Vankó Zsuzsanna
- Részletek
- G-7
- 2010. december 20. hétfő, 06:25
Az ember és az igazság 2.
Kicsoda az ember?
Kicsoda az ember, aki küzd az igazság kérdésével? Miért nem hagy nyugton minket a végső igazság megtalálásának a vágya, valamint mindennapi életünk, emberi kapcsolataink, társadalmi viszonyaink igaz-ságának, igazságosságának a kérdése? Miért működik úgy az agyunk, hogy egységes tudatba rendezi szerzett ismereteinket és saját gondolatainkat, továbbá értékelni tudja az így létrejött szintézis eredményét? Miért van az, hogy gondolkodásunk és képzeletünk nem olyan korlátozott térben és időben, mint a fizikai létezésünk? Miért nem tudunk lemondani a szabadság szeretetéről és ezzel együtt az igazság kereséséről?
Sellye János írja: „Nincs egyetlen érző ember sem, aki ha a felhőtlen éjszakai égboltra tekint, meg ne kérdezné önmagától, mi a rendeltetése a csillogó égitesteknek, és mi az, ami a világmindenség rendjét megszabja. Ugyanez a kérdés támad bennünk, ha az emberi testbe helyezett liliputi világmindenséget kémleljük, vagy akárcsak azt a titkokat firtató emberi szempárt, amely minduntalan összefüggéseket keres e két világ között.” (1)
Van-e ténylegesen összefüggés, és milyen összefüggés van e két világ között – veti fel a kérdést Paul Davies is: „ A természet világa nem csupán létezők és erők pállott kotyvaléka, hanem csodálatosan leleményes, egységes matematikai rendszer. Elismerem, hogy a leleményes vagy okos szavak emberi jellemvonásokra utalnak, mégsem tehetünk mást, mint hogy a természetnek is hasonló vonásokat tulajdonítsunk. Vajon megint arról van szó, hogy belső világunkat, gondolati kategóriáinkat vetítjük ki a mindenségre, vagy ezúttal a világ lényegi sajátosságait sikerült megragadnunk?” (2)
Nem könnyű választ találni a fenti kérdésre. Az ember intellektusának, lelkivilágának vizsgálata mindenesetre elérhetőbb számunkra, mint a mindenség kutatása, legalábbis az átlagos műveltséggel rendelkező ember számára. Különös azonban, hogy az antropológia csak a 20. században lett önálló tudományág a filozófián belül, és ugyanez a helyzet a teológiában is. Természetesen már az ókortól fogva tettek megfigyeléseket és írásba foglaltak töprengéseket az emberi lényrőél, az ember természetéről. A mai napig igaz azonban Pascal megállapítása: „Az embert még a geometriánál is kevesebben tanulmányozzák”.(3)
Közszájon forog persze egy népszerű antropológia: „Az ember értelem, érzelem és akarat.” Van is ebben igazság, mint általában a népi megfigyelésekben és közmondásokban, mert tényleg ezek az emberi lény szembeötlő szellemi-lelki funkciói. Egy fontos lelki képesség és működés említése azonban hiányzik a fenti felsorolásból: a lelkiismereté. Nyilván azért, mert sokszor csak alig érzékelhetően, lappangva vagy sehogyan sem működik. Pedig éppen ez az a különös képességünk, amivel az igazságot vagy igazságtalanságot érzékelni tudjuk, és aminek döntő szerepe van az igazság-keresésünkben. „Száz évig is hiába prédikálnák nekünk az [erkölcsi] törvényt – mondta Luther Márton – mint valami szamárnak, ha ez nem lenne beleírva a szívünkbe. Ezért ismerjük el azonnal, ha figyelmeztetnek rá: Ez a helyes!” (4)
