rss      tw      fb
Keres

Lapszemle: Cseh László úszó elhagyja klubját és edzőjét


MTI 2014. december 12., péntek 1:49

Elhagyja nevelőegyesületét, a Kőbánya SC-t Cseh László - írja a Népszabadság pénteki számában.

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok, tizenegyszeres Eb-első úszó sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést, de a távozása tényként kezelhető - olvasható a lapban.

A X. kerületi klubban a Csehvel tizenhét éve együtt dolgozó mesteredző, Turi György viszont elmondta, derült égből villámcsapásként érte versenyzője bejelentése, hiszen a rövid pályás vb-t megelőzően Cseh László a közös folytatást tervezte.

Turi a lapnak elmondta, a sportoló múlt hét pénteken határozta el a váltást, Cseh azt mondta, Rióban olimpiai bajnok akar lenni, s ha nem sikerülne ott győznie, nem bocsátaná meg magának, hogy meg sem próbál más keze alatt, másképpen tréningezni, mint eddig.