rss      tw      fb
Keres

Beutazási tilalom - LMP: bűncselekmény nélkül is folytathattak korrupciót a kitiltottak


MTI 2015. január 7., szerda 14:45

Az LMP két társelnökét szerdán hivatalában fogadta André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ügyvivője. Az ellenzéki politikusok beszámolója szerint a találkozón kiderült, hogy az Egyesült Államok nem fogalmazott meg konkrét bűnügyi vádat a kitiltott személyekkel szemben, akikről így elképzelhető, hogy a magyar törvények megszegése nélkül, de az ide vonatkozó amerikai elnöki proklamációban foglaltakat megsértve folytattak korrupciós tevékenységet.

Szél Bernadett és Schiffer András a találkozót követően beszélt újságírók előtt a Szabadság téren.

Schiffer András közölte, egyebek mellett arra volt kíváncsi, hogy a kitiltási ügyben konkrét személyekkel szemben merült-e fel konkrét bűncselekmények gyanúja a magyar jog alapján, továbbá azt átadták-e a magyar félnek. André Goodfriend válaszában világossá tette, hogy konkrét személyt, konkrét bűncselekménnyel nem vádoltak meg - mondta a magyar politikus, hozzátéve, hogy az ügyvivő azt is világossá tette, hogy a kitiltott hat személy az ide vonatkozó elnöki proklamációt sértette meg, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a magyar jog szerint bűncselekményt követtek el.

Ugyanakkor nem minden bűncselekmény, amit korrupciónak hívunk - hívta fel a figyelmet Schiffer András, aki szerint az LMP kormányra kerülése esetén számtalan olyan lobbicselekmény üldözendő lenne Magyarországon, amelyek ma legálisak.

Az LMP frakcióvezetője szerint tehát a magyar hatóságokhoz nem került át konkrét bűnügyi információ, az amerikaiak által kifogásolt adatok ugyanakkor a magyar félnek is a rendelkezésére állnak. Schiffer András ezért úgy gondolja, továbbra is Orbán Viktor miniszterelnököt terheli „felelősség és a mulasztás” az ügyben, mivel minden eszköze meglenne arra, hogy kiderítse, mely magyar hivatalos személyeket, milyen indokkal tiltottak ki az Egyesült Államokból.

Úgy fogalmazott, több mint szerencsétlen a magyar kormány fellépése a kitiltási ügyben, „egészen komolytalan” ugyanis perrel fenyegetni egy szövetséges ország diplomáciai képviseletének vezetőjét. Schiffer András szólt arról is, hogy 2013 novemberében az LMP „tette ki az asztalra a NAV-botrányt” az Országgyűlésben. „Tehát nincsenek különösebb illúzióink a NAV-vezetőség felelősségét illetően” - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az ártatlanság vélelme az adóhatóság elnökét is megilleti.

Szél Bernadett közölte, a találkozón a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban André Goodfriend azt mondta, azzal nincs problémájuk, ha valaki Oroszországgal üzletel, a gondot a kormányzati lépések átláthatóságának hiánya jelentheti.

Az LMP-s politikus hangsúlyozta, pártja továbbra is úgy gondolja, hogy Magyarországnak nincs szüksége meglévő atomkapacitása bővítésére, amely szerintük most már egy „kormányokon átívelő probléma”. Szél Bernadett szerint ezt támasztja alá, hogy Orbán Viktor volt az, aki még ellenzékben a „leghangosabban követelte” a Déli Áramlat szerződéseinek átláthatóságát, kormányával azonban most „teljes titokban üzletelnek az oroszokkal”.

Schiffer András elmondta: jelezték az amerikai ügyvivőnek, hogy az LMP szerint Magyarország és az egész bolygó érdekeivel ellentétes az Egyesült Államok és Európa közötti tervezett szabadkereskedelmi megállapodás, amelyet ezért nem is támogatnak.