Nyílt levél a tüntetésszervezőkhöz
- Részletek
- 2015. január 22. csütörtök, 06:43
- Mónus Melinda
Kedves Tüntetésszervező Civilek!
Nem első felindulásomban írok. És nincs a levelem mögött semmilyen hátsó vagy ártó szándék. De ennél többet mentegetőzni nem vagyok hajlandó. Mert már annyira unom, hogy Magyarországon az élet másról sem szól, mint hogy attól rettegünk, hogyan csinál ki minket a kormány, ha nem értünk vele egyet, vagy hogy lehetek-e még magyar attól, ha nincs a panel gardróbjába betámasztva néhány karikás ostor, egy pár sarkantyús csizma, három pulikutya meg egy komplett asszonykórus. Vajon megsértődik-e pisis kiskölyökként némely nagy ellenzéki párt elnöke, ha nem őt akarjuk az összefogás miniszterelnök-jelöltjének, vagy éppen belegázolok-e a véleményemmel civil tüntetésszervezők oly makulátlan lelkivilágába, amelyen még nem ütött foltot a mocskos politika (de majd fog, ezt garantálom, mert a Fidesz hadjárata már ellenetek is elindult).
És talán mert már nemes egyszerűséggel nem bírom magamban tartani azt, ami civilként – magyar polgárként – böki a csőröm.
Ti biztos nagyon elégedettek vagytok azzal, és már csak dacból is ragaszkodtok hozzá, ha már egyszer valaki az elején kimondta, hogy nem álltok szóba egyetlen olyan emberrel sem, akinek valaha is köze volt a mindenkori magyar politikához. És bár biztos megvan az okotok az óvatosságra, egyszerűen nem vagyok képes megemészteni ezt a fajta csőlátást és ezt az ostobaságában magabiztos eltökéltséget.
Ne mondja már nekem senki, hogy az az ember, aki két éve még maga is civil volt, de a cél érdekében félretette a félelmeit, és gyakorlatilag mindent föláldozott (egzisztenciáját, jó hírnevét, nyugalmát, rokoni- és baráti kapcsolatainak nagy részét), és vállalta, hogy majd bemocskolják, megfélemlítik, hogy nem lesz munkája, vállalta, hogy célkeresztbe vegyék, ott támadják, ahol csak érik, az nem érdemli meg, hogy szóba álljatok vele! Hogy annak az embernek, aki éppen másokért, a többi civilért, a gyerekeiért, a saját városáért, a hazájáért, a kormány ellenében akart valamit tenni, most annyit üzentek: „Bocs, de nem kérünk belőled, mert eltévesztetted az évszámot!”
Szánalmas!
Vagy csak nem láttatok még ilyen politikust? Mutassak? Történetesen igen közelről ismerek egyet. A saját anyámat.
Vádolhattok elfogultsággal, nyilván van benne igazság, de letojom. Várady Zsolt biztosan tudna mesélni arról, mi az a családi összefogás. Nálunk nézett ez ki úgy is, hogy egyedül én kerestem pénzt. Borsodban! Képzelhetitek.
Most anyám benne van a közgyűlésben. Fölvette a kesztyűt a városvezetéssel, próbálja fölkarolni a hajléktalanokat, nekik is tart fogadóórát, heti kétszer ételt és ruhát oszt, és egyéb olyan rémtetteket hajt végre, amelyek nektek ezek szerint nem vállalhatók. És hát igen, fölveszi a tiszteletdíját, hogy ne a családjának kelljen kifizetnie a rezsijét. És mellesleg állandóan munkát keres, hogy a fejére nőtt tartozásait ki tudja fizetni, bár erre nem sok esélyt látok.
Szóval, itt tartunk most. És ezért vagyok mélységesen fölháborodva.
