rss      tw      fb
Keres

Útdíj - NÚSZ: nem fizetős az M30-as Miskolcot elkerülő szakasza


MTI 2015. január 4., vasárnap 16:48

Továbbra is díjmentesen használható az M30-as gyorsforgalmi út Miskolcot elkerülő szakasza - erősítette meg a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) vasárnap az MTI-nek.

Róna Márta kommunikációs vezető elmondta, hogy az M30-as Miskolc Dél és Miskolc Centrum csomópontja közötti útszakasz főút besorolású, ezért eredetileg is díjmentes volt.

A szolgáltató honlapján a megyei térképen valóban rosszul volt jelölve az útszakasz, azonban az országos térképen az jól szerepelt, és a hibát már kijavították - fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy aki csak és kizárólag emiatt vásárolt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei matricát, annak a matrica árát visszatérítik az átmeneti rendelkezés ideje alatt, azaz február végéig.

A NÚSZ tudomása szerint nincs ehhez hasonló hiba a térképeken, de január végéig a jogalkotóval együtt gyűjtik az észrevételeket, tapasztalatokat, amelyek alapján az illetékes minisztérium meg tudja tenni a szükséges lépéseket - fejtette ki a kommunikációs vezető.

Jelezte, hogy az észrevételeket a NÚSZ továbbítja a térképeket készítő Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnak is.