Helyzetkép – 2014. augusztus–szeptember
- Részletek
- 2014. november 23. vasárnap, 08:07
- Katona Tamás
A szerk. megj.: Katona Tamás statisztikus, közgazdász, volt pénzügyminisztériumi államtitkár 2010 óta havi rendszerességgel készít elemzéseket a gazdaság és a társadalom helyzetéről. Az alábbiakban a novemberi elemzésből olvashatnak részeket, Katona Tamás a Galamus olvasói számára válogatta őket a teljes jelentésből, amely itt olvasható pdf-ben.
Az idei évben felerősödött politikai krízisek egyre inkább kihatnak a világgazdaságra. Az orosz-ukrán válság, a Közel-Kelet elhúzódó konfliktusai visszafogják a befektetői kockázatvállalást, a külkereskedelmi forgalmat, fékezik a beruházási tevékenységet, és ezáltal a gazdasági növekedést. Az első félévben is tükröződött a növekvő feszültségek hatása, így a nyáron kiadott prognózisok már visszafogták az idei évre a múlt év végén megfogalmazott várakozásokat. Az őszi előrejelzések ehhez képest is pesszimistábbá váltak.
Gazdasági növekedés
A magyar gazdaság ez évben dinamikusan bővül, az idei növekedési ütem kiemelkedő az Európai Unióban. Ugyanakkor ez a pillanatnyi helyzet több tényező együttes hatására és csupán átmenetileg állt elő. Az első félévben regisztrált 3,7 százalékos GDP-bővülés a következő negyedévekben folyamatosan mérséklődik, és visszatér a korábbi állapot: térségünk országai közül csak Bulgária és Horvátország növekedési ütemét haladjuk meg. Azaz a felzárkózás helyett folytatódik a lemaradásunk szomorú folyamata. Ha ennek valóságos mértékét akarjuk megítélni, érdemes visszatekinteni az előző évekre.
Ha a legfontosabb gazdaság- és társadalomstatisztikai indikátorok alapján vizsgáljuk az Európai Unió egyes tagországainak helyzetét, akkor az utóbbi két évtizedben tendenciaszerű, de nem az alapvető struktúrát érintő változásokat tapasztalhatunk. Az 1995-ben 15 tagúra bővült unió országait a fejlettség alapján két csoportra, Észak és Dél csoportra lehet osztani. Az Észak csoportba tartoznak az észak-európai országok, a Benelux államok, Ausztria, Németország, Nagy-Britannia, Írország és Franciaország, a Dél csoportba a dél-európai országok. Az utóbbi tíz esztendőben csatlakozott országok abban az időszakban két csoportot képeztek: az egyik a Visegrádi, a másik a Balti-Balkáni csoport. Az előbbibe tartozott Szlovénia, a 4 visegrádi ország és Horvátország, míg az utóbbiba a 3 balti ország és a 2 kelet-balkáni ország. A két szigetország, Ciprus és Málta a Dél csoporthoz álltak közel. Természetesen a tipizálás a statisztikai indikátorok alapján történt, a határok nem merevek, azaz a csoportok nem zártak, és néhány ország bizonyos ismérvek alapján szomszédos csoportokba is besorolható lenne. Az utóbbi évtizedben végbement legjelentősebb változás a balti országok felzárkózása, így ma már egyértelműen Visegrádi-Balti és Balkáni csoportokról kell beszélni. Szlovénia és Csehország, illetve a Dél csoport néhány országa között jelentős a fejlettségbeli átfedés, azaz e két ország elhagyott több dél-európai országot. A magyar gazdaság- és társadalomstatisztikai indikátorok azt tükrözik, hogy Magyarország lemaradóban van a Visegrádi-Balti csoporttól, de még egyértelműen ide tartozik. A Balkán csoportba sorolt Horvátország visszakerülhet az előbbi csoportba, mutatói alapján azonban jelenleg nem tartozik oda. A két kelet-balkáni ország felzárkózása jól érzékelhető, de a gazdaság fejlettségét jellemző indikátorokban a két csoport között még számottevő a különbség.
A viszonylag hosszú idősorok áttekintése azt mutatja, hogy Magyarország felzárkózásának folyamata az utóbbi évtizedben megtorpant. Az időszak egészében ugyan közeledtünk az Európai Unió átlagos fejlettségéhez, de nem tartottunk lépést a térségbeli országok fejlődésének dinamikájával. A magyar gazdaság fejlettsége 1995-ben még meghaladta a szlovák gazdaságét, és lényegesen nagyobb teljesítményt nyújtott, mint a lengyel gazdaság. 2012-ben Lengyelország az egy főre eső GDP értékében megelőzte Magyarországot. Szlovákia esetében az utolérés már 2006-ban bekövetkezett. Az észt és a litván gazdaság teljesítménye 2011-ben haladta meg a magyar gazdaságét. Az Eurostat múlt évre vonatkozó előzetes adatai szerint a lett gazdaság 2013-ban elérte a magyar gazdaság szintjét.
Felmerül a kérdés, valóban bekövetkezett-e az előző ciklus végén az a növekedési fordulat, amelyről a kormány beszél. Sajnos nem. A múlt év közepétől élénkült ugyan a gazdaság, de ez csupán azt jelentette, hogy kilábaltunk a recesszióból. A negyedik negyedévben valóban 3,2 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos negyedévéhez képest, és a múlt év egészében 1,5 százalékkal nőtt a megelőző évhez viszonyítva. A látszólag pozitív adat ugyanakkor nem túl kedvező szerkezetet rejt magában. A növekedés főképp a mezőgazdaságnak volt köszönhető, mivel az előző igen rossz év után kiváló volt a termés; ez magyarázza a GDP-növekedés négyötödét. Több éves mélyrepülést követően érzékelhetően nőtt az építőipar teljesítménye, amely főként az uniós forrásokból finanszírozott projektek felgyorsult megvalósításának következménye, míg a magánberuházások továbbra is mélyponton vannak. Harmadik tényező a járműipar dinamikus fejlődéséből adódó növekedés az ipar hozzáadott értékében. Ugyanakkor a múlt évi GDP-bővülés csupán azt jelentette, hogy a gazdaság csaknem elérte 2011. évi teljesítményt, mivel az előző évben éppen 1,5 százalékkal esett vissza a bruttó hazai termék.
Az idei év látszólag kedvező fordulatot tükröz. Az első félévben 3,7 százalékkal emelkedett a GDP, ez az Európai Unióban a legmagasabb érték, és a második negyedévben mért – előző negyedévhez viszonyított – 0,8 százalékos dinamikát is csupán három tagország érte el. A magyar gazdaság számára az a valóságos probléma, hogy a jelenlegi növekedés fenntartható-e. A mai gazdaságpolitika mellett a potenciális növekedési ütem nem éri el az 1 százalékot sem. Ez annak ellenére így van, hogy a viszonylag kedvező nemzetközi konjunktúra, az uniós projektek megvalósulása és a választási költekezés következtében idén emelkedő reálkeresetek nyomán nő a belső fogyasztás. Így ebben az évben a GDP bővülése várhatóan eléri a – még változatlanul a régiós leszakadást jelentő – 3 százalékot. A magánberuházások megindulása és működőtőke beáramlása nélkül ugyanakkor ez a növekedés nem lehet tartós: a következő években csak a potenciális növekedés szintjének emelkedése hozhat kedvező fordulatot. Komoly kockázatot jelent a szakszerűnek nagy jóindulattal sem minősíthető monetáris politika, amely a kamatcsökkentési ciklusával – úgy tűnik – átlépte a piacok számára tolerálható szintet. Így a hazai fizetőeszköz jelentős gyengülése következett be, és nem látható, hogy a jegybank képes-e, illetve hajlandó-e számolni a realitásokkal. Veszélyezteti a növekedési lehetőségek érvényesítését a költségvetési politika – nyilvánvalóan átmeneti – erőteljes és felemás lazítása, amely komolyan próbára teszi az államháztartás stabilitását, ezáltal a gazdaság normális működését. A legfőbb kockázat ugyanakkor a kormányzat konfrontatív, dilettáns gazdaságpolitikája, amely most hangsúlyozottan arra koncentrál, hogy az energetikai – és esetleg több más – ágazatot állami kézbe vegyen, a kormány számára nem kívánatosnak minősülő külföldi tulajdonú vállalatokat távozásra kényszerítse. Félő, hogy az ún. rezsiharc látszólagos sikerét követő hasonló kormányzati intézkedések átlépik a racionalitás kereteit. Valóságos növekedési fordulathoz gyökeresen új, a félelem helyett a bizalomra építő, kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség, amely az európai centrum, és nem a perifériák felé kormányozza az országot.
Foglalkoztatás, jövedelem, fogyasztás
Az első háromnegyed évben bővült a foglalkoztatás, összhangban a gazdasági növekedés igényeivel. A feldolgozóiparban, különösen a járműgyártás és a beszállító ágazatok termelésének emelkedésével, valamint az építőiparban az uniós forrásból finanszírozott nagyberuházások koncentrált megvalósulásával összesen 80 ezer fővel, míg – részben ehhez kapcsolódóan – a piaci szolgáltatások területén 30 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. A számottevő bővülés ellenére még mindig nem dolgoznak annyian a versenyszférában, mint a 2008. évi gazdasági válság előtt. Ma még nem állapítható meg, miként alakul a jövőben a foglalkoztatottság, mivel a gazdasági növekedés jelen formájában nem fenntartható. A statisztikát változatlanul torzítja, hogy százezer külföldön dolgozót is hazai foglalkoztatottnak tekint a KSH. A külföldön munkát vállalók magas számára utal az az adat, amely szerint az első félévben nemzetközi banki átutalással 1,1 milliárd euró, azaz 340 milliárd forint munkajövedelmet utaltak át hazai pénzintézetekbe az itthon élő hozzátartozók számára.
A KSH változatlanul visszatartja a szegénység és a társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló mutatókat, amelyek az Európai Unió tagországaiban egységes módszertan alapján ez év tavaszán végzett felmérésből adódnak. A Központi Statisztikai Hivatal ez évben novemberre halasztotta az adatközlést, először arra hivatkozva, hogy nem áll rendelkezésre elegendő erőforrás az elemzéshez; később pedig arra, hogy több adatfelvétel eredményét egyidejűleg publikálják. Úgy tűnik, a hivatal nem kapott a kormánytól engedélyt az adatok közzétételére. A vizsgálat – az Eurostat honlapján megtalálható – adatai szerint a múlt évben 120 ezer fővel tovább nőtt a jövedelmi szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők aránya, és elérte a népesség 33,6 százalékát, 3 340 ezer főt. Az Európai Unió 28 tagállamának átlagában kis mértékben, 24,5 százalékra csökkent a múlt évben a szegénységben és kirekesztettségben élők aránya, és az országok többségében is alacsonyabb lett a mutató értéke, míg Magyarországon tovább nőtt. A szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők aránya a mienknél csak Bulgáriában, Romániában, Lettországban és Görögországban magasabb. Magyarországon négy éve az európai trenddel ellentétes folyamat tapasztalható: jelentősen nő a szegények, a nélkülözés közepette élők száma a társadalomban.
