Húsvét vidéken
- Részletek
- 2010. április 06. kedd, 05:45
- Lángh Júlia
Lángh Júlia
Falu, tavaszi napsütés, kipattanó rügyek, hízelkedő macska, idill. Az élet derűsnek látszik. A metszőolló már a kezemben, de sajnos kinyitom a levélszekrényt. „Nemzeti oldal” címmel az önmagát Jobbiknak nevező helyi választókörzetének négyoldalas nyomtatványa, mottóként a magyaros hiszekeggyel.
A vezércikk címe: Az erőforrás-szívattyúk. Nyelvészeknek való, ízes feladat lehet elemezni, miért ugrik elő azonnal, szinte ordítva egyetlen kifejezés stiláris és tartalmi együtteséből a beszélő ideológiai hovatartozása. Divatos a szó, előfordulásai fidesz, miép, gojmotorosok, kurucinfo és hasonló oldalakat jeleznek. A cikkből kiderül, amit sejthetünk, hogy idegenszívű gyarmatosítók és tányérnyalóik szivattyúznak. Meg hogy a roma népesség jelenlegi segélyezése, támogatása is szivattyúzza az erőforrásokat. Meg még sok minden, de most ennyi legyen elég.
Szomszédom áthív egy pohár borra. Szerinte lehet, hogy a falu többsége a Jobbikra fog szavazni, legalábbis amiket ezek összezagyválnak a zsidó tőkéről meg ilyenekről, én mindig mondtam, hogy buta ez a nép! Tényleg szokta mondani, ilyenkor vitába szállok vele, de azt hiszem, idejétmúlt dumákat mondok, most már nem is szólok semmit, lehet, hogy neki van igaza. Ő csak tudja, ismeri a népét, ő volt a falu rendőre, a rendszerváltás után korai nyugdíjba ment, azóta fortyog éjjel-nappal a helyi visszásságok és a nép butasága miatt.
Tavasz van, gyönyörű, de a kerti munkák örömeit most nem mesélem el, ámbár meg kell adnunk az örömnek is az idejét, különben megbolondulunk.
Jön Nusi a lányával. Takarítunk, eszünk, beszélgetünk. Nusi egyedül tartja el két felnőtt lányát, egy menyét és egy unokáját. Az egyetlen biztos alap a havi segélyezés, ahhoz hozzájön, amit össze tudnak szedni az egyre lehetetlenebb lomizás és az egyre romló piac között. Segély nélkül éhen is halhatnának, munkát nem kapnak, mert cigányok és képzetlenek. Még egy takarítónői állást se, évek óta.
Beszélgetünk mindenféléről, mint mindig, de arra képtelen vagyok őket rávenni, hogy a választásról is kicsit részletezzük a szót. A lány sem nyilatkozik, megvonja a vállát, nem tudják még, hogy elmennek-e szavazni. Gondolom, nem nagyon szokták figyelni a híreket. Hát csak úgy meghalljuk, ami fontos, nevetgélnek. Az internetet leginkább játékokra használják, a kislány, az unoka, szerelmes verseket is szokott a netről olvasni (ezért a többiek csúfolgatják), Hajni pedig egy közösségi oldalra föltette a családi fényképeket, hadd lássa az országban szerteszét élő rokonság őket. De ebből nagy kalamajka lett – Hajni megelevenedik, ahogy meséli –, mert az öccsét fölrakta az előző feleségével, csakhogy azóta már egy új van, mármint feleség, aki méltatlankodik, és a helyét követeli, de most nem lehet róluk közös fényképet csinálni, mert a fiú éppen előzetesben ül. Hajnit a sógornők vitái foglalkoztatják, nem a választás, az anyját pedig a napról-napra beszereznivaló élelem gondja. Nusi le is zárja a kérdést: én csak azt mondom, én a Kádár-rendszerben nőttem föl, és ott nekem jobb volt.
Eszembe jut egy nemrég hallott történet, valahol Borsodban megkérdeznek egy cigányembert, hogy kire fog szavazni. Először húzódozik, nem is tudja, aztán nagy nehezen kinyögi, hogy hát a jobbikra. Miért? Merthogy az a jobbik, hát hallja, meg is van mondva.
A történet elbeszélője egyébként hozzátette, hogy meg kéne üzenni a SZEMÁ-nak, nevezze át magát SZEBBIK-nek, annak a szónak legalább van jelentése. Azt értik. Nem tudom, eljutott-e már az üzenet Ungár Klárához, ezennel készséggel továbbítom.
És ha már itt tartunk: nem értem, mi baj van azzal, hogy Ungár a Szema nevében hirdette meg a tüntetést. Hiszen a pártja tagjainak küldte szét az értesítést, talán ne használja a taglistáját, amikor valamit meghirdet? Azóta már mások is, igen helyesen, csatlakoztak és továbbítják a hírt (attól tartok, egymást erősen átfedő címlistákra). Különben pedig nincs semmi jelentősége, ki hirdette meg a tüntető sétát, ha a célokkal egyetértünk. Szokás azt kérdezni, hová lettek a szabadelvűek. Hát itt vagyunk, például azok, akik kedd este fél kilenckor találkozunk a zsinagóga előtt, kipával, kendővel.
A tavaszi metszések közti pihenőben Lénárd Sándor római történeteit olvastam. Idő: 1938. Beszélgetés a római magyar követségen. A zsidóüldözés elől Olaszországba menekülő férfiak kivándorló útlevelet kérnek.
– Igazgató úr – dadogta Sommer – én ki akarok vándorolni. Mi nemkivánatos egyének vagyunk. Legyen szíves, tegye lehetővé, hogy kivándoroljunk az őserdőbe.
– Nem érdekelnek az útiterveik. Én csak magyar állampolgárok útleveleit hosszabbítom meg.
– De hisz magyarok vagyunk!
– Maguk nem magyarok, hanem magyarul beszélő egyének.
Na tessék. Hát pontosan ilyen szövegekkel kezdődik. Hogy egyesek megmondják, ki a magyar és ki az idegenszívű.
A húsvéti ünnepeknek vége. Az ég is beborult, esik, fél nap alatt átugrottunk őszies időbe. Nem baj, öltözzünk melegen, vigyünk esernyőt, és menjünk el a kipás-kendős sétára a hajdani gettó utcáin.
Lángh Júlia író, újságíró - hirnok-enciklopedia.blogspot.com
