Die Welt: Putyin Budapesten – „Újra itt vagyunk”

 

 

A Die Welt című jobboldali konzervatív német lap Putyin drasztikus üzenete Ukrajnának címmel közölt budapesti tudósítója, Boris Kálnoky cikkét. Az orosz elnök Magyarországra látogat, és nagyvonalú ajándékokat hoz. Ukrajna számára csak egyetlen üzenete volt: vesztett, és nem tud mást elérni, csak még több halottat.

Putyin látogatást tesz Magyarországon, és nagyvonalú ajándékokat hoz. Nem annyira az ország fontos, inkább a kifelé mutatott jelkép: Ilyen jó dolog jóban lenni Oroszországgal.

Vlagyimir Putyin orosz elnök ért a jelképek nyelvéhez. Örül, hogy itt lehet Magyarország fasizmus alóli felszabadulásának 70. évfordulóján – mondja az állami látogatása alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón. Ez szorosan összeköti a két országot, ez a szabadságban töltött múlt – mondja. Előzőleg egy budapesti temetőben koszorút helyezett el az elesett szovjet katonák tiszteletére.

A parcellában a második világháborús halottak mellett a Vörös Hadsereg olyan tagjainak maradványai is pihennek, akik az 1956-os magyar népfelkelés leverésekor vesztették életüket. A jelképek üzenete nem is lehet világosabb: egyértelmű nyelvre fordítva így szól:  „Újra itt vagyunk”. Ez bizonyosan keserű pillanat azoknak a magyar veteránoknak és másként gondolkodóknak, akik Magyarország szabadságát igyekeztek védeni a szovjetek ellen. 

A szabadságban töltött múlt, amely Putyin szerint „összeköti a népeinket”, a kommunista diktatúra múltja, az orosz zsarnokságé, amely az országot és a magyar társadalmat évtizedekre eltorzította és kasztrálta. És Putyin mellett ott áll Orbán Viktor, aki ifjú diákvezérként azzal vált híressé, hogy nyilvánosan követelte az oroszok azonnali kivonását. Most miniszterelnök, és azt mondja a mikrofonba: „Magyarországnak szüksége van Oroszországra”.

A sajtóértekezlet három órával a tervezett időpont után kezdődött, délután öt óra helyett este nyolc óra van. A Putyin és Orbán között a „négyszemközti megbeszélés” tartott ilyen sokáig – árulják el a sajtóosztály munkatársai.


Oroszország a szó szoros értelmében pénzt ajándékoz Magyarországnak

A két államvezető mereven áll egyelőre a minisztereik mögött, akik egész sor viszonylag jelentéktelen megállapodást írnak alá. Egészségügy, oktatás, új magyar főkonzul valahol Közép-Ázsiában. Putyin a szemét többnyire feszülten a földre szögezi, a szája minden percben mozog – kinyílik és újra becsukódik, mintha kiszáradt volna a nyelve, mintha egy korty vízre lenne szüksége.  

Az is lehet, hogy ez csak egy ideges rángás (tik). Orbán lazítani igyekszik a helyzetet, halkan szól Putyinhoz, mosolyog, miközben a miniszterek teszik a dolgukat. Alighanem olyan fotókat remél, amelyek két, egymást értő embert ábrázolnak. Orbán tudja, hogy Putyinnak tetszeni fog, ha aztán ilyen jelkép erejű fotók díszítik az orosz sajtót.  

Ugyanis a látogatás – ez hamar világossá válik – Putyinnak rendkívül fontos volt. Talán fontosabb, mint Orbánnak és a kicsi Magyarországnak, amely függ az orosz gáztól. Putyin itt Európa ajtajába tette be a lábát. Jelenleg Putyint Európában Orbánon kívül nem akarja senki fogadni. És Putyin ki akarja használni az alkalmat, hogy megmutassa a volt keleti tömb minden kicsi országának, hogy milyen jó barátságban lenni Oroszországgal. Igen részletesen sorolja fel, hogyan „oldottuk meg maradéktalanul mindazokat a kérdéseket, amelyeket magyar barátaink előhoztak”.  

