A kenyér összeköt
- Részletek
- 2014. december 04. csütörtök, 06:22
- Lángh Júlia
Néha olyan egyszerűnek látszanak a dolgok. Csak annyi az egész, hogy az embernek rendes embernek kell lennie. Csak rendelkeznie kell az emberiességnek azzal a minimumával, amely eléggé fölháborítónak tartja gyerekek éhezését ahhoz, hogy tegyen is ellene. És akkor már semmit, a világon semmit nem számít pártállás, világnézet, vallás vagy más hasonló, frivol megkülönböztetés, akkor már egyedül arról van szó, aminél fontosabb nem lehet a jó erkölcsű emberek gyülekezetében: hogy senki ne éhezzen itt, ma, Magyarországon, uramisten, a 21. században! Pedig éheznek, családok, gyerekek éheznek, nem is kevesen. Mintha a 19. század kizsákmányoló vadkapitalizmusában élnénk… Szégyen.
A napokban szép példát láttam, élesen fogalmazva: a két Magyarország közötti szakadék emberi áthidalásáról, egyszerűbben mondva: két igazán rendes ember közös akciójáról. A Dankó utcai hajléktalan szállás kapujában megállt a Magyarok Kenyere teherautója: 27 tonna lisztet – 36 ezer kilós kenyér alapanyagát – szállított az Oltalom Egyesületnek. Miközben izmos fiatalemberek vitték be vállukon a hatalmas, azt hiszem, százkilós liszteszsákokat, Iványi Gábor is fölkapott egyet a fél vállára, némi aggodalmat keltve az egészségét védő nézők körében, de persze semmi baja nem lett, mosolygott. Aztán lementünk a szenespincéből nemrég létrehozott, jól fölszerelt stúdióba, Dr. Korinek László kriminológus, egyetemi tanár, akadémikus, a Magyarok Kenyere mozgalom elindítója és Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke társaságában.
A Magyarok Kenyere program Pécsről indult 2011-ben, és tényleg a nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező eseménysorozat lett belőle. A minden hazai megyéből, és a Kárpát-medence magyarlakta településeiről – idén Sepsiszentgyörgytől Lendváig, Pozsonytól Zentáig – felajánlott búzát Pécsett összeöntik, lisztté őrlik, úgy juttatják el rászoruló gyerekekhez. Az első évben 10 tonna búza, aztán évről évre növekvő mennyiségben idén már 215 tonna gyűlt össze, 420 magyar és 51 határon túli településről, közel 1400 adományozótól, gazdától vagy szervezettől.
Dr. Korinek László elmesélte, hogy „banális pillanat” volt a kezdet, 2010-ben. Ült otthon a konyhaasztalnál, előtte szép, kerek cipó, és arra gondolt, honnan jön vajon ez a liszt? Mi minden történt ott a magyar történelemben, ahol ez a búza termett? Ha ezt megeszem, megeszem a magyar történelmet… Ámulva néztem a tanár urat – nemrég lett az MTA rendes tagja, nemsokára eléri a professzori nyugdíjkorhatárt –, mert olyan asszociációt emlegetett, amely egy füves cigit elszívó fiatalnak is javára vált volna; miközben erre gondoltam, ő kis mosollyal hozzátette, hogy talán egy fröccsel többet ivott a kelleténél. Mindenesetre, a gondolattársítás termékeny volt.
Az ötletét leírta, elküldte a köztársasági elnöknek, de az nem reagált. (Nem mondta, ki volt az, vagy melyik hónapban történt; 2010-et írtunk, tehát vagy Sólyom László, vagy Schmitt Pál volt az elnök). De a pécsi polgármester szerencsére fogékony volt a gondolatra. Azóta a megadományozott szervezeteken át sok ezer rászoruló gyerek jut egy éven át mindennapi kenyérhez.
Jó volt nézni ezt a két, a szó szoros értelmében tisztességben megőszült férfit, szép összhangban beszélgettek.
