rss      tw      fb
Keres

Ukrán válság - Lengyelország ukrán katonai kiképzőket fog továbbképezni


MTI 2015. március 31., kedd 19:41

Lengyelország ukrán katonai kiképzőtiszteket fog továbbképezni területén egy NATO-program keretén belül, hogy hozzájáruljon az ukrán fegyveres erők reformjához - közölte kedden a varsói nemzetvédelmi minisztérium.

A tárca közlése szerint három turnusban mintegy 50 ukrán kiképzőtisztet fognak felkészíteni a júniusban, szeptemberben és októberben tartandó tanfolyamokon. A program célja, hogy az ukrán hadsereg kiképzési színvonalát közelítsék a NATO szabványaihoz. A kiképzést a NATO és Lengyelország közösen finanszírozza majd - mondta Jacek Sonta, a varsói nemzetvédelmi minisztérium szóvivője.

Az atlanti szövetség által indított, DEEP (védelmioktatás-fejlesztési program) névre keresztelt kezdeményezésben való részvételt Lengyelország mellett már több másik NATO-tagország is jelezte. Nagy-Britannia az év elején bejelentette, hogy 75 kiképzőt küld Ukrajnába az ottani katonák felkészítésének javítása érdekében, míg az Egyesült Államok az ukrán Nemzeti Gárda 780 tagjának kiképzését vállalta.

Sajtóhírek szerint az első brit tisztek március közepén már megkezdték a munkát a dél-ukrajnai Mikolajiv városában.