rss      tw      fb
Keres

ÁSZ: törvényesen működött a KDNP pártalapítványa

MTI 2010. december 22., szerda 13:05

A Barankovics István Alapítvány - a KDNP pártalapítványa -tevékenysége és gazdálkodása megfelelt a törvényi előírásoknak és az alapító okiratnak, a kuratórium törvényesen végezte munkáját - állapította meg az Állami Számvevőszék az alapítvány 2008-2009. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzése során.

Az ÁSZ honlapján közzétett jelentés kitér arra, hogy az alapítvány a törvényi előírásnak megfelelően a 2008. és 2009. években összesen 183,7 millió forint költségvetési támogatásban részesült.

Az ellenőrzött években az alapítvány összes bevétele 200,471 millió forint volt. Ennek 91,7 százalékát a párttörvény alapján az éves költségvetési törvényekben meghatározott központi költségvetési támogatás, 0,3 százalékát csatlakozói adomány, 8,0 százalékát a szabad pénzeszközök lekötéséből származó kamatbevétel jelentette.

Az alapítvány magán- és jogi személyektől kapott támogatást, összesen 599 ezer forintot. Az adományok a pártalapítványi törvénynek megfelelően az alapítvány pénzforgalmi számlájára érkeztek, a támogatók a banki kivonatokon beazonosíthatók voltak, de 9 esetben – a törvény előírásától eltérően – nem a támogatást nyújtó magánszemély pénzforgalmi számlájáról történt összesen 62 ezer forint átutalása. A kuratórium elnöke elrendelte a támogatások visszafizetését a támogatók részére, ezért a pártalapítványi törvényben meghatározott jogkövetkezmény nem alkalmazható.

A ráfordítások 70,6 százalékát, 128,762 millió forintot az alapítványi célok megvalósításának közvetlen költségei, 21,4 százalékát az alapítvány kezelő szervének költségei, 8 százalékát az egyéb közvetett költségek tették ki. A cél szerinti tevékenységek költségének 66 százalékát a más szervezetek és magánszemélyek részére nyújtott támogatások, 34 százalékát a saját szervezeti keretek között megvalósított tevékenységek költségei alkották.

A számvevők megállapították, hogy a kuratórium az ellenőrzött időszakban törvényesen működött. Határozatait – az alapító okiratnak megfelelően – határozatképes üléseken, a jelenlévők egyhangú szavazata alapján hozta.

Az alapítvány gazdálkodása a kuratórium által elfogadott költségvetés alapján történt. A költségvetések tartalmazták az alapítvány tervezett bevételeit, cél szerinti tevékenységének ráfordításait és a működési költségeket. A kuratórium határozott az alapítvány vagyonának felhasználásáról.

Nem tett eleget az alapító okirat előírásának, amikor az adományok 22,7 százalékának elfogadásáról nem döntött a kuratórium.

A támogatások eredményeképpen 23 rendezvény valósult meg, 24 kiadvány megjelenéséhez járult hozzá az alapítvány. Az országos, regionális szervezetek támogatása együttműködési megállapodás alapján történt. 2008-ban 20, 2009-ben 21 ösztöndíjas kapcsolódott be az alapítvány ösztöndíjprogramjába.

A 2006-2007. évi gazdálkodás törvényességének ÁSZ ellenőrzéséről készített jelentésben tett javaslatok ellenére a kuratórium nem módosította a gazdálkodási szabályzatokat, arra csak 2010. január 1-jei hatállyal került sor.

Az alapító az alapító okiratban háromtagú felügyelő bizottságot (FB) jelölt ki, szabályozta feladat-, jog- és hatáskörét, megnevezte elnökét. Az ellenőrzött időszakban az FB két taggal teljesítette feladatát. Az alapító KDNP azonban nem gondoskodott az FB kiegészítéséről.

A számvevők az alapító KDNP-nek azt javasolják, biztosítsa, hogy az felügyelőbizottság az alapító okirat szerint, teljes létszámban végezhesse munkáját. Az alapítvány kuratóriumának pedig, hogy tartassa be az alapító okirat vonatkozó pontját, az alapítvány által nyújtott támogatásokkal kapcsolatos döntéshozatali hatáskörre vonatkozóan. Hozzon minden esetben az alapító okiratnak megfelelő határozatot a csatlakozói adományok elfogadásáról.