Oroszország a szó szoros értelmében pénzt ajándékoz Magyarországnak. A két ország közötti gázszerződés idén kifut, és nem lehet szó újról, mert Oroszország 2019-től nem akar több gázt szállítani Ukrajnán át, az új vezetékek pedig, például az, amely a tervek szerint Törökországon megy keresztül, egyelőre a jövő zenéje. Ám Magyarország a régi szerződésből még sok gázt nem használt fel. Elvben ezeket a felhasználatlan mennyiségeket is ki kellene fizetnie.

Ezt Putyin most elengedi a magyaroknak, később is felhasználhatják a gázt, és aztán a fogyasztás szerint fizethetnek a régi feltételek szerint. A magyar Mol olajcég a tervek szerint több olajat kutathat és termelhet majd ki Oroszországban. Oroszország meg akarja nyitni a határait a jelenleginél több magyar terméknek. Putyin újra és újra hangsúlyozza, hogy Oroszország milyen megbízható kereskedelmi partner. Oroszország tartja a szavát. Jó lesz ott a magyaroknak.

Persze itt van az Oroszország elleni uniós szankciók problémája, amelyeket mind Putyin, mind Orbán károsnak tart. De valamikor ennek vége lesz, és akkor – folytatja Orbán – a gazdaságilag integrált Eurázsiáé a jövő. Ez jó az EU-nak is – mondja. Ám a tulajdonképpeni üzenet, amelyet Putyin itt kifejt, így szól: a volt keleti tömb országai, lássátok: nálunk és velünk van új jövő. Ellenünk csak baj van.   

És Orbán figyelmezteti mindazokat Európában, akik „ki akarják szorítani Oroszországot az európai energiapiacról: aki azt hiszi, hogy Európa versenyképes maradhat az olcsó orosz gáz nélkül, az illúziókba ringatja magát”.  


„Ukrajnának túl kell tennie magát ezen”

Hogy mennyi bajt hívhat ki az ember maga ellen, ha Oroszországgal kezd ki, az Putyin Ukrajnáról szóló fejtegetéseiből válik világossá. „Persze mindig rossz, ha veszít az ember” – mondja, „de az élet megy tovább” és „a jelenlegi ukrajnai hatalomnak túl kell ezen tennie magát”. Kijev már semmit sem érhet el a szeparatisták elleni harcban, „legfeljebb még több halottat. A végső eredményen ez nem változtat”, akkor sem, ha Ukrajna megpróbál új offenzívát indítani.  

Kedd reggel ukrán csapatok „10 óra körül megpróbálták áttörni a debalcevei ostromgyűrűt. Ez természetesen nem sikerült nekik” – számol be Putyin. Kijev most meg kell hogy engedje a katonáinak, hogy megadják magukat – teszi hozzá.

A minszki fegyverszüneti megállapodásban „a legfontosabb, ami felett gyakran elsiklanak”, hogy „a végén meg fog változni Ukrajna államisága” – emeli ki Putyin. Nevezetesen akkor, ha Ukrajna végrehajtja a minszki megállapodásban foglalt alkotmánymódosítást, amely széleskörű autonómiát irányoz elő a szeparatista területeknek. Ez kényes téma. Akkor más kisebbségek is igényeket jelentenek majd be. Talán a magyar kisebbség is. A sajtóértekezleten erről nem esik szó.

Végül még egy bók Putyinnak Orbán szájából. 1998 és 2002 között miniszterelnökként láthatta, „milyen állapotok uralkodnak Oroszországban”. És azt is látta, hogy „mennyit változtak a dolgok 2002 óta”. Azóta az orosz vezetés Magyarországgal szemben mindig, mindenben tartotta az adott szavát.  

Nem mondja ki, de mindenki hallja: Putyin alatt Oroszország jobb lett. Hatékonyabb, megbízhatóbb. Putyin ezt csendes fejbólintással köszöni meg.

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal