rss      tw      fb
Keres

OGY - Krónika 9. rész (honvédség)


MTI 2015. március 31., kedd 19:05

A honvédek jogállásáról szóló törvény módosításának vitájával folytatta ülését a parlament kedd délután.

Kormány: a változtatás célja a honvédek megbecsülése

A javaslatot ismertető Hende Csaba honvédelmi miniszter azt mondta, hogy 2010-ben a kormány az ország megújítására vállalkozott, aminek része az állam, a közszféra és benne a honvédelem teljes rendszerének megújítása. Hangsúlyozta, azt tapasztalták, hogy a honvédelem területén is rendkívül komoly, rendszerszintű zavarok vannak, amelyek jelentősen akadályozzák a honvédséget küldetésének teljesítésében.

A honvédség küldetése mindenekelőtt a haza fegyveres védelme és a nemzetközi kötelezettségekből fakadó feladatok ellátása - jelentette ki. Ez a küldetés elkötelezett, hozzáértő, tapasztalt honvédek nélkül nem teljesíthető és aki erre a szolgálatra vállalkozik, annak nem lehetnek megélhetési gondjai - mondta.

A miniszter kifejtette, hogy a katonai életpálya bevezetésének célja a hazánkat fegyverrel szolgáló katonák megbecsülése, számukra nyugodt körülmények és méltó megélhetés biztosítása a jelenleginél magasabb életszínvonalon, valamint tervezhető és kiszámítható előmeneteli rendszer működtetése.

A törvénymódosítást és az alapjául szolgáló új katonai életpályára vonatkozó koncepció kialakítását széleskörű egyeztetés és az érdekképviseletekkel való konzultáció előzte meg - hangsúlyozta.

A közszolgálati életpálya három pillérre épül - közölte. Ezek közé tartozik az új előremeneteli rendszer és az ehhez kapcsolódó új illetményrendszer bevezetése, valamint az új közszolgálati lakhatás-támogatási rendszer és közszolgálati biztosítási rendszer kialakítása. A javaslat az új előmeneteli- és illetményrendszert tartalmazza, de további lépések szükségesek a második és harmadik pillér kiépítéséhez - emelte ki.

Felhívta a figyelmet, hogy a katonák esküvel vállalják, hogy a hazát életük árán is megvédik és lemondanak állampolgári jogaik egy részéről.

Hende Csaba célnak nevezte egy teljesítményen, tudáson és tapasztalaton alapuló, tervezhető előmeneteli rendszer kialakítását.

A törvénymódosítás után a karrier kétirányúvá válik, nemcsak a magasabb beosztásba való kerülés lehetősége jelenik meg, hanem - új elemként - az oldalirányú karrier lehetősége is. Külön hangsúlyozta, hogy mostantól a nem megfelelő teljesítmény miatt megszűnik a szolgálati jogviszony. Emellett meg kell felelni a fizikai, pszichikai és egészségügyi követelményeknek is - tette hozzá.

Az új katonai életpálya kialakításában a központi szerepet betöltő előremeneteli rendszerhez szorosan kapcsolódik az új illetmény- és juttatási rendszer - folytatta.

A katonai szolgálat sajátosságait is elismerő illetmény az alapilletményből, a honvédelmi szolgálati díjból és az illetménypótlékból áll majd - sorolta fel, amelynek legmeghatározóbb része az alapilletmény lesz.

Átalakul a szerződéses katonák juttatásainak rendszere, a hivatásos és a szerződéses katonák juttatásai közötti indokolatlan különbségek megszűnnek - jelentette be.

Hende Csaba azt mondta, hogy az új életpálya bevezetése együtt jár egy nagyarányú illetményemeléssel. A hivatásos és szerződés katonák illetménye 2015 nyarától átlagosan harminc százalékkal nő. A legénységi állomány illetménye átlagosan 26, az altisztié 38, a tisztié pedig 15 százalékkal nő. Ezt a következő négy évben átlagosan öt-öt százalékos illetményemelés követi majd, így 2019. január 1-re átlagosan ötven százalékkal lesz magasabb a honvédek illetménye - közölte.

Fidesz: követelmények társulnak a béremeléshez

Kósa Lajos (Fidesz) bírálta az eddigi, jutalékok kifizetésére épülő bérezési rendszert, amely szerint csak azt fedte el, hogy nem nagyon volt pénz az ország gazdasági helyzete miatt.

Szólt a jelentős béremelésről, és közölte azt is: miután a közjó ügyét szeretnék szolgálni, minden kormányzatnak elemi kötelessége, hogy teljesítményt kérjen a béremelésért cserébe. Szerinte ugyanakkor azt is világossá kell tenni a katonáknak, hogy akár tíz év múlva milyen teljesítményt vár el tőle a közösség.

Rámutatott arra is: a bevezetendő rendszer megfelelő ösztönzőket is tartalmaz mindehhez. Fontosnak tartotta, hogy az altiszti rangban dolgozó katonáknak helyzetét is rendezi az előterjesztés.

MSZP: módosításokkal támogatható a javaslat

Demeter Márta (MSZP) fontosnak tartotta, hogy megfelelő megbecsülést adó és hosszútávra szóló előmeneteli lehetőséget nyújtsanak a honvédség állománynak.

Bár támogatandónak tartotta a javaslatot, kritikával is illette azt. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben a honvédség költségvetésébe beépítik az illetményemelés kiadásait. „Ne legyen trükközés” - hangsúlyozta.

Hiányolta a javaslatból, hogy nincs meghatározva a törvényi garancia az illetményfejlesztés mértékére az egyes beosztásokban.

A túlszolgálat eddig pénzben volt megváltható, a jövőben azonban szabadidőben adják ki - mutatott rá, hozzátéve: ezt egy átmeneti időszak után vezetik be.

Szerinte a vezetőkkel való kivételezés lehetőségét is megteremti az előterjesztés azzal, hogy számukra akár magasabb szorzószám is megállapítható.

KDNP: hosszú távon nyújt megoldást a javaslat

Firtl Mátyás (KDNP) hosszú távú célnak nevezte a honvédelem személyi állománya helyzetének rendezését. Szintén hangsúlyosan szólt az új előmeneteli és bérezési rendszer bevezetéséről.

Az új illetményrendszer szerinte olyan pénzügyi elismerést jelent a jövőben, amely jelentős elismerést jelnet a hivatásosoknak. Ennek célja, hogy a tudást és a szolgálati teljesítményt egyidejűleg ismerje el - szögezte le. Hozzátette: alapilletményből, szolgálati díjból és az illetménypótlékból áll majd az illetmény.

Mint mondta, ezeken felül korlátozottan nyújt pótlékokat az előterjesztés.