rss      tw      fb
Keres

Leckék kezdő demokratáknak - I.

   A demokrácia stabilitása


Magamtól nem néztem volna meg, de önpusztító hajlamú barátaim felhívták a figyelmem a jobboldali szellemi elit legújabb teljesítményére, amely értelmet talált a miniszterelnök beszédében. Miután a Századvég Alapítványnak sikerült az Új világrend – új politika című szöveggel a kormányszóvivők elemzési szintjére süllyednie, mindenképpen nevet kellene változtatniuk, mert eredetileg a magyar századforduló hagyatékára utaló elnevezés erősen lekívánkozik e teljesítményről. Sem ez a szöveg, sem a beszéd nem érdemes az elemzésre, betöltik nyilvánvaló propagandisztikus politikai funkciójukat, téved, aki ennél többet keres bennük. De az azért világossá válhatott azok számára is akik eddig naiv módon hittek a „szellem embereinek” józanságában, hogy nem lesz olyan rombolás, amit ne támogatnának látszólag értelmesen egymás mellé helyezett szavakkal.

Kétségkívül markáns jelentése van az új világrendnek, tisztán kivehető az elmúlt néhány hónap közjogi intézkedéseiből és a hatalom gyakorlásának módozataiból. Ezért szükséges a „régi világrend” alapjairól újra és újra szót ejteni, egy eltűnőben lévő rend utóvédharcaként. A múlt embereként megkockáztatnám, hogy ez a rend azért nem teljesen világrend, mert kétségkívül óriási területet foglalnak el a glóbuszon a nem demokratikus rendszerek. A magyar jobboldal módszeresen lebecsüli a modern államok jogállami minőségét és értékeit, úgy látják, hogy gyökeres fordulatot kell végrehajtani a liberális jogállam alapjainál. Bizonyos, hogy a jelenkor válságai sok kihívással terhelik e folyamatosan fejlődő rendszer rugalmasságát, de az intézményi alapok és a stabilizálásukat szolgáló értékek nem csorbulnak. Az a provinciális nagyképűség, hogy a periféria újítaná meg a válságba süppedő európai demokráciákat, elnéző mosolyt, finnyás félrefordulást, majd elszigetelést lesz képes csak kiváltani. A diplomáciai udvariasság rövid időre képes csak elfedni a modern demokrácia és jogállam alapjait kétségbe vonó szándékok határozott visszautasítását. Nem rendelkezünk olyan stratégiai pozíciókkal, amelyek ezt az udvariasságot egy kicsivel is prolongálnák.

De minthogy hosszú, kitartó munka és kedvezőtlen hagyományok következtében könnyen demokráciaként és joguralmi innovációként adható el a puszta hatalmi szándék, vissza kell térni az elméleti alapokhoz. Ezért néhány részben iskolás összefüggéseket fogok közölni. Kényszeredetten, mert sokáig úgy gondoltam, hogy ezek tisztázásán túl vagyunk, ha nincs is nagy támogatottsága a demokratikus jogállami intézményeknek, a politikai elitben nincs olyan számottevő erő, amely kétségbe vonná őket. A demokratikus átmenetek stabilitását vizsgáló szerzők szavaival: „democracy is the only game in town”. Nincsenek illúzióim, a szavaknak kevés az erejük, mégis mi mást tehetnénk: ismételjünk, mert láthatólag sokat felejtettünk. A következő hetekben demokráciáról, jogállamról, alkotmányról, sőt alkotmányozásról fogok írni, annak ellenére, hogy ezekről az unalmas tárgyakról mostanában állandó beszéd folyik. De éppen ez az állandóság takarja el a legegyszerűbb összefüggéseket. Nem tehetünk úgy, mintha már túllennénk a demokrácia tanulásának első szakaszain!


Wisdom and Knowledge shall be the stability of thy time (Rockefeller Center, New York) – flickr/Kurt Wagner