Iványi Gábor elmondta, hogy náluk a kórházban, átmeneti szálláson, éjszakai menhelyen, a fűtött utcában, körülbelül 500 ember minden nap kap enni. A vidéki iskolákba fogják küldeni a gyerekeknek a kenyereket, itt megvan hozzá a pékség. Ne feledjük, mondta a lelkész, mit is jelent a Betlehem szó: a kenyér háza, pékség, kemence. És tudjuk azt is, hogy Jézus azt mondta magáról: kenyér vagyok számotokra. Elemi szükségletünk a kenyér, elemi módon rá vagyunk szorulva. Nincs érdemes és érdemtelen, csak éhes ember van. A zsidó nép pusztai vándorlása során a mennyből hullt a manna, ma sem tudjuk, milyen növényből volt… Amikor elérték az Ígéret földjének határát, már nem hullott a manna. Tehát ha már megérkeztek, akkor nincs szükség többé külső segítségre. Ezért az erősek felelőssége bátorítani a gyengébbeket, hogy maguk keressék meg a kenyerüket. Arcod verítékével. De annak, aki nem tud gondoskodni magáról, annak igenis kell segíteni.
Az iskolákban a gyerekek hétfőn a legéhesebbek. Az északkeleti éhségsarló falvaiban a gyerekek péntek és hétfő között nem esznek. Hétfő reggel majdnem összeverekednek a kenyérért. Tavasztól őszig ott van az erdő. Csakhogy most már gombát is csak engedéllyel szabad szedni, és ezt az engedélyt gyakorlatilag nem lehet beszerezni.
Korinek professzor arra emlékezett, hogy életében kétszer nagyon fázott. Egyszer gyerekkorában, és egyszer egy nagy szélben, zimankóban egy üres vidéki vasútállomáson. Ez a két alkalom volt, és nagyon rossz volt fázni. Arra gondoltam, mi van, ha valaki egész életében így fázik? Egész életében, mindig.
A tanár úr rémületes jövőképet tárt elénk (sajnos nem kérdeztem meg, milyen forrásból, mert szinte hihetetlen): szerinte 2050-ben már csak 7 és fél millió magyar lesz, és ebből 2 és fél millió munkaképes, tehát egy aktívnak kell majd eltartania két inaktívat. A munkavállalók fele cigány lesz.
Az elhibázott iskolarendszer miatt van a nagy szegénység. Magyarország jövője a közoktatáson múlik, amiből most súlyos tízmilliókat kivonnak – folytatta a professzor. A gyerekek sorsa hatéves koruk előtt dől el. Megy a cigány kisgyerek az óvodába, nem ért semmit az ottani szokásokból és viselkedésmódból, rosszul érzi magát, az a tapasztalata, hogy engem itt nem szeretnek. Tömegesen kellene cigány óvónőket kiképezni, és nem a középosztály normáit elvárni a cigány kisgyerektől. Egy húszéves, iskolázatlan, visszaeső cigány fiatal útja már nem visszafordítható. De cigány testvéreinknek is vannak feladatik… ha lesz majd egyszer nekik egy Martin Luther Kingjük.
A Magyarok Kenyere programban nincs semmi állami támogatás. „Kétszer kértem pártunktól és kormányunktól – így mondja – útdíjra pénzt, de nem kaptam.” Két-három gyűjtőpont van minden megyében, önkéntesek segítenek és a Nemzeti Agrárkamara gyűjti be az adományokat. A kamionok tulajdonosa a professzor egykori tanítványa.
Megnéztem a Magyarok kenyere honlapját – címoldalon: „Sok millió búzaszem – egy nemzet” – a támogatott szervezetek között még nincs feltüntetve a MET-egyház, nyilván, mert még friss a kapcsolat, ez volt az első adományuk Iványi Gábor szegényeinek. Kap a magyarok kenyeréből a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, az Irgalmas Szamaritánus Református Gyermekotthon és a Pécsi Jótékony Nőegylet, közvetítésükkel sok gyerek jut ételhez.
A Magyarok Kenyeréről az országos médiában csak a Magyar Nemzet, az MTVA Híradója és az Echo TV számolt be. Mások nem figyeltek föl rá, gondolom, mert nem arról a végéről látták a történetet, hogy éhes gyerekeknek enni adnak, hanem arról, hogy itt talán megint valamilyen Nagy-Magyarországos érzületű történet bújik meg, és úgy elromlott már szép hazánkban minden, hogy ettől nyomban fölrémlenek olyan végletek, ahová ez rossz esetben vezethet.
Rossz esetben. De itt egy nagyon jó esettel találkoztunk.
A kenyér közös asztalhoz ültet minket – mondta egyikük, a professzor vagy a lelkész, már nem tudom, mindegy is, mert mindkettejük mondhatta. „Jövőre ugyanitt” – búcsúzott a Magyarok Kenyere közvetítője.
