Aggályos elemek
- Részletek
- 2011. január 08. szombat, 06:36
- Lázár András
December közepén már óriási vihar kavargott az új magyar médiatörvény körül, mégpedig külföldön és belföldön egyaránt. A kormányoldali kommunikáció egyebek között azzal próbálta megnyugtatni a szólás- és véleményszabadság védelmezőit, hogy a puding próbája az, hogy megeszik, meg hogy a törvényt csak fokozatosan és arányosan fogják alkalmazni. Külön hangsúlyozták azokat a törvényi elemeket, amelyek a kisebbségek, vallási és más csoportok elleni támadás tilalmát, valamint a pornográf és erőszakos tartalmak tilalmát tartalmazzák, esetleg a médiamonopóliumok kialakulását vagy a hirdetések hangerejét korlátozzák. Miért ellenzik a törvény kritikusai ezeket a lépéseket? – szólt a figyelem elterelésére szánt tendenciózus kérdés. Mindeközben a kormányzati kommunikáció egyetlen érdemi szóval sem reflektált azokra a kifogásokra, hogy a tartalommal szembeni követelmények megfoghatatlan, általános fogalmakkal vannak körülírva, s amelyek emiatt esetlegessé és szubjektív értékeléstől függővé teszik egy közlés megítélését és szankcionálhatóságát; s ráadásul mindezt egypárti-kormányoldali hatóság jogkörében. A hatalmas botrány közepette a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság szükségesnek tartotta, hogy a róla itthon és külföldön kialakult negatív képet valamiképpen megváltoztassa, s egy egészen különleges akcióval vonta magára a figyelmet.
Vizsgálatot indított a Tilos Rádióban egy késő délután elhangzott It’s on című amerikai zeneszám szövegének obszcén nyelvezete miatt.
A vizsgálat kétségtelenül alapos volt, hiszen a mindössze néhány perces rap stílusú szám szövegét a szeptember 2-iki elhangzást követően hosszú hetekig tanulmányozták, s csak december 13-án hívták fel az adót a vélt törvénysértéssel kapcsolatos nyilatkozattételre. Ez a felhívás aztán körbejárta az internetes médiát, amely a benne foglaltakkal kapcsolatban – még az új médiatörvény hatályba lépését megelőzően – kegyetlenül lehúzta a vizes lepedőt a Médiahatóságról, s nem is alaptalanul. A hivatalos dokumentumot érdemes alaposabban is áttanulmányoznunk.
Mindenekelőtt nagyra kell értékeljük a Hivatal Tartalomfelügyeleti Főosztályának alapos tájékozódását az Ice-T nevű gengszter-rap csapat előéletéről és botrányairól. Az érdeklődő közönség az ott készült hivatalos iratból tudhatta meg, hogy a zenekar számai a Los Angeles-i feketék „gettóinak mindennapjait dolgozzák fel, rendőri erőszakról, faji ellentétekről, autós üldözésekről, börtönélményekről szólnak”, valamint a zenekar „karrierje során számtalan kritikát kapott szexista és erőszakra buzdító opusai miatt”.
Az amerikai együttes dalszövegének megértésével kapcsolatos esetleges kétségek elhárítása céljából a dokumentumban részletes, adatokkal is alátámasztott összefoglaló található a sikeres magyarországi nyelvvizsgák elmúlt 10 éves összesített adatairól. Ebből tudhatjuk meg – részben cáfolatául is eddigi vélelmeinknek, miszerint Európában nagyon rosszul állunk az idegen nyelvek ismeretével –, hogy 2000 és 2009 között csaknem másfél millió honfitársunk tett angolból alapfokú nyelvvizsgát! Ugyanakkor az irat egy későbbi passzusában a kiskorúak egészséges erkölcsi, szellemi és pszichikai fejlődéséért felelősséget érző Hivatal elismeri, hogy mivel az amerikai rapper az angol köznyelvi beszédben használt szlenget használta, „e szövegek teljes megértéséhez magas szintű nyelvismeret szükséges, amellyel valószínűleg nem vagy alig rendelkezhet kiskorú hallgató”. S bár erre a levél nem tér ki, érdemes megjegyezni, hogy a Tilos Rádió csekély hallgatottságú rétegrádió – legalábbis az volt a Hivatal levelének ismertté válásáig –, s ezen összefüggések alapján a szöveget megértő, ám életkora miatt veszélyeztetett hallgatók számát jó közelítéssel nullának becsülhetjük.
A körültekintő Hatóság mindezek ellenére törvénysértést valószínűsít, amelyet a zeneszám „aggályos elemei”-re alapoz.
Ezek az aggályos elemek másfél oldalon vannak összefoglalva, s gyakorlatilag csupa olyan szempontot tartalmaznak, amelyekkel az erkölcs és a civilizált, kulturált közbeszéd iránt elkötelezett, érett állampolgárok, politikai hovatartozástól függetlenül, feltétel nélkül egyetérthetnek. Nem vitatható, hogy a zeneszámok közönséges nyelvezete, a durva beszéd természetes használata a stílust kedvelő kiskorúak számára könnyen elfogadható és követhető példává válhat. Az elhangzott trágárságokat és obszcenitásokat, az erőszakra való buzdítást, a prostituáltak szolgáltatásainak igénybevételét és a droghasználatot mindennapos tevékenységként, sőt, értékként megjeleníteni – nos, ez valóban aggályos.
Ám a magyar fiatal és nem fiatal állampolgár számára mindezek csak a nagybecsű Hatóság levelének ismertté válását követően válhattak egyértelművé. Az irat ugyanis teljes terjedelmében közli a rapszám eredeti szövegét és magyar fordítását is, sőt, saját szövegébe ágyazottan külön is kiemel egyes fordulatokat. Az olvasó így nem csak a viszonylag könnyen megérthető motherfucking használatáról kap információt, hanem e szubkultúra sokkal specifikusabb kifejezéseit is megismerheti. A kétségtelenül aggályos, ám a közönség számára nyelvileg megközelíthetetlen elemek magyar nyelvű közzétételével a Hatóság – egyébként nyilvánvaló szándéka ellenére – jelentős mértékben hozzájárult honfitársaink nyelvismeretének bővítéséhez, már amennyiben az amerikai külvárosi gettó-szleng szókincsének megismerését pozitív előrelépésként lehet értékelni. Ezzel az összefüggéssel mindenképpen ki kellene egészíteni az „aggályos elemek” felsorolását.
Ám ne ragadjunk le ennél az egyszerű következtetésnél.
Mint fentebb is mondottuk volt, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság fellépése éppen az új médiatörvény körüli hazai és nemzetközi botrányok közepette született meg és vált ismertté. Azokat a szempontokat, amelyeket még az előző médiatörvény paragrafusára, bekezdésére és pontjára hivatkozva a Hatóság megfogalmazott, magunk is elfogadjuk. Ám kénytelenek vagyunk hangot adni annak a véleményünknek, miszerint az egész akcióra, amelyre a szám elhangzása után több mint 3 hónappal került sor, csak és kizárólag az új médiatörvény indokoltságának látványos alátámasztására, a kormányzati „tartalomfelügyelet” indokoltságának demonstrálására volt szükség. Az új törvény védelmezői ugyanis érvelésüket, kommunikációjukat jelentős részben éppen az ifjúság (és az idősebb korú hallgatók-nézők-olvasók-internetezők) védelmére, a pornográf és erőszakos tartalmak korlátozására, méghozzá hatósági korlátozására alapozzák.
Ám a történetből két, a Hatóság szándékával éppen ellentétes következtetés is levonható. Az első mindenképpen az, hogy az „aggályos elemeket” tartalmazó botrányos közlések korlátozására és a korlátozással kapcsolatos hatósági eljárás megindítására a korábbi médiatörvény is biztosított lehetőséget, s az új törvény szükségességét éppen ezzel alátámasztó érvelés megalapozatlan. Ezen túlmenően azonban az is bizonyossá vált, hogy a Hatóság a körülmények és összefüggések megfelelő mérlegelése nélkül, teljesen esetlegesen élt a (korábbi) médiatörvényből eredő felhatalmazással. Ha az „arányosság és fokozatosság” elvét – amelyet az új törvény gumiszabályai és drákói szankciói közötti szakadék kommunikációs áthidalása céljából hangoztatott több alkalommal is az egyik kormánypárti politikus – ebben az esetben is alkalmazták volna, akkor a kilencoldalas hivatalos papír helyett inkább egy SMS-t kellett volna küldeni a rádió illetékesének a következő szöveggel: „Ice-T szövege csúnya. Szalai A.” A történetből azt a következtetést mindenképpen le lehet vonnunk, hogy az „aggályos elemek” felsorolását a hatósági eljárás anomáliáival és kontraproduktív következményeivel mindenképpen ki lehet egészíteni.
De az „aggályos elemek” áttekintését ezzel még nem zárhatjuk le.
Az történt ugyanis, hogy az új médiatörvényt (szájkosár-törvényt) nem csak a demokratikus ellenzék parlamenti pártjai és parlamenten kívüli szervezetei, független, demokratikus elkötelezettségű újságírók és újságolvasók, a modern média aktív közreműködői és szolgáltatásainak felhasználói, azaz a szólás- és véleményszabadság elkötelezett hívei ellenezték, hanem a magát nemzeti radikálisnak minősítő, a Parlamentben is képviselettel rendelkező Jobbik is. Akciójuk keretében nagyobb teret igényeltek az általuk támogatott „nemzeti rock” műfajának mind a köz-, mind pedig a kereskedelmi médiában, s adatokkal támasztották alá, hogy ez a stílus milyen népszerű a rajongók körében.
Aki nem ismerni e műfaj alkotóinak tevékenységét, az az interneten bőséges tapasztalatokat szerezhet. A nemzetinek nevezett rockegyüttesek dalai és szövegei mind-mind megtalálhatók a hálón. S mivel elmélkedésünk témájául az „aggályos elemek” szolgálnak, e szövegekből indokolt néhány kiragadott mintával rámutatni a „nemzeti” rock bandáinak (ezúttal a szó mindkét értelmében) üzeneteire.
Egyik számuk (mihez máshoz?) a turulmadárhoz szól, imígyen: „Esztendőre égi madár, lesz még fészked nálunk / Visszavívjuk mi magunknak a régi határunk. / Nem leszünk mi csonkaország, nemsoká megválik. / Inkább együtt esünk majd el az utolsó szálig. / Büszke szívvel azt kiáltjuk, / oda a világnak: / SZABADSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK! / SZABADSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK! / SZABADSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK!” (A közlésben az eredeti írásmódot használtuk.) Szóval hús-vér irredentizmus, a Horthy-kor szellemének reinkarnációja, a Justice-for-Hungary modernebb és félrevezetőbb kiadásban – s mindez vitathatatlanul a rendszerváltás utáni parlamentáris, jogállami Magyarországgal szemben, amely tagja az Európai Uniónak. Más szövegek szerint „élve innen nincs menekvés”, de legalábbis „kő kövön nem marad, ha elindul a csapat!” – ami nem túl biztató perspektíva, akárkire vagy akármire is gondoltak a szövegek írói. A történelmi összefüggések és az európai realitások tagadása még egyértelműbben olvasható ki egy másik dalból, mely szerint „Trianont ledöntjük, zászlónk győzni fog! / Hisz velünk az Isten és az ősi jog.” Egy harmadik alkotás refrénje meg is határozza, hogy mi módon kívánja megvalósítani Magyarországon a „szabadságot” és a Trianon előtti határok helyreállítását: „Fegyverbe! / Fegyverbe! / Fegyverbe!” – szól a szám ismétlődő refrénje. Aggályos elemek? Ez már nem is a megfelelő kifejezés! Ezek a szövegek vitathatatlanul Magyarország alkotmányos rendjének megdöntésére és az országhatárok erőszakos megváltoztatására buzdító agresszív, militáns felhívások. És nem valamiféle partikuláris tengerentúli szlengben, hanem ékes magyar nyelven, még csak fordítani sem kell. Nem Los Angeles-i gengszter-rap, hanem magyar „nemzeti rock”.
És aztán itt van egy másik is: „Lelépek innen, munkát kapok / Lesz pénzem venni dinamitot / És akkor mindent lerombolok / Nem lesz többé már Dohány utca / Dohány utca, átkozott Dohány utca / Dohány utca, gyűlöllek Dohány utca.” Nem kell hozzá különleges asszociációs készség, hogy az ember kitalálja, vajon miért gyűlöli a szövegíró éppen ezt a fővárosi utcát? Ez a szöveg sem fordítást, sem értelmezést nem igénylő ádáz antiszemita uszítás! A nemzetinek nevezett rock politikai üzenete a történelem dögkútjából előtüremkedő fasiszta bűzt áraszt. És hogy efelől ne lehessen semmi kétség, a neten szintén megtalálható, s e dalokat illusztráló videoklipekben és összeállításokban egymás mellett sorakoznak a hajdani nyilasok szimbólumai, jelei és képei, felhívások és felvonulások, valamint a 2006-os őszi zavargások felvételei, Szálasi „nemzetvezető” képe, meg mai koncertfelvételek.
violence – flickr/eyelash_divided
Érti, természetesen érti, akinek szól. A tartalommegosztó oldalakon beírt hozzászólások egyértelműek. Az egyik kommentben egymás mellett szerepel a Magyar Gárda „Szebb jövőt” köszöntése szellemi és politikai elődeik „Kitartás!” köszöntésével.
Aztán egy beírásban a „nemzeti rock” egyik híve zsidó honfitársainkat „szappannakvalók”-nak nevezi…
És ez az a pont, ahol elakad a lélegzet. Ahol azt mondjuk: ennél már nem lehet lejjebb. Ahol az emberi kultúra sokszínűsége és a szólásszabadság melletti elkötelezettségünk változatlan fenntartása ellenére meg kell kérdezzük, hol van az a hatóság, szerv, intézmény, amely nem önkényesen értelmezhető, alkalmi gumiszabályokkal, nem esetleges és véletlenszerű fellépéssel, hanem konkrét, egyértelmű büntetőjogi-törvényi felhatalmazással és kötelező érvénnyel, keményen szankcionálja és korlátozza a politikai alvilág és a motherfucking csőcselék ember- és társadalomellenes, agresszív megnyilvánulásait. És ez már nem a média kérdése, hanem az alkotmányos rend és a humanista értékek védelmének ügye. Törvényi, de semmiképpen nem médiatörvényi kategória, még ha a kérdés éppen a médiatörvénnyel kapcsolatban került is a figyelmünk előterébe.
Aggályos elemek? Ami aggályos, nagyon is aggályos, az az, hogy a magyar demokrácia erői mindeddig nem tudták megteremteni a fasiszta uszítással szembeni fellépés egyértelmű, az európai normáknak és a hazai körülményeknek egyaránt megfelelő büntetőjogi-törvényi szabályozását; mint ahogy, sajnos, nem tudták megvédeni a szólásszabadság européer normáit sem. Az új médiatörvény kapcsán az ártalmas tartalmak kiszűrésére való hivatkozás csak kormányzati blöff. A jobboldali kormány és annak hivatala aligha fog érdemi intézkedéseket tenni az ellenzékinek minősülő jobboldali radikális mozgalom által patronált, ám a kormányoldallal szellemi-indulati rokonságban lévő „művészeti” irányzatok szégyenletes politikai üzeneteinek korlátozására. Az új diktatúra figyelme nyilvánvalóan az őt sokkal inkább veszélyeztető ellenfelekre, a demokratákra irányul. De ez még nagyjából előttünk van.
Amit ma látunk és tudunk, hogy – maradjunk ennél a szóhasználatnál – aggályos, ha egy kormányzati médiahivatalra hárulhat a „tartalomfelügyelet” konkrét kívánalmainak és mércéjének rendeleti meghatározása, az ezzel kapcsolatos normák megfogalmazása; és persze a szankciók alkalmazása is. Egy olyan hatóságra-hivatalra, amely – mint a Tilos Rádióval kapcsolatos eset is bizonyítja – esetlegesen, valamint a hivatali öntörvényűségből és a politikai alkalmazkodás kényszeréből is adódóan, csak abszurd, kontraproduktív megoldásokat tud kezdeményezni.
Lázár András mérnök-közgazdász
