rss      tw      fb
Keres

A kolozsvári bíró



Alig van, aki ne ismerné a kolozsvári bíró meséjét, aki hajdúival minden Kolozsváron csellengőt – így az álruhás Mátyás királyt is – munkára kényszerít, hogy udvarára behordassa a farönköket. Az igazságos király – a mese szerint – három napot kényszerül dolgozni, három farönkre is ráírja a nevét, de fényes kíséretével visszatérve a „hitvány bírónak” három napot se ad, és a nép nagy megelégedésére levágatja a fejét. A népmesékből ismert hármas ezúttal sem marad el. Se álláskeresési támogatás, se jövedelempótló, se munkaközvetítés.


Nincs ma köztünk járó álruhás király, sőt inkább olyan király van, aki azoknak a fejét készül levágni, akik a bírók parancsát nem teljesítik. A szegényekre, a munka után vagy éppen munka nélkül csellengőkre rossz idők járnak. A bíróknak mostantól nem csupán a népmesei Kolozsvárott, de az ország minden településén joguk és módjuk lesz rá, hogy fát hordassanak, szőlőt kapáltassanak vagy akár éppenséggel lakást takarítassanak azokkal, akik a gyerekeiknek betevő falatért munka vagy segély után járnak. Mert hogyan lehetne a Nemzeti Munkaügyi Hivatal megszüntetését, feladatainak átcsoportosítását a Belügyminisztériumhoz másként értelmezni a „munka társadalmában”? Hogy lehetne mást gondolni arról, hogy a kormány egyik államtitkára „végre rendet vágni készül” a segélyezési és támogatási rendszer erdejében, hogy ösztönözze, kényszerítse a munkapiacra lépést. Mi mást hihetünk annak a tervnek az olvastán, hogy a kormány 2018-tól megszüntetni készül a munkanélküli segélyként ismert álláskeresési támogatást és más jövedelempótló segélyeket, hogy közmunkával szerzett jövedelemmel, illetve a közmunkára szánt forrásokkval váltsa fel őket. Mindannyiunk érdeke, hogy 2018-ra senkinek se legyen szüksége jövedelempótló támogatásra, mert lesz munkája, amelyből megélhet, sőt gyarapodhat is” – írja a 2015. évi költségvetés általános indoklása.


Ahogyan azt korábbi cikkemben már leírtam, az Orbán-rendszer – éppen ellentétesen az idén ötvenéves amerikai kezdeményezéssel, amely az amerikai szegénység mérséklésére hirdetett háborút – folytatja a szegények ellen kezdett háborúját. Írásom hangütéséhez hasonló állásfoglalásokat a nálamnál ismertebb rangosabb közéleti személyiségek, publicisták is nyilvánosságra hoztak, hiszen egyre-másra jelennek meg az Orbán-rendszernek ezt a szegényellenes vonását taglaló írások, mint legutóbb Mészáros Tamásnak a 168 Óra nyomtatott számában közreadott elemzése („Háború a szegények ellen”).


Az Orbán-rendszer célja világos: elvenni a munkavállalóktól a szabad álláskeresés lehetőségét, a biztonságot, hiszen az újabb állás megtalálásának idejére adott megélhetési biztonságot szolgálja az Európa és a fejlett, civilizált világ valamennyi országának munkapiacán működő intézmény: a munkanélküli segély. Ezt a korábbi munkajövedelem 60–70 százalékában megszabott álláskeresési támogatást – mint biztosítás keretében folyósított járadékot – nyújtják a civilizált országok államai a korábbi munkaviszonyától megvált vagy megválni kényszerülő dolgozó számára, hogy az újabb, megfelelő állást kereső dolgozónak és családjának a megélhetése ne attól függjön, hogy képes-e már másnap munkába állni, hogy ne kényszerüljön rá, hogy a képzettségének, a tapasztalatának, az anyagi igényeinek nem megfelelő állást fogadjon el. Az álláskeresési támogatás, illetve a jövedelempótló segély mellett ráadásul megszűnik az álláshelyek és állást keresők összehozásával, a munkáltatók és munkavállalók közvetítésével foglalkozó hivatal is, vagyis nem marad olyan hely, ahol regisztrálhatnák az álláskeresési szándékot vagy a munkavállaló iránti igényt. Ekkor megszűnik a munkavállalás és a munkahelyválasztás szabadsága. Valóban „Arbeit macht frei” – írhatja ki kapujára Orbán népállama, akarom mondani munkatársadalma. Ha ennek a közvetítői funkciónak a Belügyminisztérium lesz a letéteményese, akkor majd oda „vezénylik”a munkavállalót, ahol a vezénylő a foglalkoztatását a leghasznosabbnak véli. Ettől kezdve újra visszatérhet a közveszélyes munkakerülés, a KMK, amivel az elmúlt rendszer fenyegette és kényszerítette a munkavállalókat.



Orbán Alcsútdobozon, Mészáros Lőrinc cége, a Búzakalász 66 Kft. védőöltözetében, Mészáros sertéstelepének avató ünnepségén – Facebook

Most már csak annyi hibádzik, hogy a bírók valóban a falu vagy a város legnagyobb földesurai legyenek, akik a király által felkent strómanként kezelik a király vágóhídját, disznó- vagy éppen marhaistállóját. Ennek az új munkaközvetítői rendszernek köszönhetően legalább a’zemberek állatsorba emelkedhetnek: lehet nekik a cselédsoron olyan öltözőjük, mint a birkáknak az országnak bármelyik Csútjában.






Csillag István közgazdász



Írásai a Galamusban:


G-7
Demján szerint a világ, avagy igény volna rá…
Az argentin tangó – első rész
Argentin tangó és görög saláta – második rész
Az Orbán-rendszer öröksége


Könyvéről:
DEFICIT = a szándékon túli eredmény


Írásai a 2015-ös költségvetésről:
Háború a szegények ellen
A harmadik jobbágyság
Ha fogy a rabolnivaló