Nem érzitek a párhuzamot önmagatok és az egykori Szolidaritás vagy a Milla között? Mert marha könnyű ám „elmúlthuszonötévezni”, azt mondani, hogy hajítsunk ki mindent az ablakon, azt is, ami jó, marha könnyű azt mondani, hogy nyomjuk meg a delete gombot, és még a lomtárat is ürítsük ki, írmagja se maradjon semminek a múltból. Azon kívül, hogy ez lehetetlen (erősködjön bármennyire is Tamás Gáspár Miklós), szégyenletesen cinikus és aljas hozzáállás olyan emberekkel szemben, mint mondjuk az anyám. Olyan emberekkel szemben, akik már két évvel ezelőtt is akartak tenni valamit, nem csak a fotelben vakargatták a töküket, mint a nagy többség, és nem az internetadó volt az első, ami elérte az ingerküszöbüket (és ezt most persze ne vegye magára az, aki három éve még gimnazista volt). Közömbös az olyan családi összefogásokkal és áldozatokkal szemben, mint a mienk (s ez nem három hónapig tartott, hanem évek óta tart), és nem utolsó sorban méltánytalan azokkal az aktivistákkal szemben, akik meggyőződésükért a lelküket is kitették a választások előtt, közben és után (amiért egy árva fillért nem kaptak, ellenben azt a kicsit is, amijük volt, erre áldozták). Ez az egész hozzáállás ordítóan igazságtalan.
Ti azt mondjátok, demokráciát akartok csinálni. De mégis milyen demokrácia az, amely eleve kirekesztésre épül? Az ember, még ha politikus is, alapvetően ember. És egy embert a tettei alapján kell megítélnünk. Ez az a gondolkodásmód, amely ma már nem létezik, és amelyért küzdenünk kéne, nem pedig tovább mélyíteni a viszályt, míg a kormány farkasvigyorral a képén élvezi a műsort.
Nektek nem attól kéne félnetek, hogy mit mond majd a Fidesz, ha leültök tárgyalni az ellenzékkel. Ki nem tesz rá magasról? Az emberekben végre megtört a félelem, valami elindult, és most csak azt látom, hogy miközben ti ezen jókat lovagoltok, a tömegek újra elbizonytalanodnak. Higgyétek el, nem az megy az utcára, aki eddig nem volt képes szavazni! Én megyek az utcára. Meg az eddigi aktivisták és szavazók. Meg az anyám, bár már nem is értem, minek. Pártjelvény nélkül, mert ti ezt kértétek. Úgy dobunk össze pénzt a buszra mi csóró borsodiak, olyan is van, akinek a részét páran összeadjuk, mert neki nincs elég pénze arra, hogy „fölutazzon” Pestre azt hallgatni, hogy őbelőle nem kértek.
József Nádor tér, a Nincs hova hátrálnunk! címmel megrendezett demonstráció, 2014. december 16. – MTI/Marjai János
Miért ne állhatna ki és beszélhetne olyasvalaki, akinek köze van egy párthoz? A lényeg az, hogy a szándéka és a mondanivalója jó legyen, üssön és hasson, embereket mozgasson meg. Nem azt mondom, hogy gondolkodás nélkül engedjetek mindenkit a színpadra. Válogassatok, utasítsatok el a pártosok közül olyanokat, akikről úgy ítélitek meg, hogy nem odavalók! De nem küldhettek el mindenkit a sunyiba egy csapással azért, mert már eddig is tenni akart valamit, és ahhoz politizálnia kellett. Ugyan mi bűnt követhetett el az, aki ősz óta van az önkormányzatban? Kérlek benneteket, legyetek nyitottabbak!
És igen, tudom, hogy ez nehéz. Vannak az ellenzékben is olyanok, akiktől kinyílik a bicska, aki nem becsületes, részrehajló, kapzsi vagy hatalommániás. De akkor sem általánosíthatunk. Ilyen emberek vannak munkahelyeken, nyugdíjasklubokban, iskolai osztályokban, családokban, mindenféle közösségekben, mégsem mondjuk azt, hogy egy komplett idősek otthonát zárjunk be vagy egy teljes évfolyamot buktassunk meg, mert három ember nem jól csinálja. És nyilván nem fogjuk a matekszakkört hibáztatni, mert az irodalmi szakkör nem nyert a megyei versenyen.
Nektek muszáj tudomásul vennetek, hogy az emberek egy jelentős része tartozik valahová. Azok, akik eddig sem tudtak ölbe tett kézzel tétlenkedni. Őróluk már végképp letettetek, vagy tényleg azt kívánjátok tőlük, hogy minden átmenet nélkül álljanak be olyanok mögé, és higgyenek olyanokban, akik eddig lapítottak (tisztelet a kivételnek)?
Mindenkinek meg kéne adni az esélyt, hogy maga döntsön, nem pedig a szájába rágni, hogy miből ne kérjen. Ha valaki nem tetszik neki, majd azt mondja, hogy „pfuj”! Ez az igazi demokrácia.
Ehhez azonban előbb meg kéne érteni, hogy a kormány leváltásához minden demokratára szükség van. Kapukat kellene nyitni, nem pedig falakat építeni. Utána jöhet bármi, majd jöhetnek új pártok, új választások, jöhet akárki. Volt már erre példa, benne volt majdnem minden párt a demokratikus ellenzékből. És még csak azt sem lehet mondani, hogy mindenki önző volt, és a maga malmára akarta hajtani a vizet. A cél érdekében sokan hátraléptek, sokan kompromisszumot kötöttek, áldozatot hoztak. Az összefogásból pont a civilek hiányoztak. És ez meglátszott a választások eredményén is. Mert nem lehet a Fidesz ellen félkarú óriásként nyerni; a pártok nem győzhettek civilek nélkül, és ti sem fogtok pártok nélkül.
Én személy szerint nem hiszek abban, hogy a választási részvétel azért volt olyan alacsony, mert nem bíztak az emberek a változásban, nem láttak a gyenge ellenzékben opciót. Biztos benne volt ez is. De szerintem az ok ennél sokkal prózaibb. És mivel magam is „civil” vagyok, úgy érzem, kimondhatom: az emberek nagy része olyan volt még akkor, mint a béka, amelyik nem veszi észre, hogy szépen lassan megfőzik. Szerintem a többség egész egyszerűen azért nem ment el szavazni, mert nem érdekelte a dolog. Nem érte el az ingerküszöbét az a sok aljasság, amely már addigra is megtörtént, nem beszélve arról, hogy a válogatott dilettánsokból álló, talpnyaló propagandamédiából csak úgy dőltek az eltorzított hírek.
Igazából a többséget (és sajnos tudom, olyan helyen dolgozom, ahol rajtam kívül senkit nem érdekel a közélet) egyszerűen hidegen hagyta az új „alkotmány”, a bírák nyugdíjazása, az Alkotmánybíróság jogköreinek megcsonkítása, a médiatörvény, a sok kivándorló, a magánnyugdíjak lenyúlása, föl sem lehet sorolni egy oldalon. Sok embernek ezek csak szavak voltak egymás után egy mondatban. Csak amikor az internetadó turulmadarának sötét árnyéka majdnem kiverte a kezükből az okostelefont, akkor mozdult meg bennük valami.
Úgyhogy mielőtt bőszen huszonötévezünk, előbb nézzünk kicsit magunkba mi, polgárok is, hogy mit csinálhattunk volna jobban. Attól, hogy valami nem sikerült, még nem biztos, hogy nem volt jó ötlet. Lehet, hogy újra meg kell próbálni, csak most jobban kéne csinálni. Mondjuk civil kontrollal. Hiszen ez az egy összetevő hiányzott egyedül az elmúlt huszonöt év feketeleveséből, meg amúgy a tavalyi választás nagy demokratikus összefogásából is.
Mit bánom én, legyen egy új párt, legyen a neve Civil Párt, hadd álljon be mögé az összes demokratikus ellenzéki, aki akar. De az nem megy, hogy még inkább egymás ellen fordítunk csoportokat, amelyeknek amúgy ugyanaz a céljuk. Azzal csak egy dolgot érünk el. Hogy minden így marad, ahogy van. És akkor minden, amit tettünk eddig, hiábavaló volt. Ezt akarjátok?
Mónus Melinda
harmincéves, pártonkívüli magyar állampolgár
Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal
