Éljen a korrupció! – kis vita Mihályi Péterrel
- Részletek
- 2014. december 16. kedd, 06:31
- Andor Mihály
Abban igaza van Mihályi Péternek (A korrupciózás mint vegyi fegyver), hogy „a túlméretezett állam és az ebből következő pazarlás, a kedvezőtlen természeti adottságok, az évtizedeken át folytatott, tudatos eladósodás, az 1994 óta folytatott eszement agrárpolitika, a megállíthatatlannak tűnő népességfogyás és az EU-pénzek célszerűtlen felhasználása miatt tart ott az ország, ahol tart”. Abban viszont nincs, hogy ebből a felsorolásból a korrupciót kiveszi (mondván, hogy az nem egy komoly tétel), és hogy a nem EU-s pénzek célszerűtlen felhasználását (stadionépítések, Mol-részvények, gyár- és bankvásárlások) meg sem említi.
Mihályi szerint „a mostani korrupciós botrány középpontjában az áfacsalások állnak”. Ez már tényszerűen sem igaz, mert legalább annyit említik a különböző beruházásoknál lenyúlható pénzeket – mostanában éppen a minden ízében titkosított atomerőmű-építés 500 milliárdos korrupciós kockázatát. Így aztán az sem reális, hogy a továbbiakban csak az áfacsalással számol, holott a különböző munkákért vagy beruházási engedélyekért fizetett „százalékok” (10 és 50 százalék körüli arányokról szólnak a pletykák) az utolsó önkormányzattól az államig mindenütt megjelenhetnek. Ráadásul ezt a fajta „tranzakciót” még a korrupció definíciójára oly kényesen ügyelő Mihályi sem száműzheti a kategóriából.
Egy közgazdásznak az a dolga, hogy számoljon, de bámulatra méltó az a bátorság, ahogy Mihályi számol. Megbízható alapnak veszi a száz leggazdagabb magyarról évente megjelenő listát, majd közli, hogy ha a teljes vagyonukat lopott pénznek vesszük, ez akkor is bagatell a GDP-hez képest. Csakhogy a TOP 100-as listát a pletykára éhes bulvárközönségen kívül senki nem veszi komolyan. Hogyan is lehetne komolyan venni egy olyan listát, amely évek óta megjelenik, de Simicska Lajos és Orbán Viktor még soha nem szerepelt rajta? (Újabban egy másik listán, a Forbes magyar változatában megjelent Simicska Lajos a 16. helyen egy nevetségesen alacsony összeggel.) Egyébként ez az a terület, ahol a számokkal a legóvatosabban kellene bánni, mert semmi sem biztos.
A legképtelenebb eszmefuttatása azonban a következő: „A korrupció – definíció szerint – a már megtermelt jövedelmek újraelosztása. Magyar adja a pénzt magyarnak – ettől se több, se kevesebb nem lesz a GDP. Paradox módon, az esetek többségében a valódi korrupció a jövedelmek kiegyenlítése irányában hat. Amikor egy építési vállalkozó hárommillió forinttal megvesztegeti a polgármestert, a leggazdagabbaktól áramlik a jövedelem a közepesen gazdagok vagy éppenséggel az alacsonykeresetűek felé. Ha a megvesztegetésre költött vállalkozói pénz egy párt kasszájába kerül, abból – legnagyobb arányban – apparátusi béreket, nyomdaszámlákat és benzint fognak vásárolni.” Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a korrupció a társadalmi igazságosság érvényesítésének egyik eszköze. Akár valami Robin Hoodot is tisztelhetünk benne.
Csakhogy a gondolatmenet több sebből vérzik. Először is a korrupció nem csak a már megtermelt jövedelmek újraelosztása, és nem csak magyar adja magyarnak. Itt vannak például az EU-s pénzek. Persze bizonyos értelemben ez is már megtermelt jövedelem, csak nem Magyarországon termelték meg. Viszont itt költik el. Akkor most mi a viszonya a GDP-hez, növeli vagy nem? Az sem Magyarországon megtermelt pénz, amit egy külföldi beruházó fizet az államnak vagy egy önkormányzatnak, hogy megkapjon egy engedélyt, vagy hogy építési területté minősítsenek át egy természetvédelmi területet.
Ami a korrupciót mint a jövedelmek kiegyenlítésének eszközét illeti, erről a szempontról a Hülye Járások Minisztériuma jut eszembe a Monty Pythonból. Ha tehát egy politikus még nem annyira gazdag, mint az őt megvásárló dohánygyáros, akkor minden rendben van, mert csak jövedelemkiegyenlítés folyik. Baj csak akkor lesz, amikor a mérleg átbillen, és ő lesz a gazdagabb. Mihályi logikáját követve, a pártpénztárba befolyó korrupciós pénznek nem az a lényege, hogy hatalmat vesznek belőle, hanem az, hogy a kampányanyagot előállító gépírónő és a nyomdász is kap belőle. Ha igaz is, hogy a lopott pénzből valamennyit csurgatnak a szolgáknak, azért ezek a pénzek inkább koncentrálódni szeretnek, és inkább a vagyoni szakadékot mélyítik. Miközben egyre többen éheznek, egyesek lakása folyamatosan nő.
