Álljunk meg egy szóra!

                 Horváth István


Szenzációs hír látott napvilágot egyik kedvenc témámban: a tudomány és hit határa; melyek korunk azon megválaszolatlan kérdései, amelyek a józan ész és értelem határait feszegetik. (Nem, most nem politikáról lesz szó, sem ezoterikus közgazdaságtudományról, mert mi, racionálisan gondolkodni képes emberkék, már a szürakuszai Arkhimédész óta tudjuk, ha van egy fix pontod [O], akkor az egész Világmindenséget ki lehet mozdítani helyéről.)

A felfedezés (bővebben angolul itt) arról szól, hogy tudósok koncentrikus köröket találtak a kozmikus háttérsugárzásban, ami azt mutatja, hogy a világ kezdete nem az Ősrobbanás, a Nagy Bumm volt, hanem már azt megelőzően is létezett a mindenség. OMG!

Álljunk meg egy szóra! Ez olyan léptékű megállapítás, amely ha valóban igaz, annak jelentősége csak a heliocentrikus világképhez, az einsteini relativitáselméletekhez, vagy ha kisebb léptékben gondolkodunk, akkor Schrödinger macskájához mérhető. A kozmológia legfőbb megállapításai ugyanis mind azon a modellen alapulnak, hogy az általunk ismert Világegyetem, mint „a világ paramétereinek határértéke”, egy pontban és egy jól meghatározott időben, 13,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezett az „Ősrobbanás” során. Mondanom sem kell, hogy akkor a történelem is.

A felfedezés azért is hitelt érdemlő, mert az nem egy önszorgalmából a paratudományok peremére sodródott csodavárótól származik (mondom, ma nem aktuálpolitizálunk), hanem attól a Roger Penrose-tól, aki korábban Stephen W. Hawkinggal közös kutatásokat és megállapításokat tett a mindent elnyelő fekete lyukak, haladóbbaknak a szingularitások természetére vonatkozóan.


A kozmikus háttérsugárzás térképén látható körök olyan eseményekre
utalhatnak, amelyek az Ősrobbanás előtt mehettek végbe

Penrose és a vizsgálatban részt vevő tudósuk úgy vélik, hogy a világmindenség története világciklusokra (aiónokra) oszlik, és mindegyiket egy-egy nagy ősrobbanás és szuper fekete lyukak összeütközése hozta létre. Bár a kozmológia ma legelfogadottabb modellje egy belga pap, Lemaître klasszikus Nagy Bumm elmélete, vannak más leírások is, mint például „az állandó állapotú (steady state) világegyetem modell”, amelyek az ősrobbanást kétségbe vonják. Ezzel a felfedezéssel azonban mindegyiket sutba dobhatjuk, mert a világ nem egyszer, egy távoli időpontban, egy sűrű pontból történő kirobbanással jött létre, hanem a tudomány azt látszik bizonyítani, hogy a Világmindenségnek, és így a történelemnek nincs kezdete, hanem az állandó ősrobbanások sorozatában ciklikusan újjáteremtődik. Ez pedig igazi paradigmaváltás, sőt még ennél is sokkal több, ugyanis a tudomány ezzel az új modellel igazolja régi történeti idők világnézeteit (keleti vallások), hogy Minden Egy: minden annak az Egynek része, onnan származik és oda tér vissza (védikus tanítások), vagy akár azt, hogy semmi sem állandó, mert minden változásban van, nincs semminek sem kezdete, sem vége (buddhizmus).

Nem kell messzire menni, hogy az ind időfelfogás visszaköszönjön Penrose elméletében. A hinduk szerint (a félreértések elkerülése végett: én magam nem vagyok az, csak távoli tisztelőjük) az idő Brahmá életének folyama, amely egymásba ágyazott ciklusok sorozatából áll, és több mint háromszázezer milliárd (!) évnek felel meg, amely aztán tovább osztható „Brahma napjaira”, és így tovább, „kalpa”, nagy és kisebb világkorszakok, „jugák” változásaira. (Bár fura elnevezések, de semmivel sem érthetetlenebbek, mint a fizikában használt "aión".)

Ami engem ebben a hírben megfogott, az nemcsak annak a szépsége, hogy a racionalitással felvértezett modern tudománynak sikerült ismét utolérnie önmagát, pontosabban a tudományon kívüli, több ezer évvel ezelőtt elmesélt Tudást, hanem az a hátborzongató gondolat, hogy hogyan lehetséges az, hogy akár egy oly távoli nép oly régen keletkezett mítoszai is pontos ismeretekkel bírnak olyan „tudományos” kérdésekről, amelyeket a ma embere a rendelkezésére álló kutatóarzenál, műholdak, kvantumfizika, miegymás birtokában csak csigaléptekkel képes megérteni, pláne meg elfogadni. Pontosabban, ha a világegyetem ciklikusan elpusztul és újjászületik úgy uszkve 13,7 milliárd évenként (plusz, mínusz 2 százalék), akkor a mai történelmi képünk szerinti „ősidőkben” nulla technológiai és modern értelemben vett fizikai, kozmológiai eszköztár nélkül honnan tudták azt egyes elődeink, hogy mikor és hogyan jött létre nemcsak a mai világunk, hanem az azt megelőző Világmindenségek sorozata. Hogyan jöhettek rá, honnan kapták, ki és mi közvetítette ezeket az információkat nekik?

Ki meri mondani valaki a választ?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!