készül, mindenki a gimnáziumi férőhelyek megfelezéséről beszélt. Ezt kellett volna cáfolni! De még a „leépítés” cáfolata is sántít, amikor ezzel akarják alátámasztani: „hiszen a gimnáziumok feladata az alapműveltség biztosításával az érettségire és a továbbtanulásra való felkészítés”. Az érettségire való hivatkozásnak semmi értelme, hiszen a középiskola ezzel zárul. Ennek körülbelül annyi értelme van, mintha azt mondanánk, hogy a csótányirtásnak az a feladata, hogy a végén aláírásunkkal igazoljuk a munka elvégzését. Az már valós feladat, hogy felkészítsen a továbbtanulásra, de hát a gimnáziumoknak eddig is ez volt a feladatuk. Ezt azonban feleannyi tanulóval is végre lehet hajtani, ennek említése tehát semmit sem bizonyít.
Végül az államtitkár az MTI kérdésére, hogy tényleg felére csökkentenék-e a gimnáziumi keretszámokat, ezt az „egyenes” választ adta: „Ez nem olvasható ki a költségvetésből”. Majd ugyanazzal a lendülettel hazudott egy nagyot: „középfokú oktatásra az idei 196 milliárd helyett 2015-ben 209 milliárd forintot fordítanak.”
Jó, akkor nézzük a benyújtandó költségvetés számait!
Az igaz, hogy középfokú oktatásra 209 milliárd forintot terveznek, csak az nem igaz, hogy
2014-ben 196 milliárdot fordítottak erre a célra (ahogy az államtitkár állította). A csökkentés brutális, csaknem 25 százalékos. Ebből a hazugságból még azzal sem lehet kikászálódni, hogy nem elfogadott költségvetésről van szó, és hogy a költségvetés számai a parlamenti vita során még módosulhatnak. Igen, a tervszámok változhatnak, de a 2014-es tényszámok aligha.
Hogy is van ez akkor? Nem olvasható ki a költségvetésből? Éppenséggel nagyon is kiolvasható. Sőt, semmi más nem olvasható ki belőle, csak az, hogy valami nagy disznóságra készülődnek a középfokú oktatásban.
A teljes dilettantizmusra (vagy Orbán akarnokságára) utal az is, ahogy a szakképzés problémáit megfogalmazza: „az elmúlt években jellemzően a szakiskolai képzésre jelentkezők alacsony tanulmányi átlaggal rendelkeztek, magas volt az iskolatípust elhagyók száma is. A kormány intézkedései ezt a folyamatot kívánják fékezni, elérni és a társadalom számára is elismertté tenni a fizikai munkát és annak megbecsülését.” Ebből a miniszteriális szövegből visszaköszön Orbán Viktor primitív munkafelfogása, amely szerint csak a fizikai munka munka, és annak is csak az a fajtája, amelyet a műhelyben bakancsban végeznek, s amelytől koszos a kéz és olajos a ruha.
Csakhogy a szakképzés problémái nem a szakképzésben keletkeznek, hanem az alapfokú oktatásban. Azokkal a gyerekekkel, akik funkcionális analfabétaként lépnek be a szakmát oktató iskolákba, nem sok mindent lehet kezdeni. Soha nem lesznek jó, megújulni képes szakmunkások. (És épp ez a kormány iktatta ki még azt a kevés közismereti tárgyat is a szakképzésből, ami idáig benne volt.) Így aztán nem csodálkozhatunk azon, amit egy újonnan épített német cég ügyvezetője mesélt: „600 magyar hegesztőt teszteltünk az üzemben, de 60 százalékukról kiderült, hogy egyáltalán nem tud, 15 százalékuk pedig csak egyetlen eljárással képes hegeszteni. Csupán minden tizedik jelentkező volt alkalmas arra a színvonalú munkára, amit az Europakraft, illetve a megrendelői elvárnak.” Vagyis hatszázból hatvan. Ráadásul a szakmunkás végzettségüket papírral igazoló jelöltek 90 százaléka képtelen volt „a szakmához kapcsolódó tevékenységeket önállóan elvégezni, így például műszaki rajz alapján fém- vagy csőszerkezetet összeállítani”.
Pedagógusok és oktatásszociológusok régóta mondják, hogy az általános iskolát kellene gyökeresen megváltoztatni. Olyan általános iskola kell, ahol a még minden iránt érdeklődő gyerek motívumait nem lerombolják, hanem erősítik; ahova szorongás nélkül járhat; ahol nem kudarcok sorozatát szenvedi el, ami egyre reménytelenebb lemaradással párosul, hanem az „egyre többet tudok” sikerélményében van része; ahol a negyedik év végére olvasási készsége, íráskészsége, számlálási készsége és a többi alapkészsége olyan szintre kerül, hogy nem akadálya a további ismeretszerzésnek. Ilyen iskolában nem fordulhatna elő, hogy valaki már az első osztályban „végleg” lemarad, mert mindenféle tanulástól elveszik a kedvét. Ilyen iskolában nem történhetne meg, hogy az évek előrehaladtával a tanulóknak nem a tudása, hanem a lemaradása gyarapszik. Az ilyen általános iskolából jövő gyerekek biztosan jó szakmunkások (is) lesznek.
Ehhez persze át kellene strukturálni a tananyagot, meg kellene változtatni a tanítók pedagógiai kultúráját. Alkalmazni kellene azt a régi fölismerést, hogy a tanítónak nem kevesebbet kell tudnia, mint a tanárnak, hanem ugyanannyit, csak éppen mást, illetőleg bizonyos területeken – például pedagógia és pszichológia – többet. Erre sok pénzt kellene áldozni, mint ahogy a nagy gazdasági ugrást végrehajtó államok (a skandináv államok, Szingapúr, Japán) sok pénzt költöttek az oktatásra. És nem akkor, amikor már gazdagok voltak.
Ehhez képest pártunk és kormányunk 2015-re kevesebb pénzt tervez az alapfokú oktatásra, mint amennyit 2014-ben költött rá. Talán ha kevesebb stadion épülne, és kevesebbet lopnának…
De hát maga Orbán Viktor mondta, hogy ne azt figyeljük, ami mond, hanem azt, amit csinál. És valóban, a költségvetés számaiból épp az ellenkezője bontakozik ki annak, mint amit a munka megbecsüléséről hablatyol. Az orbáni oktatáspolitika boszorkánykonyhájából nem „hadra fogható, jól képzett szakmunkások” fognak kijönni, ahogy a háborús szókészletet előszeretettel használó maffiafőnök mondja, hanem olvasni alig tudó, a műszaki rajzban eligazodni képtelen betanított munkások, akiket „minőségéhez képest meglepően olcsó” rabszolgaként ajánlgat arab befektetőknek.
Csakhogy önként senki sem hajtja igába a fejét, nem akar meglepően olcsó rabszolga lenni, ezért hát állami eszközökkel kell kényszeríteni, hogy érje be csökkent értékű iskoláztatással. Ezzel két legyet üt egy csapásra: lesz elég rabszolga, és kellőképpen tudatlanok lesznek ahhoz, hogy ne értsék meg, hogyan csapják be őket.
