rss      tw      fb
Keres

Ez történt Bécsben - operett ősbemutató Szegeden


MTI 2015. január 3., szombat 10:32

Ősbemutatóval, Iván Sára Ez történt Bécsben című nagyoperettjének szombat esti premierjével kezdi az évet a Szegedi Nemzeti Színház.

A fiatal komponista az előadás főpróbája előtt az MTI-nek elmondta, már középiskolás korában is próbálkozott könnyűzenei dalok írásával, de úgy érezte, nagyobb, összetettebb feladatra vágyik és bizonyítani akar. A darab - tizenhat évesen írt - egyfelvonásos változatát a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának 2013-as vizsgaelőadásaként már játszották a Tisza-parti városban, majd Miskolcon, a Bartók Plusz Operafesztiválon is bemutatták.

Az egyetem, ma már magánénekszakon tanuló növendéke a siker nyomán a művet újabb dalokkal és párbeszédekkel klasszikus, háromfelvonásos nagyoperetté bővítette. Mint mondta, a munkát megkönnyítette, hogy tudta, kik játsszák majd az egyes szerepeket, a karaktereket rájuk tudta szabni, és segített az is, hogy énekelni tanul. Primadonnaként a legutóbbi Simándy-énekverseny egyik győztesét, Kálnay Zsófiát láthatja a közönség, a bonviván szerepét pedig László Boldizsár alakítja.

A történet a kiegyezés utáni évtizedben Bécsben játszódik, és ahogy az operettek többségénél, a cselekmény középpontjában egy szerelmi történet áll.

A 2013-as vizsgaelőadást és az újévi bemutatót is Toronykőy Attila állította színpadra. Iván Sára elmondta - bár a színházi szállóige szerint a legrosszabb az élő szerző -, a rendezés során kiválóan együttműködtek, az előadás pedig olyan lesz, mint amilyennek megálmodta.