rss      tw      fb
Keres

MKPK: Vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe


MTI 2015. január 5., hétfő 17:02

Vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe, amelyet a katolikus egyház január 6-án tart parancsolt ünnepként - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Sajtószolgálata hétfőn az MTI-vel.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az idén keddre eső ünnepen a híveknek kötelező részt venniük szentmisén.

A II. vatikáni zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve. Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a rákövetkező vasárnapon tartják. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház - olvasható a közleményben.

Vízkereszt azért is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat - írták.

Az MKPK közleménye szerint vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni, mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása.