A politikai cinizmusról
- Részletek
- Napi apró
- 2011. február 07. hétfő, 04:15
- Niedermüller Péter
Orbán 2007 májusában interjút adott a Magyar Hírlapnak. Ebben – többek között – azt fejtegette, hogy az ország erkölcsi válságban van, aminek az „ősforrása a cinizmus, s ez az elmúlt hatvan év következménye”. Majd így folytatta: „Kifelé azt kellett mondaniuk, hogy hisznek abban, ahogyan meg van szervezve a társadalom – a szocializmus –, de belül pontosan tudták, hogy ez nem igaz, és az volt a normális, ha az ember cinikusan azt mondta: persze, úgy van. Mindenki tudta, hogy ez nem igaz.” Orbán szerint ez a magatartás különösen az elitet jellemezte. Az elitet, amelyet „cinikus módon kommunista jelszavakat – aztán később ezek finomítottabb változatait – hangoztatva csak a hatalom érdekelte, és így lassan, de biztosan megromlott a közélet, elpárolgott az őszinteség, az egyenes beszéd, s maradt a kiábrándult cinizmus”. Bizony, bizony… Sajátos mechanizmus ez, s mintha ma is működne, sőt, mintha maga a miniszterelnök működtetné.
A miniszterelnök január végén interjút adott a Jediót Ahronót nevű izraeli újságnak. Ebben kijelentette, hogy bár nincs minden rendben, de nem aggasztja a magyarországi antiszemitizmus. Szerinte a helyzet ma jobb, mint egy éve volt, a Fidesz-KDNP nem működik együtt a Jobbikkal, és a szélsőjobboldali pártnak nincs esélye arra, hogy komoly befolyást érjen el. Az ember nem akar hinni a szemének. Nem akarom ismételni magamat, de a kormány viszonylag következetesen valósítja meg a Jobbik programját. Orbán erre azt mondta. "Ha egy jobbközép párt, mint a miénk, sikeres, nagyon nehéz cselekvési felületet találnia a radikális jobboldalnak". Hát, ha a sikeresség abban áll, hogy átveszik a szélsőjobboldal programját, akkor valóban. De van itt egy másik bökkenő is. A miniszterelnök úgy tesz, mintha az antiszemitizmus a szélsőjobboldal parlamenti képviseletével függene össze. S egyetlen komolyan vehető megjegyzést sem tesz a magyar társadalom egyes rétegein belüli virulens antiszemitizmusról. Nem említi párttársa és jó barátja aljas írásait a Magyar Hírlapban. Eszébe sem jut, hogy miniszterelnökként azonnal válaszolnia kellett volna Vona Gábor undorító beszédére, vissza kellett volna utasítania – már csak a NENYI szellemében is (feltéve, ha az abban foglaltakat komolyan veszi). Azt, hogy minderről ne tudna, fel sem tételezem. Éppen ezért azt kell gondolnom, „csupán” egyszerűen úgy tesz, mintha a jelenség nem létezne. Tudja, hogy nem igaz, amit mond, de mondja.
Néhány nappal később, február elején a miniszterelnök „hatalmas sikerrel zárult hatalmas összefogás” eredményének nevezte a nyugdíjrendszer átalakítását, azt, hogy a tagoknak mindössze 3 százaléka maradt a magánnyugdíjpénztárakban. „97 százalék egy irányban” – ez nagy eredmény, mondja (hogy az irány jó-e, az már más kérdés). De mondott még valamit: „A 3 százalék pont arra elegendő, hogy azt tudjuk mondani, volt választási lehetőség”. Aha… szóval a 3 százaléknak azért kell örülni, mert ez legitimálja a zsarolást (ha maradsz, nem kapsz állami nyugdíjat, hiába fizetik utánad a munkaadói járulékot). Közben egyetlen szó sincs az igazi problémákról, az alacsony foglalkoztatottságról, az adómorálról, a fekete munkáról. A miniszterelnök természetesen minderről tud – csak nem beszél erről sem. Egyáltalán semmiről, ami probléma – vagy, ha igen, akkor annak a szocialisták az okai. Hogy is nyilatkozta még 2007-ben? „Kifelé azt kellett mondaniuk, hogy hisznek abban, ahogyan meg van szervezve a társadalom – a szocializmus –, de belül pontosan tudták, hogy ez nem igaz, és az volt a normális, ha az ember cinikusan azt mondta: persze, úgy van. Mindenki tudta, hogy ez nem igaz”. Így van. És ma is mindenki tudja. Szocializmus nincs, de a hatalom mechanizmusa ma is ugyanaz. A „cinizmus páncélingét” Orbán Viktor sem tudta levetni.
(Niedermüller Péter)
