rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. január 15.

Bolgár György kérdései a január 15-ei műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük a folytatódó közlekedési sztrájkot és benne azt, hogy egyes magánautósok BKV pótlási kísérletbe fogtak. Mekkora sikerrel járt ez az önök tapasztalatai szerint? Megbeszélhetjük azt is, hogy egyes értesülések szerint a sztrájkoló szakszervezeteknek mintegy napi 40 millió forintba kerülne a dolgozók kieső bérének pótlása. Honnan lesz erre pénz, meddig bírják?

Másik témánk az éleződő nyugdíjvita az MSZP és a Fidesz között. A két párt ma egyaránt hirdetésekkel bombázta a közvéleményt, azok után, hogy Varga Mihály egyik nyilatkozatából kiderült, a Fidesz a svéd nyugdíjrendszer bevezetésén gondolkodik. Ezt a Fideszes vezetők rögtön sorozatban cáfolták, legutóbb ma. A Fidesznek többek között a Népszabadságban közzétett hirdetése azt tartalmazza, itt az idő, hogy megvédjük a nyugdíjakat, mert Gyurcsány és Mesterházy arra készül, hogy privatizálja a nyugdíjasok pénzét. A Népszabadságban az MSZP is hirdetett: Nyugdíjkatasztrófa, ez a hirdetés címe, tartalma pedig: a Fidesz drasztikus nyugdíjcsökkentésre készül, Orbán Viktor pénzügyminisztere szerint a Fidesz megszüntetné a most megerősített nyugdíjrendszert, így a nyugdíjkorhatár akár 70 évre is emelkedhetne, az átlagnyugdíj az új nyugdíjasok számára 80 ezer forintról 70 ezerre csökkenne. Mit gondolnak, hogy mennyire lesz ebből vita a választásokig hátralévő időben, sikerül-e a Fidesznek lezárnia az erről folyó nyílt, a közvélemény előtt zajló vitát?

És végül mi a véleményük arról, hogy legyen Turul, meg legyen Lenin-szobor is, mármint ha akarják a magyar városokban, legalábbis Babarczi Eszter kultúrakutató szerint, aki a Terror Házában tartott konferencián beszélt a nemzeti identitásról és szimbólumokról. Vajon ez mind hozzátartozik a nemzeti identitásról?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


BKV-sztrájk: kinél van a megoldás kulcsa? (Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője)


Bolgár György: - Azért kerestem meg Önt, mert feltűnt nekem, hogy mintha nem nagyon szólalt volna meg a BKV-sztrájk ügyében, pedig ez aztán nagyon foglalkoztatja a főváros lakosságát.

Tarlós István: - Tényleg így van, nem sokszor szólaltam meg. Egyrészt nem jó egy ilyen sztrájk, tehát különösebben nem pártolnám azt az akciót, amelyik a budapestieknek ennyi kellemetlenséget okoz, másfelől azokat sem pártolnám, akik ezt az akciót támadják. Ha gondolja, akkor röviden kifejtem...

- Hogyne, sőt kérni szeretném rá.

- Nézze, kezdem végképp nem érteni, hogy mi folyik itt, pedig elvileg közel vagyok a Fővárosi Önkormányzathoz. Először is adott egy olyan cég, egy olyan társaság, amelyik 100 százalékig a Fővárosi Önkormányzat egyszemélyi tulajdonában van, és 100 százalékig olyan kötelező szolgáltatást lát el, amelyet a törvény egyértelműen és kizárólag a Fővárosi Önkormányzatnak címez. Ezek után összevesznek itt az autóbusz-vezetők pénzén, ami tulajdonképpen nem olyan nagy pénz ahhoz képest, hogy a sztrájkot most hevesen támadóknak egyáltalában nem fájt az, amikor az elmúlt három évben milliárdokat toltak ki a BKV-tól, a legenyhébben fogalmazva is megkérdőjelezhető ügyekre, amikor olyan embereknek fizettek ki sok tíz milliós végkielégítéseket, akik egy-másfél évet töltöttek el összesen a cégnél. Ez már elég ok arra, hogy az ilyen önmagukat szocialistáknak mondóknak azt javasoljam, gondolkodjanak már el a baloldali klasszikus értékeken. De van ennél rosszabb is...

- Azért örülök – bocsánat, hogy egy pillanatra közbeszólok -, hogy legalább a talicskát nem emlegette, hogy talicskával tolták ki a pénzt. Azért a mai modern világban ez nem ennyire kézi módszerekkel történik, vannak korszerűbbek is. Nem?

- Hát nézze, igyekszem árnyaltan fogalmazni, egyébként is, tényleg az a helyzet, hogy egy ilyen eseményt én nem akarok politikailag kihasználni. Ezért is szóltam keveset, de ami tegnap történt, azért nálam is, ahogy mondják külvárosiasan, kiverte egy kicsit a biztosítékot. Ne haragudjon, de kreálnak egy szocialista képviselőnek egy kormánybiztosi állást, amely képviselőnek ugyanakkor a Fővárosi Önkormányzatnál semmiféle jogosítványa nincs, de annyira nincs, hogy a BKV-nál a portást sem utasíthatja. Ez a képviselő ettől függetlenül összevissza intézkedik, majd eltűnik. A BKV-sok elrohannak miniszterelnök úrhoz, akinek viszont jogilag a világon semmi köze nincs a BKV-hoz, mindeközben pedig, aki a kormánybiztos helyett valóságosan felel Budapestért, mert a kormánybiztos nem tudom mi a fenéért felelne Budapestért...

- Hát valószínűleg csak koordinál, nem a fővárosi vezetés, ugye, ott már nincsenek a szocialisták, ezért találták ki ezt a koordinátori szerepet.

- Mondjuk a szavazatokból ez nem nagyon derül ki, meg aztán nem tudom, mit kordinál, mert a miniszterelnökkel közvetlenül Demszky Gábor egyeztet, azt láthattuk a televízióban is. Mondjuk úgy, hogy kapott egy címet fájdalomdíjul a helyettességért, de ebbe szerintem ne menjünk bele...

- Ne menjünk bele, már csak az azért sem, mert Demszky egyedül azért nem tudna tárgyalni a miniszterelnökkel, mert a fővárosban nincs ott mögötte a szükséges szocialista többség, vagyis mégis csak kell egy koordinátor.

- Hát én nem így látom, szerkesztő úr, ez mondvacsinált a dolog, de szeretném, ha ezt nem részleteznénk. Sokkal fontosabb ennél, és azt hiszem, ez vitathatatlan, hogy a törvény kizárja, hogy a kormánynak beavatkozási pontjai legyenek a BKV és a Fővárosi Önkormányzat belső ügyeibe. Vagyis a miniszterelnök úr nem avatkozhat be az ügybe, ha megteszi, akkor az nem egészen jogszerű. De ami a legfurcsább, hogy aki valóságosan felel a fővárosért, és valóságosan elöljárója a BKV-nak, mert a kormánybiztos aztán nem az, az a főpolgármester úr, aki viszont a füle botját se mozgatja. Nem tudom, feltűnt-e önnek. Tehát mintha kicsit a feje tetejére állt volna a világ.

- Hogy nem mozgatja-e a füle botját se, ezt nem tudom megítélni, mert ennyire közel nem álltam hozzá, csak telefonkapcsolatban voltam néhány nappal ezelőtt: igyekezett nemtetszését kifejezni az ügyben. De azt sem tudom, ön talán tudja, hiszen arra a pozícióra aspirál, hogy egy főpolgármesternek végül is volna-e konkrét beavatkozási joga a BKV ügyeibe. Félresöpörheti a vezérigazgatót és a menedzsmentet, és mondhatja-e azt, hogy igenis megadjuk a pénzt, punktum. Vagy nem adjuk meg, tessék védeni az utolsó töltényig a várat, kész.

- Szerkesztő úr, itt sok minden összekavarodott most. Egyrészt aki nemtetszését fejezheti ki, az a budapesti utazóközönség, amelyik megvásárolta a bérletet és nem tud felülni a buszra...

- Megteszik, megteszik...

- Hogy a főpolgármester úr nemtetszését fejezi ki, ez elég értékelhetetlen kifejezés, mert a főpolgármester az, aki felel az önkormányzat egészének a működéséért. Tehát ha azt tetszett volna mondani, hogy a miniszterelnök úr nemtetszését fejezi ki, az még rendben volna, mert ő nem intézkedhet, ehhez képest elszaladnak a miniszterelnökhöz, akinek nincs joga ebben az ügyben...

- De nem Demszky szaladt el, hanem a szakszervezetek...

- Azért mondom, hogy már mindenki furcsán viselkedik. De hogy a csodában lehet az, hogy a főpolgármester, aki meg felel ezért az egészért… már bocsásson meg, de ki az ördög felelne ezért, ha nem a főpolgármester, én igazán nem akarom Demszky Gábort bántani, de hogy a fenében van az, hogy...

- Ez jól hangzott, ezt ha megismételné...

- Már megbocsásson, de ne csináljunk Krisztusból bohócot! Van egy törvény, van valaki, aki 20 éve vezeti a várost, és a világon minden írott és íratlan szabály szerint ő a felelős ezért.

- Ez igaz, de hogyan tud beavatkozni? A miniszterelnök nekem azt mondta, mert az én kérdésemre válaszolt tegnap, hogy ő nem tud és nem is szeretne beavatkozni, valami ilyesmit mondott, de ha kell, akkor ő nem zárkózik el a találkozótól. Ennek viszont az a feltétele, hogy előbb az elégséges szolgáltatást biztosítsák. Nem ígérte azt, hogy ő beavatkozik és megoldja, de ha a szakszervezetek ragaszkodnak a találkozóhoz, és ő segíteni tud, akkor talán megteszi a magáét.

- Elnézést nem a szakszervezetek voltak nála, hanem odarendelte a vezérigazgatót, amihez egyébként joga sincs, mert ő nem a főnöke a vezérigazgatónak, a vezérigazgatónak Demszky Gábor a főnöke...

- Gondolom tájékoztatást kért. Nem?

- De milyen alapon? Ezen az alapon Sárisápfelső polgármestere is kérhetett volna tájékoztatást. De nem ez a baj. Tájékoztatást egy miniszterelnök mondjuk valóban kérhet. Egyébként azt is mondhatnám, hogy ellenőrizni akarja annak a pénznek a felhasználását, amelyet a kormány most decemberben állítólag beígért. De azért jó, ha tudják a hallgatók, hogy a BKV és a főváros ebből a pénzből még egy árva fillért nem kapott, és belátható időn belül nem is fog kapni, tehát ezt nehezen…

- De azt hiszem, februárban már kap.

- Hát szerkesztő úr, ezt várjuk meg, már sokszor mondták, hogy majd 1 hónap múlva, 2 hónap múlva kap, aztán még sose kapott. Ha most februárban kap, az egy üdítő jelenség lesz, de az lesz a beígért összeg kisebb része. A nagyobb része a majdani, április után következő kormány idejére esik. Ez is egy érdekes dolog, de ebbe megint ne nagyon menjünk most bele.

- Ne menjünk bele, de nyilvánvalóan a következő kormánynak is valamilyen módon tennie kell a BKV-ért, a főváros megsegítése érdekében, és ha esetleg ön lesz a főpolgármester, még az is meglehet, hogy ön lesz annak a nagy lobbistája, hogy igen is több pénzre van szükség.

- Hát hogy mi lesz, az a csillagokban van megírva, de pillanatnyilag a helyzet az, hogy itt mindenki foglalkozik a BKV-val, akinek nem a dolga, akinek meg dolga, az meg nem foglalkozik vele.

- Ön szerint mit kellene tennie Demszky Gábornak? Ha Ön, Tarlós István ülne az ő helyén, hogy intézné el a dolgot?

- Hát nézze, tegnap valaki azt mondta, hogy ezt a kérdést az teszi fel, aki nagyon nem akarja, hogy a lényegről beszéljenek, hiszen a lényeg az, hogy a csodába lehetett már idáig eljutni!

- Ez egy érdekes kérdés, de mondjuk azt, hogy a történészeké. De most itt van ez a helyzet, és Ön azt mondja, hogy a főpolgármesternek kellene megoldania. Hogyan?

- Ez nem a történészek dolga, ez a kérdés a választókat kell, hogy foglalkoztassa...

- Erre majd emlékeztetik őket, ebben biztos vagyok.

- A választóké, akik azt kérdezik, hogy mit tettek a rájuk ruházott hatalommal annak birtokosai. Egyébként az ön kérdése most olyan, mintha én végigsétálnék itt a Flórián téren a kirakatok előtt, valamennyit beverném, aztán önhöz fordulnék, hogy na tisztelt, kedves Bolgár úr, kedves barátom, ha szabad így mondanom, most ön, vagy te ebben a helyzetben mit tennél?

- Szólnék az üvegesnek, hogy jöjjön de azonnal.

- Én is azt mondom, hogy ma már annyira tönkrement állapotban van a BKV, hogy az államnak valóban a zsebébe kell egyszer nyúlnia. Bár a szocialista kurzus alatt Medgyessy miniszterelnök úr ezt már egyszer megtette, és nullára konszolidálta ezt a céget, ahhoz képest az adósságállománya az eredetihez viszonyítva megduplázódott....

- Most azt akarja mondani, hogy az állam még egyszer nyúljon a zsebébe, konszolidálja a BKV-t, és egyébként elégítse ki a sztrájkolók követeléseit? Ezt érje el Demszky Gábor?

- A sztrájkolók követeléseit azzal is teljesíteni lehetne, ha megpróbálnák a kiszórt milliárdokat visszaszerezni. Amire van elméleti lehetőség, bár az ellenzék fordult júliusban a Legfőbb Ügyészséghez, nem pedig a Demszky Gábor, ahogy ezt tegnapelőtt elmondta a Mokkában. Az ellenzék tette meg ezt a lépést, és július óta módjában lett volna a városvezetésnek, vagy mondjuk annak a kormánybiztosnak, aki tizenkétszer mondta el karácsony előtt, hogy rendbe tette a BKV-t… talán őt is meg lehetne kérdezni, hogy így néz ki a rendbetétel?

- Meg fogjuk kérdezni Tarlós úr, de nem mondta meg, hogy mit csináljon Demszky.

- Nem a csodát nem, megpróbálnám visszaszerezni a kiszórt pénzeket, mert azoknak a nagy része, jelentős része jogszerűtlenül lett...

- Hát ha jogszerűen akarják visszaszerezni, az több évbe telik, ha egyáltalán lehetséges.

- Szerkesztő úr, akkor nem nekem kell a kérdést feltenni, bár még így is tudok rá válaszolni, ha nagyon ezt szeretné, és miért ne szeretné...

- Látja, mondtam, hogy megértjük egymást.

- Meg kellene tölteni élettel azt a budapesti közlekedési szövetséget, amelyik papíron 10 éve létezik, de sem a főpolgármester úr, sem a városüzemeltetést tizenöt éve irányító szocialisták semmit nem tettek a tartalommal való kitöltésért. Mondjuk közös regionális tarifarendszer, közös regionális menetrend, részben közös infrastruktúra, közös költségviselés, mindez már nagymértékben csökkentené a BKV költségeit.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái