rss      tw      fb
Keres

Elszánt ostobaság – a Magyar Nemzet filozófusvádjairól



Több mint egy hete indult el a hajtóvadászat „Hellerék” ellen a Magyar Nemzetben, és biztosak lehetünk benne, hogy egy ideig nem is lesz vége. A jobboldali újság nem is titkolta, hogy problémájuk nem filozófusokkal van úgy általában, hanem csak a liberális filozófusokkal. Az újság szerint Hellerék „elkutattak” fél milliárd forintot, amit csalárd módon, összeköttetéseiknek köszönhetően, kaptak és egyszerűen elherdáltak.

Már több érintett válaszolt a vádakra. Radnóti Sándor elmondta, hogy mi volt a valós helyzet azzal a projekttel, amelyet ő vezetett. Heller Ágnes több helyen megismételte, hogy elvállalta ugyan egy csoportos kutatás vezetését, ám egy fillért sem kapott ezért a munkáért.* A debreceni kutatócsoport is tiltakozott. Geréby György az ATV szerdai Jamjében cáfolta a Magyar Nemzet állításait. Gábor György pedig Bolgár György Megbeszéljük című műsorában szólalt meg.

Én nem magáról az esetről akarok írni, hanem arról, hogy azok, akik ezzel az egész üggyel előálltak, mennyire nem ismerik azt közeget, amelyben kutatók, tudománnyal foglalkozó emberek dolgoznak. Valószínűleg ezt akarta a Hírszerző is érzékeltetni, amikor a szerkesztők ezt a vicces címet adták egyik cikküknek: „Budai Gyula filozófusokat olvas.” Az embernek azonnal nevethetnékje támad.

Már az érintettek is megpróbálták elmagyarázni, hogy a kutatók – legyenek biológusok vagy történészek, dolgozzanak egyetemeken vagy kutatóintézetekben – mindenütt a világon megpróbálnak anyagi fedezetet találni a munkájukhoz különböző alapítványoknál. Munkahelyük vezetése ezt meg is követeli tőlük. Publikálni pedig kell, mert azt az egyetem, kutatóintézet elvárja. Ha nincsenek tanulmányok, könyvek, akkor az illető elveszítheti az állását. Ezért járja angol nyelvterületen a mondás: publish or perish, publikálsz vagy megsemmisülsz. De, kérdezhetné valaki, miért kell erre extra pénz a fizetésen felül. Egyszerű. Vegyünk egy példát a társadalomtudományok köréből. Az egyetemi fizetések általában alacsonyak, és mondjuk egy történésznek, legyen az amerikai vagy magyar, aki francia történelemmel foglalkozik, kutatómunkát kell végeznie Franciaországban. Ez tetemes anyagi áldozatot jelent, ami a kutatónak és családjának komoly megterhelés lehet. Amikor doktorandusz koromban Budapesten, Bécsben, Londonban kellett kutatnom, akkor ezt csak egy alapítványtól kapott anyagi segítséggel tudtam megcsinálni. Vagy később, amikor már tanítottam, egy másik alapítvány tette lehetővé, hogy Stanford Universityn tölthessek három hetet a Hoover Institution levéltárában. A természettudományok esetében ennél jóval több pénzre van szükség. Ott talán még egy laboránst is fel kell venni, és mindenféle drága műszerekre is szükség van. Igen, külföldön talán még inkább, mint Magyarországon, kutatók – ha tetszik nekik, ha nem – pályázatokat adnak be garmadával. Meglehetősen macerás dolog.

Egy országnak érdeke, hogy tudósai – legyenek filozófusok vagy biológusok – komoly tudományos eredményeket érjenek el. Ezért minden állam több alapítványt tart fenn az ország tudományos életének fellendítésére. Magyarországon egyelőre kevés magánalapítvány van, és ezért az államnak kell nagyobb részt vállalni a terhekből. Erre jött létre a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal. Az, hogy a filozófusok Budapestről, Debrecenből, Pécsről pályázatokon próbáltak anyagi segítséghez jutni, teljesen normális és szükségszerű dolog.

De a Magyar Nemzet újságírói sok minden másban is tudatlannak látszanak. Kezdjük azzal a cikkel, amelynek ez a címe: „Milliókért fordítottak magyarról magyarra”. Feltűnés keltő cím, az biztos. A cikkből kiderül, hogy „olyan Platón-kötetek lefordítása és kiadása volt … a 89 millió forintos projekt fő feladata, amelyeknek nagy része már létezik magyar nyelven”. Nahát! Ez aztán maga a borzalom! A csuda se tudja, hogy Szász Károly, Kardos László, Mészöly Dezső, Marton László vagy Eörsi István mi a fenének fordította le Shakespeare Othellóját, amikor Boér Sándor megyei táblabíró már egyszer lefordította 1794-ben! Ezek a jóemberek csak pénzt és időt pazaroltak. Hiszen már volt egy Othello fordítás! Az ember nem hisz a szemének, hogy egyetemet végzett emberek, újságírók ilyen elszánt ostobaságokkal traktálják az olvasóikat.

Ugyanebben a cikkben van még egy érdekes megjegyzés, ami megint a szerzők tudatlanságáról árulkodik. Szerintük nem csak a Platón-fordítással van probléma. „A pályamű saját eredményeként tüntettek fel … a projekt záróbeszámolójában egy olyan könyvet is, amely a valóságban egy, a Steiger [Kornél] tanítványai által írt, a filozófust köszöntő kötet.” Horribile dictu! Erre már fogtam a fejemet, és valóban nem hittem a szememnek. Ezek az emberek eddig még nem hallottak egy olyan tanulmánygyűjteményről, amit úgy hívnak, hogy Festschrift? Felvilágosításukra elmondom, hogy a Festschrift olyan tanulmánykötet, amelyben egy elismert ember tanítványai és kollégái tanulmányokat írnak, s ezeket a mester tiszteletére egy kötetben összegyűjtik. Ezek a tanulmányok nem az ünnepeltet dicsőítik, hanem mindössze az előszóban és a kötet címében utalnak rá, hogy „mesterüknek” van valami köze a szerzők által publikált tanulmányokhoz.

Talán ennyi is elég ahhoz, hogy az ember igen nagy aggodalommal nézze mindazt, ami „Hellerékkel” történik. Tudatlan és rosszakaratú emberek hadjáratot indítottak, ki tudja miért, most éppen filozófusok ellen. Kik lesznek a következők?

(Balogh S. Éva)


* Lásd például a Magyar Narancs e heti számát, a Hetek című lapot, de a Magyar Televízió Az Este című műsorát is.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!