Charles Tilly 2007-ben megjelent demokráciáról szóló könyvét azzal kezdi, hogy minden diktátor demokratának mondja magát, az autoriter rendszereknek demokratikus az önképük. Talán az lehet gyanús, hogy demokratábbnak látják magukat a többieknél, az igazi demokrácia letéteményeseinek. A jogállam fogalma is hasonló könnyedséggel jelentés nélkülivé tehető. 1996-ban Nazarbajev új alkotmánya büszkén állítja: „Kazahsztán demokratikus szekuláris, szociális jogállam, amely az egyén életét, jogait és szabadságait a legnagyobb becsben tartja.” A nem érvényesülő alkotmányos jogok, a kormányzat hatalmának leépülő korlátai és a politikai rendszer demokratikus minősége szoros kapcsolatban állnak, de e kapcsolat természete a jelenleg közéletben keringő érveléseket hallgatva homályosnak tűnik. Az egyik domináns félreértés a demokratikus választások következtében előállt parlamenti többség felhatalmazásának terjedelmével kapcsolatos. Hiába a sok klasszikus elmélet és a sok véres tapasztalat a többség zsarnokságával kapcsolatban, a média szabályozása körüli vitákban is, az alkotmányozásban is elsöprő erejű érv a mandátumtöbbség. A modern alkotmányosságnak ellentmondó logika halálos veszedelem a fiatal demokráciákra. A demokrácia stabilitására, konszolidálására leselkedő veszedelmek egyike az elsöprő többség, amely vakká válik hatalmának korlátaira és a technikai lehetőséget a történelem alakítására használja. A fiatal demokráciák megmaradásának körülményeit elemző írások egyik visszatérő dilemmája, hogy milyen kapcsolat mutatható ki a gazdasági teljesítmény, fejlettségi szint és a demokrácia stabilizálódásának esélyei között. Megfelelő, viszonylag jó gazdasági helyzet szükséges-e ahhoz, hogy a demokrácia ne omoljon össze megtartó hagyományok hiányában, vagy a gazdasági prosperitás feltételezi a demokratikus fejlődést? Ez utóbbival kapcsolatban szokták emlegetni az ázsiai gazdasági sikereket és a kínai utat. A keleti széllel kacérkodó poszt-kommunista politikusok számára is vonzó, az európai demokratizálódási folyamatokat felforgató akarattal szemben sok történelmi, elvi érv mozgósítható, támogatja viszont a meztelen többségi felhatalmazás.

A politikai rendszerek változásait összehasonlító munkák szerint a fiatal demokráciák összeomlását nem a gazdasági válság vagy visszaesés idézi elő. Önmagukban az elnöki típusú rendszerek sem hajlamosabbak az autoriter fordulatra, még a mély társadalmi vagy etnikai szakadékok sem szolgálnak magyarázatul. Ettől még persze igazuk lehet azoknak, akik a posztkommunista térség demokráciáinak illiberális vonásai és a térség gazdasági fejlettségi szintje között kapcsolatot látnak. (Ádám Zoltán: A szabadság foka, Magyar Narancs, 2011. 02. 10.) Az összeomlást mégis más szokta előidézni: a kormányzati hatalom fékeinek és ellensúlyainak leépítése, az intézményi egyensúlyok drasztikus felborítása. A demokrácia, alkotmányosság és kormányzati hatékonyság kényes egyensúlyának semmibe vétele. A tapasztalatok szerint az alkotmányosság csorbítása a demokrácia felszámolásához vezet. A törékeny demokráciák elemzései arról tudósítanak, hogy ahol hiányoznak a fékek és egyensúlyok intézményi garanciái, ott még a gyors gazdasági prosperitás sem menti meg a demokráciát a bukástól. Néhány egyéb tényező ugyan növelheti ennek esélyét, de a kormányzati hatalommal szembeni intézményes ellensúlyok léte nyújt biztosítékot a konfliktusok demokratikus mederben tartására, s a hatékony kormányzat önmagában nem ment meg a bukástól. Természetesen a gazdasági és egyéb válságok esetén nő meg annak valószínűsége, hogy a kormányzat a válságkezelés hatékonyságának emelése céljából e korlátok lebontásában látja a kiutat. A demokráciák összeomlásának éppen ez a tipikus útja: a végrehajtó hatalom feje leépíti hatalomgyakorlásának akadályait. Ehhez régi rendnek, régi politikának, válságot okozó zavarnak állítja be a korábbi rövidnek bizonyult demokráciaépítést. Ez azokban az államokban lehet sikeres, ahol valóban nincs erős hagyománya a korlátozott hatalomgyakorlásnak, gyenge az alkotmányos értékek támogatottsága, így védtelenné, felesleges cicomává válnak az alkotmányos korlátok.

A stabil és gyenge, vagyis összeomlásra hajlamos demokráciákat tehát nem a gazdasági sebezhetőség vagy válság mértéke, a nemzetközi függőség foka vagy a társadalmi elmaradottság szintje különbözteti meg, hanem a jogállami szervezetrendszer működésének stabilitásában rejlő lényeges eltérések. A régi demokráciák stabil jogállami biztosítékrendszerrel működnek, a fiatal demokráciák törékenységét leginkább az idézi elő, hogy az alkotmányos intézmények instabilak, nem képesek hatékony működésre, így aztán könnyedén felszámolhatók.

A mai új politika körvonalai világosak: a liberális demokrácia (értsd: alkotmányos jogokkal és ellensúlyokkal korlátozott hatalom) válságba vezette az országot, nincs más út a nemzet megmentésére, mint ennek leépítése. Tankönyvi esete a demokrácia bukásának.

A következő részben a láthatólag súlyosan félreértett jogállami természetről lesz szó.



Fleck Zoltán                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!