Nyerges András
- Részletek
- G-7
- 2011. január 17. hétfő, 06:46
Ki téveszt össze mit, mivel?
Önmagáért beszél, amit Ady összes prózai műveinek kilencedik kötetében találtam, s ahogy megtaláltam, szinte eufóriába estem tőle A Budapesti Napló 1907. október 27-i számában jelent meg az alábbi szösszenete: „Sikerült elhelyezni egy magyarbarát cikket egy olyan New York-i lapban, amely mindig ellenséges volt velünk. Amíg ellenségünk volt, szennyes zuglap volt a New York-i. Most egyszerre kivételesen világlap, becsületes, komoly újság”.
Történetesen ugyanazon a napon került a kezembe ez az Ady-glossza, amikor a hazai sajtó jobboldali része minősíthetetlen stílusban szidni kezdte az új médiatörvényt és az új kormány más, nem éppen demokráciakonform intézkedéseit bíráló nyugati lapokat. Ilyen alapon szennyes zuglap lett a Die Welt, a Financial Times, a Die Presse, a The Washington Post, a Der Spiegel, a Le Monde, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, az Economist, a Süddeutsche Zeitung, a The Guardian, a Neue Zürcher Zeitung, a Daily Mail, a Le Figaro, a The New York Times, a The Telegraph, és így tovább – bocsánat, ha valamelyiket kifelejtettem volna.
No, de a lapok még csak-csak megúszták ahhoz képest, hogy a jobboldal új betanulásban megint előadta a Ti rohadt hazaáruló baloldaliak című operát, melynek szüzséje röviden abban foglalható össze, hogy a Nyugatnak magától semmi kifogása nem volna az ellen, ami nálunk történik, csak a hazai ellenzék súg neki, az terjeszt az orbanida demokráciáról rágalmakat, az vezeti félre a német, angol, svájci, francia, amerikai és más politikusokat, a sajtójukkal együtt. Az ilyen habzó szájú bértollnokok közt is az első: Bayer Zsolt (vesztére) történelmi példát hoz arra, hogy a baloldal – szerinte – mindig is ezt tette. „Egy éven át szervezték a nemzetközi blokádot az élet-halál harcot vívó Magyarország ellen. (…) Ami most zajlik Magyarország ellen Európában, itthoni segédlettel és felbujtással, az bizony dermesztően hasonlatos az egykori vörös emigráció ténykedéséhez.” Ehhez még azt a tanácsot adja a kétkedőknek, hogy 1919-et illetően „tessék Tormay Cecile-t olvasni!”
Nos, én szót fogadtam. Elővettem a híres-hírhedt Bujdosó Könyvet és azt találtam benne, hogy épp azokban a napokban, amikor a még polgári demokratikus kormány egy „belga mintájú lajstromos választás” megtartásáról rendelkezett, szerzőnk „itthoni felbujtással és segédlettel” foglalatoskodott. Március 9-i bejegyzése szó szerint így hangzik: „Nem tagadom, igyekszem informálni a külföldet, szavammal is, tollammal is. Egy cikket fogok ma felolvasni, melyet derék honfitársaink, Leffler Béla és felesége, Signe Liljekranz vittek ki Stockholmba, a Svenska Dagbladet számára. A címe: Kiáltás a nemzet vérpadáról”.
No persze, nem véletlen, hogy Bayer Zsolt és Orbán Viktor olyan jó barátok. Orbán 2003-ban, felhasználva a Szabadság Kis Köre nevű polgári kör gyűjtését, pontosan azt tette – csak éppen személyesen –, amit 1919-ben Tormay Cecile. Lisszabonban a
Kereszténydemokrata Internacionáléval megbélyegeztette Magyarországot, mint ahol „az emberi jogoknak csak a burmai meg a kubai gyakorlathoz mérhető megsértése” zajlik.
Az embernek óhatatlanul eszébe jut egy rendszerváltó, de átmenetileg ellenzéki párt 1990 szeptemberében kelt, máig szóról-szóra érvényes deklarációja, amelyben ez állt: „A kormányon lévő párt nagyon hajlamos rá, hogy a kormány fölött gyakorolt kritikát úgy utasítsa el, mintha az ellenzék vagy a sajtó Magyarország presztízsét ásná alá, magát a magyar nemzetet támadná. Az ilyen megnyilvánulások nem sok jót ígérnek a demokrácia jövőjére nézve. Az ilyen magatartás arra utal, hogy a kormánypárt vezérei hajlamosak összetéveszteni pártjukat és választóikat az országgal, a nemzettel.” A szomorú csak az, hogy mindez a Fidesz történetének dokumentumait összegyűjtő, Az első száz nap című kiadványban olvasható.
Csak éppen Orbánék nem olvassák.
