Vankó Zsuzsanna
- Részletek
- G-7
- 2010. december 20. hétfő, 06:25
Az ember és az igazság 3.
Igazság és igazságosság
Az előző cikkben eljutottunk ahhoz a következtetéshez, hogy az elméletileg megfogalmazható, úgynevezett végső igazság és az igazságos erkölcsi magatartás szorosan összetartoznak.
Érdekes, hogy sok ember előszeretettel állítja magáról: „Én mindig mindenkivel szemben igazságos vagyok.” Nagyon merész állítás. Az igazságosság magas erkölcsi kívánalom, és ott kezdődik, hogy az ember mindenekelőtt önmagával szemben igazságos. Ez a legnehezebb, de e nélkül nem tudunk maradéktalanul igazságosak lenni egymáshoz, mert egoizmusunk, az önigazolásra való hajlam akadályoz ebben. Pascal tömör diagnózisa szerint: „Az ember merő igazságtalanság… Igazságtalannak születünk, mert minden önmaga felé hajlik.” (1)
Drámaian szemlélteti az ember és az igazság, avagy az igazságosság bonyolult viszonyát Jézus pere. Tipikus emberi magatartásokat szemlélhetünk a per tükrében, amint azt az evangéliumok megörökítik. Ennek során hangzott el egy mellékesnek látszó, de valójában mély megjegyzés Jézustól: „Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” (2) Titokzatos megkülönböztetés: egyes emberek az igazságból valók, mások viszont nem. Pontos meghatározás az utóbbiakat illetően: „nem fogadták be az igazság szeretetét.”(3) Különbség van az igazság megismerése, elismerése és az igazság szeretete között. Az előbbi akár az igazságban való értelmi-esztétikai gyönyörködést is magában foglalhatja, de ez még mindig nem az igazság szeretetének a befogadása. Az igazságból valók jobban szeretik az igazságot, mint önmagukat. Készek megalázkodni előtte, mindent odaadni érte, élni és akár meghalni is érte. Akiknek csak tetszik az igazság, de nem szeretik annyira, hogy önző énjüket is megtagadják érte, gyakran megtorpannak az igazság kapujában. Engedik, hogy felülkerekedjék önző természetük ösztönös tiltakozása. Végállomásként akár az ellenpólusig is eljuthatnak, abba a szomorú és tragikus állapotba, hogy „gyönyörködnek az igazságtalanságban”. (4)
Bizonyos helyzetekben ragályszerűen terjed az emberek között az erkölcsi gyávaság és megalkuvás. De van, ami ennél is rosszabb. Ez az az állapot, amikor az ember már belül sem tudja, mi az igazság, mert nem is keresi, nem is érdekli igazán, elszokott már attól, hogy vizsgálja. Az igazságos gondolkodásmód, avagy az elvi gondolkodásmód ma kiveszőben van. Igen megfogyatkoztak az igazság-hazugság, igazságos-igazságtalan, jó-rossz, igen-nem ellentétes kategóriáiban gondolkodó emberek.
Ez az új gondolkodásmód a nem gondolkodás gondolkodásmódja, amennyiben gondolkodáson a logikus és erkölcsi mérlegelést is magában foglaló gondolkodást értjük. Akik ezt a mentalitást magukévá tették, azok csak a közvetlenül elérendő célt, az éppen aktuális érdeket tartják látóterükben. Érvelőkészségüket azért vetik latba, hogy ezt igazolják, „eladják”, elfogadtassák. Szakszerűen, elegánsan teszik, mert a megfelelő „csomagolás” ma minden tekintetben elvárás.
A szóban forgó gondolkodásmódbeli változás tükröződik nyelvünkben, a közbeszédben is. Az egyértelmű, belső meggyőződésből fakadó, őszinteséget lehelő – és ezért megszólító erejű – beszéd egyre kevesebb. Ritka, üdítő jelenség, amelyre hirtelen felkapjuk a fejünket a sok ködösítő, csúsztató, porhintő szöveg közepette. Az utóbbiakat már eleve kétkedéssel olvassuk, hallgatjuk. Próbáljuk mindjárt megforgatni, megnézni a színét és a fonákját is, keresni a mögöttes szándékot, lefejteni róla a hazugságot. Gyakran szenvedélytől túlfűtöttek az efféle beszédek, vagy egyenesen agresszívek, brutálisak. A lerohanó vehemencia a hiányzó igazság-tartalom pótlására szolgál.
Ezt végiggondolva, a jelenkori valóság által felülírtnak, kissé idejétmúltnak tűnhet Babits Mihálynak az a megállapítása, amit az előző cikkben befejezetlenül idéztünk: „ A Kor lelkét az írástudókban kell keresni, ők mozgatják a század lépteit; hatalmuk egyre nagyobb e papíroskorban.” (5) Mi történik azonban akkor, ha a „papíroskor” szinte már a múlté, mert emberek tömegei egyre kevesebbet olvasnak, nem tanulnak meg gondolkodni. Mind nehezebb megmozgatni lomha gondolkodásukat, felébreszteni erkölcsi érzéküket. Mégsem lehet lemondani erről! Nem könnyű receptet adni, hogy milyen módon lehetne írni, beszélni, megszólítani embereket úgy, hogy ez gondolkodásra, sőt igazságos gondolkodásra késztesse őket.
Csak a vágyat, az irányt lehet megfogalmazni. Gondolkodásmódban, beszédben, viselkedésben és cselekedetben áttetszően tisztának, igaznak, egyszerűnek kellene lennünk. Erről Szabó Lőrinc verssorai szólnak:
Hogy a napfény ráesett,
szinte szívdobogva nézem
ezüstszikrás börtönében
az ezüsthideg vizet.
Víz, még sose láttalak;
és lelkem sok szennye-bűne
boldogan megszégyenülve
érzi, milyen tiszta vagy.
Jég vagy! tűz vagy! gyönyörű!
Tündértestű meztelenség,
voltam én is, és leszek még,
mint te, olyan egyszerű ? (6)
(1) Gondolatok, 430., 477. töredék
(2) János evangéliuma 18, 37
(3) Pál apostol Thesszaloniaikhoz írt 2. levele 2,10
(4) Uo. 2,12
(5) S van-e hatalmasabb a gondolatnál? – Babits Mihály füveskönyve; Lazi Könyvkiadó Szeged, 2006. 30. o.
(6) Egy pohár víz című verséből