Az igazságkeresés és az igazság megismerése sohasem egyszerűen az értelem dolga, hanem mindig van erkölcsi vonatkozása. A tényszerű, logikai igazság és az erkölcsi igazságosság valójában szétválaszthatatlan. Ebből az is következik, hogy a józan gondolkodás és a lelkiismereti megfontolás egyaránt, együtt szükséges az igazság kereséséhez és felismeréséhez. Roppant veszélyt rejt tehát magában a gondolkodás kultúrájának az elsorvadása, avagy elsorvasztása az erkölcs szempontjából is. Pascal egyik legnagyobb igazmondása ez a kijelentés volt: „Helyesen gondolkodni– ez az erkölcs [első] alapelve” (5)
De a kör megint zárul: A helyes gondolkodás nem csupán az ész dolga. Szerepe van benne az erkölcsnek is, az igazsághoz és igazságossághoz tájolt lelkiismeretnek, valamint az ember saját szabad döntésének, amivel ráfigyel lelkiismerete tanúságtételére vagy pedig elfojtja ezt. Szentgyörgyi Albert természettudós volt, nem pedig antropológus vagy etikus, mégis rátapintott a lényegre alábbi kijelentésével: „Az agy olyan ravaszul dolgozik, hogy még be sem engedi azt az információt, ami ellentétben áll személyes érdekünkkel, mondhatom úgy is, hogy nem veszünk róla tudomást. Ha pedig olyat csinálunk, ami ellentétben áll az elveinkkel, a magas elvekkel, akkor az agy mindjárt szolgáltat egy csomó érvet és indokot, hogy miért is kell nekünk úgy cselekedni. Ami pedig az embert vezeti, az egyszerűen a kívánság, az hogy jobban akar élni. Szóval az igazságot összekeverjük az előnnyel. Én pedig az igazság szentségét és keresését tanítanám az iskolákban.” (6)
Gondolkodás és erkölcs tehát szétválaszthatatlan. „Ahol a gondolkodás, ott lakik a lelkiismeret is: Nem a lábban, vagy a kézben, hanem a fejben. A nagy tömeg tétlen és vak, mint a test volna fej nélkül; megy amerre viszik; neki nincsenek problémái a fizikai megélhetés problémáján kívül. A Kor lelkét az írástudókban kell keresni. Ők mozgatják a «század lépteit»” – írta Babits Mihály.(7)
Ezek a sorok is tőle valók: „ A jövő bizonnyal sötét és kétséges. Ha csak rá is gondolok erre, tele vagyok ijedt kérdésekkel, amikre nem tudok felelni. Hogyan állunk meg Európa nagy válságaiban megszegényedett és megingott elvekkel… Csakugyan úgy volna, hogy ami az egyik korban a legszentebb igazság, az a másikban, mint ócska limlom, arra való, hogy szemétbe söpörjék? Szó sincs róla: ami egyszer igaz volt, mindig igaz marad. S ha mindenki ellene cselekszik, akkor is igaz marad. Kétszer kettő négy marad akkor is, ha minden táblára ötöt írnak…” (8)
Vigasztalás rejlik abban, hogy maga az igazság elpusztíthatatlan. Az ember viszonyulása az igazsághoz azonban nagyon ingatag, mert az ember erkölcsisége igen sérülékeny. A lelkiismeret aktivitása attól függ, hogy milyen „törvényhez van kódolva”, továbbá mennyire nehézkedési törvénye az egyénnek az igazságkeresés, illetve a felismert igazsághoz való ragaszkodás bármilyen külső körülmények között és ellenére is.
(1) Életünk és a stressz, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973, 303.o.
(2) Isten gondolatai – Egy racionális világ tudományos magyarázata, Kulturtrade Kiadó, 1995, 210-211. o.
(3) Gondolatok, 144. töredék
(4) Idézi. Nagy Gyula: Az egyház mai tanítása – Evangélikus dogmatika 1. A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Budapest, 2000, 36.o.
(5) Gondolatok, 347. töredék
(6) Idézi. Eke Károly: A tudomány hullámhosszán. Budapest, 1976; 248 o.
(7) S van-e hatalmasabb a gondolatnál? – Babits Mihály füveskönyve, Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2006, 30. o.
(8) Uo. 119 o.
