rss      tw      fb
Keres

A rendkívüli hidegben segítségnyújtásra hív a Magyar Evangélikus Egyház


MTI 2015. január 1., csütörtök 16:00

A rendkívüli hidegben való segítségnyújtásért tett közzé felhívást a Magyar Evangélikus Egyház.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai munkáért felelős püspöke csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a világ csaknem 80 millió evangélikusának 2015-ös bibliai jelmondata így hangzik: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére”. A Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetei és intézményei is ennek az apostoli útmutatásnak jegyében kezdik ezt az évet - tette hozzá.

Az evangélikus egyház ezért híveit és minden „jóakaratú” embert arra kér, hogy látogassák meg, és segítsék környezetükben azokat, akik veszélyhelyzetben vannak. Azt kérik továbbá, hogy - a diakóniai és szociális intézményekhez kapcsolódva - létesítsenek krízisközpontokat, s lehetőség szerint nyissák meg a rászorulók előtt a gyülekezet megfelelő fűtött helyiségeit.