(Forrás: Elkeserítőek a szegénység legújabb adatai)
A KSH most e vizsgálat helyett egy másik társadalomstatisztikai felvétel, a háztartások első félévi fogyasztásának adatait közölte. Ezek az adatok azt tükrözik, hogy némileg javult a legszegényebb családok helyzete az egy évvel korábbihoz képest, de változatlanul nagyok a különbségek a lakosság legszegényebb ötödét képező 2 millió fő és a legmagasabb jövedelemmel rendelkező kétmillió fő, a szociológiai fogalmak szerint az alsó jövedelmi ötöd és a felső jövedelmi ötöd fogyasztása között. Nagyon jelentős társadalmi különbségekre mutatnak a fogyasztási adatok. Az alsó jövedelmi ötödbe tartozó családok fogyasztása alig haladta meg az átlagos szint felét, 53,6 százaléka volt. A középső jövedelmi ötödbe tartozó kétmillió fő fogyasztása az országos átlagot 7,1 százalékkal haladta meg, míg a felső jövedelmi ötödbe tartozó családok fogyasztási kiadása 83,8 százalékkal nagyobb az átlagosnál. Az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családokban az első félévben emelkedett az élelmiszerfogyasztás volumene és javult valamelyest a minősége. Ennek ellenére rendkívül nagy a különbség az eltérő jövedelmű családok táplálkozásában. A felső jövedelmi ötödbe tartozó háztartások 1,5-szer több húst, 2,8-szer több sajtot és egyéb tejterméket, 2-szer több zöldséget és 2,9-szer több gyümölcsöt fogyasztanak fejenként, mint az alsó jövedelmi ötödbe tartozó családok. Jelentős eltérés van az egyes településtípusok lakóinak fogyasztásában, amely a jövedelmi helyzet különbségére vezethető vissza. A Budapesten élő háztartások kétharmada, a megyei jogú városokban élők fele a felső két jövedelmi ötödbe, ezzel szemben az egyéb városokban élők fele, a községekben élők 57 százaléka az alsó két jövedelmi ötödbe tartozik.
Az államháztartás helyzetét érzékelhetően befolyásolja a kormány folyamatos államosítási kényszere. Egyik állandó törekvése a bankok és az energiaszolgáltatók, valamint az egyéb közműszolgáltató cégek megvásárlása, amelynek egyelőre gátat szab a jelenlegi tulajdonosok eladási hajlandóságának hiánya. Ezen a kormány úgy segít, hogy nem elégszik meg a piaci viszonyok szerint érvényesülő vételi ajánlat elutasításával: szabályozói hatalmával visszaélve igyekszik kikényszeríteni az eladást. Az állami hatalommal való visszaélés a takarékszövetkezetek államosításánál rendkívül sikeres volt, mert a törvényhozással előidézett kényszerítés hatására az állam 10 milliárdot el nem érő ráfordítással 100 milliárdos nagyságrendű vagyonhoz jutott, amelyet ezt követően saját körben jelképes áron magánosított. Az idei évben a kormány rendkívül alacsony áron megvásárolta a Magyar Külkereskedelmi Bankot. Az újonnan szerzett vagyonelemek, így a Főgáz vagy éppen a járműjavító üzem államosítása természetesen emelik a bruttó adósságot.
Az idei gazdálkodást befolyásolja a választási évvel magyarázható túlköltekezés, melynek hatására az államháztartási hiánycél betartása veszélybe került. Ezért a kormány forrásokat von el a közszolgáltatásoktól, és csoportosít át az intézményrendszer fenntartására. A kormányzati cinizmus eklatáns példája, hogy novemberben olyan költségvetési-törvény módosítást tárgyal az országgyűlés, amely a gyermekétkeztetésre szánt forrásokat az önkormányzatoktól a Klebelsberg Központhoz irányítja át, amely így nyilvánvalóan nem a gyermekek élelmezését, hanem az intézményfenntartást szolgálja. A kormánynak egyébként is deklarált törekvése, hogy az alacsony jövedelmű rétegek rovására kedvezzen a magasabb jövedelemmel rendelkezőknek. Az első háromnegyedévi folyamatok és a kormányzati törekvések alapján látható, hogy a GDP arányában meghatározott 3 százalékos hiánycél az intézmények veszélyes méretű eladósodása árán teljesülhet, a csökkenő államadósság kimutatásához ugyanakkor a múlt év véginél is sokkal kreatívabb kormányzati intézkedésekre lesz szükség.
