rss      tw      fb
Keres

A győzelem napja

 

 

Putyin rövid látogatása mindenekelőtt pokollá tette a napot a Budapesten közlekedők számára. A vizit szimbolikus és materiális hozadéka sem tette boldoggá a politika iránt érdeklődőket.

A Magyarországon elesett szovjet katonák síremlékének megkoszorúzása ügyében Mécs Imrének tökéletesen igaza van. Otromba lépésről beszélt, amelyet a magyar félnek diplomáciai eszközökkel valahogy ki kellett volna védenie. Az 1956-ban elesett katonák síremlékének felirata szerint „örök hála és dicsőség” illeti a harcosokat, akik „életüket áldozták a magyar nép szabadságáért”. Akkor most ki harcolt a szabadságért? A magyar utca népe vagy a tankokban érkező szovjetek? Mécs Imre jogosan utal arra, hogy Jelcin elnök 1992-es bocsánatkérése után Putyin gesztusa a birodalmi gondolat visszatérését jelzi.

Szijjártó külügyminiszter a beosztásához szükséges tudás, diplomáciai érzék, sőt egyszerű emberi tapintat tökéletes hiányában úgy nyilatkozott, nem lát ebben semmi problémát, hiszen az oroszok a síremléket „a saját pénzükből” újítatták fel.

Putyin mindőssze félnapos munkalátogatáshoz képest szokatlanul népes delegációval érkezett. A zárt tárgyalások titokban tartása miatt nem tudjuk, miért jött Magyarországra például a Roszatom vezetője, ha állítólag a paksi egyezmény kapcsán nem született döntés. A kazanyi főkonzulátus megnyitására, az egészségügyi, felsőoktatási kapcsolatok erősítését szolgáló szerződések aláírására aligha volt szükség ekkora diplomáciai felhajtásra.

A tartalmilag jelentéktelen, szimbolikusan pedig rosszul sikerült eseményt az esti közös sajtótájékoztató szereplői megpróbálták győzelmi ünneppé alakítani. Ennek különös hátteret szolgáltatott az a tény, hogy éppen Putyin koszorúzgatásának idején kezdődött meg Debalceve véres ostroma. Putyin a sajtótájékoztatót arra használta fel, hogy egyrészt mintegy  átértelmezze a minszki megállapodást, másrészt az ukránokra hárítsa a felelősséget a fegyverszünet megtöréséért. A német RTL a látogatásnak csak ezt az egyetlen tartalmi elemét emelte ki a híradójában, mély malíciával.

Orbán az ukrajnai eseményeket a szokásos „mi a béke pártján vagyunk” frázissal kommentálta, s a kárpátaljai magyarokra utalva hozzátette, hogy „kétszázezer érvünk van rá”. (Az Ukrajnában élő magyarok száma egyébként ennél kevesebb, mintegy százötvenezer, a nagyobb számba a magyar állampolgársághoz a törvényt megkerülve hozzájutottak is beletartoznak.) Orbán még a harmadik kormányzati ciklusa idején sem szokta meg, hogy háború-béke kérdésében egy nemzetközösség politikusaként felelősen kell állást foglalnia. Most is a „csak nekünk bajunk ne legyen belőle” típusú partikuláris szólamokra telik politikusi bölcsességéből.

Érdemes volt összehasonlítani a két politikus testbeszédét a sajtótájékoztatón. A tíz évvel idősebb Putyin szenvtelen arccal  állt, a testüket tökéletes kontroll alatt tartó tornászok laza magabiztosságával. Orbán izgett-mozgott, rákönyökölt a pulpitusra, dobolt az ujjaival, hajába túrt, az arcát simogatta, az orrát húzogatta. Időnként félig elfordult a partnerétől, mintha a terem sarkában látott volna meg hirtelen valami érdekeset, szemöldökét emelgette, grimaszolt. Az önfegyelem tökéletes hiánya egyre kínosabb látvánnyá teszi a magyar miniszterelnök fellépéseit.

Már úgy látszott, komoly probléma nélkül végére jutnak a sajtótájékoztatónak, amikor Putyin szóba hozta a második világháború befejezésének hetvenedik évfordulóját, s egy könnyed mellékmondatban meghívta magyar partnerét Moszkvába a megünneplésére. Nem tudom, volt-e „egyeztetés” erről, lehet, hogy nem. Még a gyakorlott szinkrontolmács hangja is elakadt egy pillanatra. A meghívásra Orbán ott helyben nem válaszolt, de előbb-utóbb színt kell vallania.

Ha elfogadja a meghívást, ott állhat a Vörös téren Putyin mellett a tribünön, s szalutálhat, integethet a díszszemlén vonuló katonáknak és a Győzelem Napját ünneplő tömegeknek. Akár Kádár Brezsnyev mellett azokban a sötét napokban, mikor Magyarország állami önrendelkezésének is híjával volt. Ez áll ugyanis a 2012. január 1-jétől érvényes Magyar Alaptörvény Nemzeti Hitvallás című preambulumában: „Hazánk 1944. március 19-én elveszített állami önrendelkezésének visszaállítását 1990. május 2-től, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.”

A magát a felszabadítók utódjának tekintő Putyin hívta meg Orbánt, aki őket – a Nemzeti Alaptörvény szövege szerint – elnyomónak, a magyar államot szuverenitásától megfosztóknak tekinti.

Csapdahelyzet ez, Orbán maga manőverezte bele magát. A pávatáncot járó miniszterelnök, aki a „magyar füleknek szánt” szövegek és a külföldieknek szólók között nem kíván semmiféle harmóniát, konzisztenciát, hitelességet teremteni. De néha csakugyan színt kell vallani. Ott lesz Orbán május 9-én a moszkvai tribünön? Vagy nagy ravaszul beteget jelent?

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal