Szöszmösz - 2010.04.05.
- Részletek
- Cserni János
- 2010. április 05. hétfő, 04:25
Minden romlás oka
60 körüli barna bőrű úr. Talán cigány, nincs hozzá szemem. Alighogy leültem, rákezdi. Nem tolakodón, századelős ráérősséggel. Múlt század elejivel. Zöld, de nem indul. Na, már sárga. Piros. Mért nem ment ez? Vár. Mire vár? Sárga. Zöld. Mi lesz már? Valami van? Elindult! Pirosban, nézze! Múltkor, képzelje, olyan öreg sofőr vezette a buszt, hogy féltem! Majd’ betojtam. Így ment (kezével mutatja a cikk-cakkot). Hú, az anyját! Negyven évig dolgoztam a BÁV-nál, ugyanott. Most nyugdíjam van. Nem sok, ötvenhatezer. Ezek az öregek elveszik a munkahelyeket a fiatalok elől. Azok meg 30-40 ezerért dolgoznak. A lányom is, pedig maguknak kéne dolgozni. A fiatalok rohangálnak. Maga is. A főnök küldi őket, meg a bank miatt, meg (ezt nem értem). Az is: amikor a felújításra kellett, kértem hatszázezret. A mérnök azt mondta, annyi kell. Adtak, szó nélkül. Most karácsonykor olyan ötvenet akartunk. Tudja, ajándékra. Azt mondják, lakás, telek, autó? Mondom, drága, ha nekem lenne lakásom meg telkem, nem jönnék magához ötvenért. Tudja, mi lesz ebből? (Nem tudom. Közel hajol.) Itt egyre több lesz a bolond ember. (Ja, már most egyre több van.) Az lesz, higgye el! Nézze meg, uszítják a magyarokat a cigányok ellen. Ilyen korábban nem volt. Régebben kezit csókolommal köszöntem az édesanyjának. Vagy bárkinek. Ma elmegyünk egymás mellett. Gondolom, él még az édesanyja. Nem ismerem, csak úgy mondom, példaként. A szomszédomat se ismerem. Jön a postás, azt kérdi, hol lakik a nem tudom, ki. Fogalmam sincs. Hát nem a szomszédom az?! Nem ismertem. Nem jó ez így. Nézze ezt is! (Nézem: a Blaha.) Akkor romlott el minden. (Kérdőn pillantok rá.) Hatvanötben. Akkor bontották le a Nemzetit. Minden jót! (Köszönök. Leszáll.)
Képviselők
Pest megyei falu. Nem nagy, nem szép, de hosszú. Az emberek kedvesek. A nagypolitika nem folyik bele az életükbe, bár megtehetné: rendszeres buszjárat van a falu és a főváros között. Aszfaltúton. Nem mintha az aszfalt akkora csoda lenne náluk. Szinte minden utca rendezett. Postás is van, kettő. Egyikük északon, a másik délen. Kell ennyi: hosszú a település, és a főút is kettéválasztja. Illetve csak az, mert a nagypolitika, ugye, nem játszik szerepet, se északon, se délen, se az út egyik, se másik oldalán. Egy utcácska van mindössze, sőt annak is csak olyan néhány háznyi része, ahol se járda, se útburkolat, ősszel és tavasszal csupa sár. Az ellenkező irányban magyarok laknak. Fehér magyarok. Emitt nem fehér magyarok. Ennyi a különbség, meg a sár. A falu lakói egyébként nem rasszisták. Nagyon nem. Petíciót fogalmaztak, szép számmal aláírták, majd leadták az önkormányzatnak. A polgármester egyetértett. A vállalkozó, aki pályázati pénzből éppen útfelújítást végez, helyszínre ment, szétnézett, majd megállapította, hogy a keretbe belefér, ő még többletpénzt se kér érte, megcsinálja, ha kérik. Az önkormányzat nem kérte. Nagyjából azzal az indokkal, hogy hová vezetne, ha a falu lakói döntenének a képviselőtestület helyett. Igaz is: hova?
Nekrológ
A Mónika Show megszűnése nyilván sokakat elszomorít, másokat boldogsággal tölt el, megint másokat hidegen hagy. Ha az ember értelmiséginek vallja magát, a második, esetleg a harmadik körbe illik tartoznia, ellenkező esetben kiveti magából az elit, és az életben többé nem hívják meg egyetlen olyan beszélgetős műsorba sem, ahol az egyedüli érdekes dolog a nyakkendője, de nagyon okosakat mondhat – mind a húsz néző örömére. A családtagokon túli öt az igazi vájtagyú: értük érdemes nyakkendőt kötni. Én ellenben bírom a Show-t, így aztán tegnap, miután szíven ütött a hír, bedugtam a gépet, mert tudtam, hogy az aksi nem lesz elég, és irány a Youtube. Hajnalig néztem, bár néha színesítettem a palettát egy-egy Balázzsal is. Balázs persze nem az igazi, mert ő humoros és sármja van, míg Mónika rendezői megelégedtek azzal, hogy csak a hülyét játssza, s a hatás elmélyítése érdekében ráaggatták az összes olyan ruhát, amit még a vendégei sem vettek volna fel, legfeljebb Józsi baráthoz lecsójelmeznek. Oda viszont sosem hívtak lecsót vendégnek. A kör bezárult. Miközben egymás után töltöttem le a legjobb jeleneteket (mert ismerjük be, azok!), fel-feltörtek belőlem a múlt mélyen elnyomott emlékei. Elsőnek az az egyetemi diáknap, amire Attila barátommal igyekeztünk pénzt szerezni - komoly szponzorkutatással. A szalámigyár az ő ötlete volt, de a pénzért felajánlott reklámszöveg (Ha az anyós önre pikkel, kínálja meg gyorsan Pick-kel!) sajnos, az enyém. Mindegy, kaptunk ötezer forintot (92-ben nem is volt olyan kevés), és nyomatékosan megkértek, hogy ne reklámozzuk a céget a rendezvényen. Úriember tartja a szavát. Az egyik pékség rengeteg kiflit adott, de náluk már rutinosan nem is próbálkoztunk szellemi termékeink felajánlásával. A szalámis szlogenből kiindulva, mire vihettem volna, ha az RTL közelébe kerülök! Egyébként meg raccsolok is, és beszédhibával nemcsak nyolcvanas évekbeli kormányszóvivő lehetett az ember, de a magyar kereskedelmi televíziós fellegvárának vagy űrkapszulájának legszórakoztatóbb műsorvezetője is így indult - és hát így is maradt. Erről is lecsúsztam. Kedves RTL Klub! Itt vagyok.
