rss      tw      fb
Keres

Az elfelejtett kis-nagy testvér



A médiatörvény kapcsán látható, hallható hazai és külföldi tiltakozások, kritikák között eddig egyáltalán nem hallottam említeni egy nagyon fontos tényezőt.

A törvényt a Fidesz frakcióban ülő 76 polgármester-képviselő megszavazta, elfogadta, azonosult a szemléletével, és feltehetően élni is fog a törvény adta lehetőségekkel az általa vezérelhető-vezérelt helyi média világában is, azaz az önkormányzati fenntartású lapok, tévék, honlapok működtetési gyakorlatában. Ők, valamint sok más kormánypárti vagy kormánypártokkal szimpatizáló – egyébként függetlenként választást nyert – polgármester ezzel a szemlélettel ma különösebb kockázat nélkül beteríthetik az ország településeinek túlnyomó részét.

A magyarországi médiafogyasztók súlyos többsége – ebben biztosak lehetünk – továbbra is az ingyenesen házhoz jövő, levélszekrénybe bedobott írott helyi sajtóból, másodsorban a helyi tévék adásaiból vár és kap szűkebb és tágabb lakókörnyezetére vonatkozó híreket, innen értesül intézkedésekről, eseményekről. Szintén innen kaphat azonban nyílt vagy burkolt útmutatást az országos politika, a közélet dolgainak értelmezésére, mintát stílusra, tűrésküszöb- és ízléstorzításra is.

Álságos lenne persze azt állítani, hogy ezekkel az eszközökkel az elmúlt húsz évben helyi szinten az önkormányzati működtetésű média sehol nem élt, ha erre a bármely pártállású képviselőtestületi többség, polgármester teret engedett. A mostani helyzetben azonban – kormányzati hátszéllel, a média „megrendszabályozásának” felvállalt, nyílt hirdetése mellett – az elfogult, szervilis helyi média létrehozása érdekében a helyi hatalomnak jóval kevésbé kell erőlködnie.

Azok, akik alapvetően vagy kizárólag az országos média fogyasztói, könnyen elfeledkeznek arról, amikor a Népszabadságot, a Népszavát vagy akár a Klubrádiót támadják, hogy e médiumok olvasótábora, hallgatósága töredéke csak a helyi sajtó fogyasztói létszámának. Egyetlen budapesti kerületi újság, a Ferencváros című lap – a terjesztési hibákat, lakcímhibákat belekalkulálva is – eljutott és eljut kb. 35 ezer kerületi lakásba. Korábbi felmérések szerint az olvasottsága 70 százalékot meghaladó volt, s ha ez a mérés tartalmaz is esetleg némi pontatlanságot, akkor is legalább 20 ezer olyan olvasót jelent lapszámonként, aki legalább a címoldalra ránéz. Felteszem, ma a Népszava olvasótábora nem éri el ezt a számot. Még akkor is óriási szám ez, ha a Ferencváros esetében egy kéthetente megjelenő lapról van szó, mert üzeneteket, hosszan rágható vádakat, szappanoperaszerűen tálalható ügyeket bőven elég kéthetente felizzítani ahhoz, hogy rögzüljenek az olvasók emlékezetében. Ízlés és célok szerint természetesen az önkormányzati lapok megjelenése is sűríthető.

Hajlamosak vagyunk abba a hibába esni, hogy azt gondoljuk, azt a médiakört (beleértve az online sajtót is) látja vagy tartja relevánsnak a szavazóurnához ballagó átlagember, amit a gyakorlott újságolvasók, a közélet iránt kiemelten érdeklődők. A lakosság nagy része azonban nem tudja vagy nem akarja ezeket megfizetni, internetet nem használ, műholdas csatornái nincsenek, és idő hiányában megelégszik azzal, ha egyetlen hírforrásból tájékozódik. A helyi tévék nézettsége, beágyazottsága nyilvánvalóan jelentős eltéréseket mutat településenként, de semmi esetre sem lebecsülendő a szerepük.

Van egy olyan érzésem, hogy a jelenlegi hatalom a háttérben kényelmesen hátradőlve mosolyog, amikor a látható felszínen a sajtószabadságért kiáltók azon aggódnak itthon és külföldön, hogy a kétszázötvenezres hallgatottságú Klubrádió helyére benyomul a Katolikus Rádió, tönkremegy a Tilos az első, akár félmilliós büntetés következtében, és hogy lassan nullára csökken a köztévé nézettsége, hogy meghal az oknyomozó riport, hogy sérül a demokrácia. Eközben a megyei és települési önkormányzati lapokban azt írnak, a helyi tévékben azt mondanak, amit akarnak, és a kutya sem foglalkozik vele.

Ebben a tudatban akár enyhíthetik is a médiatörvényt, örüljön az EU, csituljanak a háborgók, hiszen a lakosság nagy tömegeit közvetlenül és ingyenesen elérő önkormányzati sajtó összes felülete szabad préda a számukra. A Helyi Téma – még magánpénzből előállított – jól menedzselt települési mutációi az elmúlt években jól példázták, nagyjából mi és milyen az a médiaeszköz, ami a kívánt célok érdekében előállítandó, és ingyenesen eljuttatva a lakossághoz sikeresen alkalmazható helyi szinten.

A helyi sajtó szerepének megítélése tőlünk nyugatabbra minden bizonnyal nagyon más, mint ahogy erre a területre itthon tekintenek. A médiatörvényt ma kritikával illető külföldiek, ha belenéznének a helyi sajtó működtetésének hazai gyakorlatába, feltehetően találnának benne kifogásolnivalót bőséggel, várható jövőjéről nem is beszélve. Érdemes lenne erre ráirányítani a figyelmet, különösen annak ismeretében, hogy az ország lakosságának zömét lefedő települések önkormányzatainak élén a médiatörvényt simán megszavazó polgármesterek-képviselők ülnek.

A Fidesz hatalmának fenntartásához, megújításához, a jelenlegi közhangulat, beszédstílus megmerevítéséhez, a politikai kulturálatlanság, a hazugságok napi szintű megjelenítéséhez és sulykolásához ma – az elérhető fogyasztók számát tekintve – sokkal nagyobb potenciális és tényleges találati felületet adnak a helyi médiumok, mint a teljes élvonalbeli írott média jobbostul-balostul, az online és elektronikus médiával együtt.
Számtalan híradásban, beszélgetésben, amit hallottam a médiatörvény tárgyában, eddig senkit sem hallottam beszélni erről, ami óriási és végzetes hiba.

(Varsányi Gergely)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!