Népesség, népmozgalom
Az utóbbi három évben a közbeszéd gyakori témájává vált a külföldre költözött magyarok lehetséges száma és összetétele. Erre vonatkozólag eddig kizárólag becslések álltak rendelkezésre, a KSH nem végzett ilyen irányú számítást. Október végén először kerültek nyilvánosságra olyan adatok, amelyek az Európai Unió finanszírozásában és koordinációja mellett végzett nemzetközi kutatás első eredményeit tartalmazzák. Ezek még mindig csak közelítő adatok, módszertanilag ugyanis meglehetősen bonyolult a migránsok számbavétele. A felmérés egyik kontrollja, hogy az Európai Unió tagországai közlik a náluk élő külföldiek számát, de ez a tükörstatisztika még nem teljes és nem alkalmas az egyéb országokba tartó vándorlás számbavételére. A vizsgálat első eredményei szerint a múlt év elején 424 ezer olyan magyar állampolgár élt legalább egy éve külföldön, akik 1989 után hagyták el az országot. A kutatás azt is feltárta, hogy a magyar népességben a kivándorlási arány nem tér el a térségünkben megfigyelhető intenzitástól, de üteme erősen növekvő. Természetesen ebben szerepet játszik az is, hogy az Európai Unión belül 2011. május elsején vált teljesen szabaddá a letelepedés és munkavállalás bármely tagországban. A másik döntő tényező a kormányzat gazdaság- és társadalompolitikájának hatása: a romló életkörülmények, a foglalkoztatás csupán virtuális – a statisztikai adatokban megnyilvánuló – bővülése, a szociális feszültségek növekedése, sőt gerjesztése a kormány által, a gazdasági kilátások romlása, azaz a kilátástalanság eluralkodása. A kivándorlás ütemének az utóbbi három évben megfigyelhető gyorsulása azért is kedvezőtlen, mert főként a fiatalok és a magasan képzettek távozása könnyen elérheti azt a mértéket, amely önmagában is tovább rontja az ország gazdasági és társadalmi felemelkedésének, az európai centrumhoz közeledésnek az esélyeit akkor is, amikor majd megváltozik az országot a periféria felé vezető kormányzati politika.
A vizsgálat első megállapításai szerint a külföldön élő magyarok négyötöde az Európai Unió országaiban telepedett le, ezen belül a három kitüntetett célország Németország, Ausztria és Nagy-Britannia. A Németországban és Ausztriában dolgozók jelentős része szakmunkás képzettségű; Ausztriában lényegesen több a magyar munkavállaló, mint amennyien ott élnek, mert több tízezerre tehető a Nyugat-Dunántúlról naponta osztrák munkahelyekre ingázók száma. A Nagy-Britanniában élők között magas a diplomások aránya. Összességében a migránsok egynegyede, 25 százaléka 30 évnél fiatalabb, és közel kétharmada, 63 százaléka 40 év alatti, tehát lényegesen magasabb körükben a fiatalok aránya, mint a hazai népességben. Ugyanez mondható el az iskolai végzettségükről is. Amíg az ország lakosságának 24 százaléka legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezik, addig a külföldön élők körében csupán 6 százalék ez az arány. Ezzel szemben a hazai népesség 18 százalékának, míg a kivándoroltak csaknem egyharmadának, 32 százalékának van diplomája. Mivel a statisztikai felvétel adatai a múlt év elejére vonatkoznak, a vándorlás intenzitását is figyelembe véve feltételezhető, hogy az idei év közepén a külföldön legalább egy éve tartózkodó magyarok száma meghaladta a 450 ezer főt, és közelít a félmillióhoz.
Katona Tamás közgazdász
Korábban: Helyzetkép – 2014. július–augusztus
