„Mihancsikék”…
- Részletek
- Napi apró
- 2015. február 24. kedd, 04:46
- Lévai Júlia
Ez a familiárisnak tetsző formula ma már bármely oldalról visszaköszönhet, ha arról van szó, hogy valaki a pártosság talajáról támad meg személyeket. Most csak azért éppen ezt a két nevet emeltem ki, mert az elmúlt napokban ezek ugrottak ki a kínálatból.
Tehát „Mihancsikék”, illetve „Simicskáék”. „Ők” írtak vagy tettek valamit, ami miatt most egy-egy másik oldalon álló újságírótól kritikát kaptak.
De miért is „ők”? Hiszen mindnyájan látjuk: Mihancsik is, Simicska is egyes szám első személyben cselekedett, és ezért vállalja is a felelősséget. Miért nem elégszik meg a kritikusuk az egyes szám harmadik személyű megnevezéssel? Miért többesszámúsítja őket? De ha már többesszámúsítja (mert hiszen van úgy, hogy valóban fontos a csoporthovatartozás is), akkor miért nem marad meg az általuk képviselt csoportok megnevezésénél? Miért nem azt írja, hogy „újságírók”, „szerkesztők”, „liberálisok”, „ősz hajúak”, illetve „vállalkozók”, „volt kollégisták”, „fideszesek”, „szakadár fideszesek”, „médiások”, esetleg „hogynéznekmárkik”?
A válasz egyszerű: azért nem ezt írja, mert egyáltalán nem az általánosítás a célja. Nem arról akar beszélni, hogy akinek az írásával-cselekedetével vitatkozik, az egyébként tárgyszerűen és kimutathatóan egy bizonyos csoport része – az újságíróké, a vállalkozóké stb., stb. Ez nem érdekli őt, mert ezek a csoportok túl konkrétak és ellenőrizhetők. Ráadásul maga is tudja, hogy minden ilyen általánosítás megtámadható. Eszében sincs egy ilyesmivel jégre menni. Ő azt akarja érzékeltetni, hogy akiről beszél, amögött épp hogy egy szándékoltan sötétben tartott kapcsolatháló rejlik, amelynek semmi köze semmiféle tárgyszerűen leírható csoportképződményhez. Itt nincs semmi konkrétum, itt a mindent televényként befonó bensőségességek és titkos összefonódások dominálnak. Itt az a lényeg, hogy a csoport, amelyhez Mihancsik, illetve Simicska tartozik, a meleg és széttéphetetlen egymásba kapaszkodások terepe, vagyis misztifikálható. És, mint ilyen, természetesen ellenséges. Amitől is a „mi” (t.i. a kritika írójának csoportja) végre megint egyszerre látszódhat áldozatnak és hősnek. Áldozatnak akkor, amikor az ilyen „Mihancsikék” kirekesztik őt, és ha módjuk van rá, még fölényeskednek is vele és lenézőek. Hősnek meg akkor, amikor látszik, hogy micsoda összeesküvés-erdőt kell neki legyőznie ahhoz, hogy egyáltalán megmaradjanak. Ha még zsidós is volna a nevük, akkor konkrétan azt is megmondaná, milyen élősködők és vérszívók jutnak az eszébe róluk. De mivel baromira szerencséjük volt az őseikkel, akik ilyen kibogozhatatlanul összekeverték ezt a dolgot a származásokkal, ezúttal az állatos hasonlatoktól eltekintenek.
Illetve azt azért mondjuk ki – üzenik nekünk a többesszámúsítók, ezúttal csak a jobboldalról –, hogy a „Mihancsikék”, ha zsidók, ha nem, egy fajtát jelentenek. Egy tőlük nagyon idegen fajtát. Az úgynevezett nemamifajtánkat. Úgyhogy igazából nem is csak „Mihancsikék” ezek, hanem kifejezetten „a Mihancsikok”. („A Simicskák” – ezzel még nem találkoztam.) Egészen pontosan „a Mihancsik-félék”.
Ebben a fajtásításban pedig semmi újdonság nincsen. Épp elég ilyen mondatot láthattunk már a történelem során. A fajtásítók pedig tanulnak a történelemből. Azon belül akár a kommunistáktól is. Végtére amikor azoknál is harcról és ellenségről volt szó, ugyanazt élték át: miképp kell bármilyen (ha nem biológiai alapú, akkor osztályból képzett) fajtától másik fajtaként elhatárolódni. Ott voltak például a munkásmozgalmi dalok. Hogy is éneklik ki a Vörös Csepelben az árulónak kinevezett szocdemeket? „Büchlerek, Propperek, Peyerek”. Akár a nagyapjuktól is hallhatták, a fülükben lehet az egész strófa:
A gégédre hurkol statáriumot,
És tapsolnak hozzá a rongy árulók,
Büchlerek, Propperek, Peyerek!
Ha az egykori harcpártiak így beszélhettek, akkor ugyan a maiak miért ne beszélhetnének ugyanígy? A harc az harc, törvényei felülírják az összes többi törvényt.
Kivéve, ha az ember írástudónak szegődött, és így kötelessége a harcénál univerzálisabb civilizációs értékeket képviselni. Ha mégsem teszi, könnyen kiírhatja magát a kultúrából, úgy, ahogy van. Persze csak ha majd visszajönnek a demokraták.
Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal
