rss      tw      fb
Keres

Óbuda Group: mintegy 6700 új munkahelyet teremtenek a 2014-2015-ben megvalósult vagy készülő autóipari beruházások


MTI 2015. március 31., kedd 11:56

Több mint 6700 új munkahely létrejöttéhez járul hozzá és mintegy 584 milliárd forintot tesz ki a 2014-2015-ben megvalósult, már készülő vagy bejelentett 20 legnagyobb autóipari beruházás - közölte kedden az MTI-vel az egyes beruházások munkálataiban részt vevő Óbuda Group.

A projektmenedzsmenttel, tervezéssel és fenntartható építési tanácsadással foglalkozó Óbuda Group többek között szerepet kapott a Bridgestone, a ZF Lenksysteme, a Takata, az Autoliv, valamint az Audi Hungaria Iskola munkálataiban is.

A cég összegzéséből kiderül, hogy a legnagyobb projekt a tavaly bejelentett Apollo Tyres gumigyár Gyöngyöshalászon megvalósuló fejlesztése lesz, amelynek eredményeként csaknem 1000 új munkahely jön létre. Az indiai multicég óriás-beruházása 146 milliárd forintba fog kerülni. A gyöngyöshalászi gyárában 16 ezer személyautóhoz, és 3000 haszongépjárműhöz gyártanak majd abroncsokat. A multicég több nagy autógyár beszállítója, így a Daimler, a Tata, a Volkswagen, valamint a Suzuki is a megrendelői közé tartozik. A magyarországi gyár alapkőletétele a tervek szerint idén tavasszal lesz, az első abroncs pedig várhatóan 2017-re készül el.

Az Apollo Tyrest a Hankook Tire Magyarország követi a 97 milliárdos beruházásával, 950 új munkahelyet teremtve. A harmadik helyen a Bridgestone áll, a 71,5 milliárd forintos tatabányai gumiabroncsgyár-bővítéssel, 500 új munkahely létrehozásával.

A ZF Lenksysteme 44,8 milliárd forintos beruházással épült maklári kormányműveket készítő gyárát tavaly ősszel avatták fel, a Takata új, miskolci légzsákgyárát pedig idén adták át. A japán vállalat 1000 munkahelyet biztosító beruházása 19,4 milliárd forintba került.

Az idén bejelentett autóipari beruházások között az NHK Spring japán autóipari vállalat 15 milliárdos projektjét emlete ki az elemzés, mellyel 200 új munkahely létrejöttére lehet számítani. Az autóipari rugókat gyártó üzemet Komárom-Esztergom megyében alapítják, a termelés várhatóan 2015 végén indul. A szintén 2015-ben bejelentett, Schaeffler csoporthoz tartozó FAG vállalat 12 milliárdos fejlesztést hajt végre Debrecenben. A német gördülő csapágyakat gyártó autóipari cég ezzel a beruházás első két ütemét valósítja meg. A gépjármű audió cikkeket gyártó japán Alpine év elején, januárban jelentette be, hogy 11 milliárdos forintos beruházással fejleszti a Biatorbágyon lévő gyárát.

2014-ben Magyarországon az autóipar a teljes feldolgozóipari kibocsátás 27,4 százalékát tette ki, amellyel összesen 6651,5 milliárd forint termelési értéket állított elő. Ez a tavalyi évhez képest 23 százalékos növekedést jelent. A járműipar adja a teljes hazai termékexport 25 százalékát. A Magyarországon előállított autóipari termékek 93 százalékát exportálták, közel felét Németországba. Az autóipar tavaly több mint 132 000 embernek adott munkát, ami 16 százalékos növekedést jelent 2013-hoz képest - olvasható a közleményben.