rss      tw      fb
Keres

BÉT - Szakértő: gyengült, de felülteljesítő volt a BUX


MTI 2015. január 5., hétfő 17:54

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,20 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 16 414,80 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző, keddi záráshoz képest.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn elsősorban az euró-dollár árfolyam alakulása, valamint az olajár-csökkenés mozgatta meg az árfolyamokat.

Az euró árfolyama a péntek esti 1,2008 dollárról 1,1937 dollárra csökkent hétfő reggelre, de napközben az 1,19-es szint alatt is járt az euró jegyzése; ezen a szinten 2010 júniusában állt legutóbb. Hétfőn tovább csökkent a kőolaj ára a nemzetközi piacokon a magas kínálat, az alacsony kereslet és a dollár árfolyamának erősödése miatt, a Brent kőolaj hordónkénti ára 55,16 dollárra esett, utoljára 2009 májusában volt ilyen alacsony.

A Buda-Cash szakértője kifejtette, hogy ezen tényezők miatt a nyugat-európai tőzsdék jelentős mínuszban voltak, a DAX index például zárás előtt nem sokkal napi minimumán állt, és a többi európai index is csökkent.

Bár a BUX is több mint egy százalékkal gyengült, még így is felülteljesítő volt Európában - mondta Német Sándor. Hozzáfűzte, hogy a Mol a csökkenő olajár miatt esett az átlagosnál nagyobbat, több mint két százalékot, míg a Richter „megúszta” a nagyobb esést.

A Mol 245 forinttal, 2,12 százalékkal 11 300 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 51 forinttal, 1,34 százalékkal 3760 forintra esett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,30 százalékkal 337 forintra gyengült, forgalma 282,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,59 százalékkal 3514 forintra csökkent, a részvények forgalma 769,3 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1414,27 ponton zárt hétfőn, ez 31,02 pontos, 2,15 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.