Fideszebb a Fidesznél
- Részletek
- 2014. november 15. szombat, 06:45
- Bauer Tamás
Egy törvényjavaslat és egy határozati javaslat napirendre vételéről szavazott kedden az Országgyűlés. A fideszes többség néhány kivétellel nemmel szavazott, a jelen levő ellenzéki képviselők kivétel nélkül igennel. A szavazás persze csak a napirendre vételről szólt, arról, hogy az Országgyűlés foglalkozzon-e a javaslatokkal, és nem tudjuk, miként szavaztak volna róluk az ellenzékiek, miben módosítottak volna rajta, ha napirendre kerül. A napirendre vételt támogató szavazatukkal mindenesetre úgy foglaltak állást, hogy a javaslatokat legalábbis alkotmányosnak tartják.
Schiffer András két javaslatáról van szó. A H/484. számú határozati javaslatban (Az országos politika rendszerváltást követő meghatározó szereplői állambiztonsági múltjának vizsgálatáról) azt követeli a kormánytól, hogy nyújtson be törvényjavaslatot, amely a Fidesz által az Alaptörvény alapján létrehozott „Nemzeti Emlékezet Bizottsága” tevékenységét „kiegészíti … az 1989. október 23-át követően miniszterelnöki, miniszteri, államtitkári, országgyűlési képviselői, valamint az Országgyűlés által megválasztott közhatalmi tisztséget betöltő személyek állambiztonsági múltjának vizsgálatával és megismerhetővé tételével”. Míg az eddigi ügynöktörvények a tisztségben levő közhatalmi szereplők esetleges ügynökmúltjának megismerésére irányultak, hogy a választók tudhassák, kikre szavaztak, Schiffer most a múltbeli tisztségviselők feltételezett ügynökmúltját szeretné feltárni, mert „minden magyar állampolgárnak joga van a rendszerváltás titkos történetének megismeréséhez”. Schiffer ezzel a javaslattal azokhoz csatlakozik, akik valamiféle titkos összeesküvést feltételeznek a rendszerváltás mögött. Ez akkor sem vehető komolyan, ha Schiffer mondja – erre akár még legyinthetünk is. Más a helyzet Schiffer másik előterjesztésével, amelynek napirendre vételéről az Országgyűlés vitázott és szavazott.
A T/485. számú törvényjavaslat (Az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonságának hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról) olyasmit tartalmaz, amit a rendszerváltás óta magyar jogszabály még nem. A törvényjavaslat nem az egykori állambiztonság tevékenységének nyilvánossá tételére irányul, hanem kifejezetten kizárná fontos köztisztségek betöltéséből – benne az országgyűlési képviselőségből – az egykori állampárt vezető testületének, a Központi Bizottságnak tagját vagy osztályvezetőjét, illetve az egykori Elnöki Tanácsnak és a Minisztertanácsnak elnökét vagy tagjait, valamint az egykori állambiztonsági szervezet vezetőit. A passzív választójognak, a köztisztségek betöltésének ezt a törvényi korlátozását Schiffer negyedszázaddal a rendszerváltás után kívánja bevezetni. Egyes más rendszerváltó országokban 1989 után érvényesítettek ugyan ilyen törvényi korlátozásokat, Magyarországon azonban azok, akik a pártállam utolsó éveiben, évtizedeiben sokféle kockázatot vállalva harcoltak a rendszerváltásért, legyenek bár MDF-esek, SZDSZ-esek vagy éppen fideszesek, akkoriban nem kezdeményeztek ilyesmit. Ha például Csehszlovákiához hasonlóan létezett volna ilyen korlátozás, nem lehetett volna Horn Gyula parlamenti képviselő, majd miniszterelnök, Kovács László képviselő, majd külügyminiszter, Nyers Rezső, Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás képviselő, de nem lehetett volna az MDF országgyűlési képviselője Szentágothai János, az Elnöki Tanács egykori tagja sem. Schiffer ezt – javaslatából ítélhetően – helyesnek tartotta volna, és helyesnek tartaná ma is ennek törvénybe iktatását. Horn Gyula és Szentágothai János már nem él, Kovács László, Nyers Rezső, Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás sem tölt be köztisztséget, Schiffer javaslatának az egykori állampárti, pártállami tisztségviselők tekintetében inkább csak elvi, szimbolikus jelentősége van, az azonban van.
MTI-fotó
A köztársasági Alkotmánnyal ez a javaslat természetesen ellentétes lenne, hiszen a passzív választójogot (70. § (1) bekezdés), illetve mindenkinek a közhivatal betöltéséhez való jogát (70. § (6) bekezdés) korlátozná erre alapot adó alkotmányos indok nélkül. Emlékeztetek arra, hogy az ügynökkérdésben benyújtott Demszky–Hack-féle törvényjavaslat – és ennek nyomán a megszületett ügynöktörvény – csupán arra irányult, hogy a választók tudják, hogy ügynök volt-e az, akire a választásokon szavaznak. Hasonló szabály a párt- és állami tisztségek tekintetében nem született, hiszen ezek a tisztségek a pártállamban nyilvánosak voltak. Amikor a választók 1994-ben Horn Gyulára szavaztak, tudhatták, hogy a kései pártállam külügyminiszterére szavaznak, sőt – hála a jobboldal kampányának – azt is, hogy ő 1956 után pufajkás volt. Schiffer többet akar: azt, hogy a választók még ennek ismeretében se szavazhassanak egykori állampárti, pártállami tisztségviselőre. Az orbáni Alaptörvénnyel Schiffer javaslata már valószínűleg nem áll ellentétben, hiszen bár az is tartalmazza a passzív választójogot és a közhivatal betöltéséhez való jogot (a XXII. cikkben), de tartalmaz olyan, a korábbi átmeneti törvényből bekerült megbélyegző rendelkezéseket is az egykori MSZMP-ről (az U cikkben), amelynek alapján a passzív választójogra és a közhivatal betöltésére vonatkozó korlátozás akár „alaptörvényszerű” is lehet. Mindeddig azonban a Fidesz még nem vont le a saját Alaptörvényéből ilyen törvényalkotási következtetést, Schiffer azonban megteszi. Ezért mondom, hogy Schiffer Fideszebb a Fidesznél. Ilyesmit eddig emlékezetem szerint csak a Jobbik vetett fel.
De vajon nincs-e igaza Schiffernek abban, hogy aki az egykori állampárt tisztségviselője volt – akár magában a pártban, akár állami tisztségben –, az ne tölthessen be vezető köztisztséget a demokráciában? Ez volt a hasonló korlátozás indítéka például Csehszlovákiában. Csakhogy Magyarország – a kádári Magyarország – nem volt ugyanaz, mint a husáki Csehszlovákia vagy a honeckeri NDK. Azok, akik a kádári Magyarország utolsó éveiben töltöttek be vezető állami vagy párttisztségeket – mint az említett Horn Gyula, Kovács László vagy Pozsgay Imre és mások –, a kommunista diktatúra lebontásának voltak valamiképpen maguk is részesei. Talán inkább kényszerből, mint örömmel, de mindenképpen a megváltozott helyzet felismerése alapján részt vettek benne. Ezt kiváltképp annak tükrében indokolt hangsúlyoznunk, hogy a ma hatalmon levők viszont nagy erővel egy új önkényuralom kiépítésén fáradoznak. Ezért tűnik ma kiváltképp méltánytalannak azoknak az egykori állampárti tisztségviselőknek a szimbolikus diszkriminációja, akik maguk a nyolcvanas évek végén már nem építették a diktatúrát, hanem bontották.
Amikor az Országgyűlés a javaslat napirendre vételéről vitatkozott, a Fidesz arra hivatkozott, hogy az általa létrehozott Nemzeti Emlékezet Intézete jobb megoldást kínál a problémára. Ez nem meglepő, eddig sem viselkedett a Fidesz másként. Azt azonban nehéz megmagyarázni, hogy miért támogatták Schiffer mindkét javaslatának napirendre vételét a demokratikus pártok képviselői. Nem akartak az egykori kommunisták védelmezőinek tűnni, és azt gondolták, hogy a dolognak nincs már gyakorlati jelentősége? Schiffer javaslata akkor is precedens, és az érintettek köre később, ha valakinek érdeke fűződik az ötlet felélesztéséhez, akár ki is terjeszthető olyanokra, akik ma is aktívak. (Schiffer a vitában célzott is a kiterjesztés lehetőségére.) Akkor pedig ezek a keddi igenlő szavazatok hivatkozási alapul szolgálhatnak.
Bauer Tamás közgazdász, a Demokratikus Koalíció tagja