Tanmese Guttenbergről
- Részletek
- 2011. március 04. péntek, 06:21
- Bauer Tamás
Bauer Tamás
Kis hír a magyar lapokban és tv-híradókban: lemondott Karl Theodor zu Guttenberg német honvédelmi miniszter. Éppen két héttel azután, hogy a Süddeutsche Zeitung február 16-án megírta: Guttenberg doktori disszertációjában hivatkozás nélkül szerepelnek máshonnan átvett szövegrészek. Véletlenül figyelt fel a szövegek egyezésére Andreas Fischer-Lescano brémai jogászprofesszor. A dolog nyilvánosságra került, Guttenberg pedig első reakciójában abszurd vádról beszélt.
Tudni kell: Guttenberg évek óta vezeti a népszerűségi listákat. A bajor CSU képviselője a Bundestagban 2002 óta, arisztokrata család sarja, mindössze harminckilenc éves. Amikor 2008-ban Bajoroszágban a tartományi választáson rosszul szerepelt a CSU, és elvesztette az abszolút többséget, lemondott a párt vezetése, és Horst Seehofer korábbi szövetségi miniszter került a párt és a bajor kormány élére. A fiatal, tehetséges képviselőt kérte fel a párt főtitkári, vagyis ügyvezetői tisztségére. Majd amikor néhány hónap múlva a CSU által delegált szövetségi gazdasági miniszter 2009 februárjában váratlanul a visszavonulás mellett döntött, Seehofer Guttenberget jelölte a helyére. Gazdasági miniszterként kitűnően szerepelt, markánsan képviselte a konzervatív gazdaságpolitikai elveket, például volt bátorsága megtagadni az állami kezességvállalást a bajba került Opeltől. Miután a CDU-CSU megnyerte a következő parlamenti választást, Guttenberg 2009 októberében az új kormányban honvédelmi miniszter lett, ami Németországban az egyik legfontosabb tárca. Meghirdette a nagy horderejű haderőreformot, a sorkötelezettség megszüntetését, amivel szembefordult saját pártjában is a sorkatonaságra épülő hadsereg dogmájával. A politikai osztály őt tekintette a jövő nagy ígéretének a CDU-CSU számára, esélyesnek tartották a CSU következő elnökének, a következő bajor miniszterelnöknek, de akár a következő szövetségi kancellárnak pozíciójára is.
Két hét alatt mindez összeomlott. Két hét telt el a plágiumvád megjelenése és Guttenberg lemondása között. Először lesöpörte a vádat, és nemcsak ő, de a kancellár asszony is, aki február 21-én azt nyilatkozta: Guttenberget „nem tudományos munkatársnak, aspiránsnak vagy disszertációszerzőnek kértem fel, hanem mint honvédelmi miniszterre van rá szükségem”, és kiváló miniszter, aki a Bundeswehr történetének legjelentősebb reformjába vágott bele. Azután Guttenbergnek el kellett ismernie: disszertációja nem hibátlan. Elkezdett védekezni: arról beszélt, hogy politikusként, fiatal családapaként készítette el a disszertációt. Előbb bejelentette: átmenetileg nem használja doktori címét, majd továbbment, és megkérte a bayreuthi egyetemet, ahol a disszertációt megvédte, hogy vonják vissza a doktori fokozatát. Párttársai közben újra meg újra mellette nyilatkoztak. Az ellenzéki pártok már a lemondását követelték, de ez csak rutingyakorlatnak tűnt. Ami a legfontosabb: a közvéleménykutatók sorra tették fel a kérdést: lemondjon-e Guttenberg, elvesztette-e a hitelét, és a megkérdezettek többsége továbbra is alkalmasnak tartotta tisztségére, sőt 75–80 százalékuk azt válaszolta a kutatóknak: ne mondjon le. Néhány nappal a lemondás előtt még úgy tűnt: túléli az ügyet.
Seehofer pártelnök arra hivatkozott: nem lehet valakit addig megbuktatni, amíg mögötte áll a pártja. Biztos volt benne: a CSU nem hagyja cserben nagy reménységét. Csakhogy a bayreuthi egyetemnek ki kellett vizsgálnia az ügyet. Kiderült: a szöveg 21 százalékát Guttenberg máshonnan ollózta össze. Újra meg újra nyilatkoztak egyetemi professzorok. Gyűltek az aláírások az interneten, Guttenberg lemondását követelve. És a folyamat eljutott oda, hogy a testvérpárt CDU egyes politikusai elkezdtek kiállni mögüle: egy tartományi miniszterelnök, a kormány tudományügyi minisztere, a Bundestag elnöke. Ez tette tarthatatlanná a helyzetét.
Mi döntötte el Guttenberg sorsát? A CDU politikusai nem könnyen álltak ki mögüle. Valamennyien tudták: a népszerű politikus javítja pártjuk esélyeit a választásokon. Márpedig a következő hónapokban egymást követik a választási kampányok a német tartományokban, és Guttenberg mindenütt mellettük kampányol. Mégsem tarthattak ki mellette. Azért nem, mert minden CDU-s politikusnak azzal kellett számolnia: bármilyen ügyben áll a kamerák elé, bármilyen ügyben kérdezi őt újságíró, sosem kerülheti meg a kérdést: mit gondol Guttenberg ügyéről. Akkor pedig válaszolnia kell, és a rossz válasszal saját esélyeit csökkenti. Kínlódtak a képernyőn az utolsó napokban a CDU politikusai.
Németországban szabad a sajtó, független a közszolgálati rádió és televízió. Kormányok váltják egymást, és közben nem változnak a képernyőn szereplő arcok. A közszolgálati média valóban a közt szolgálja, nem a kormányt. Az országban különböző irányú politikai lapok vannak, de nincs kifejezetten kormányhű lap, és nincsenek ellenzékhű lapok sem. Bármely csatornán kérdez is a riporter, bármely lapnál dolgozik az újságíró, nem teheti meg, hogy nem teszi fel a politikusnak azt a kérdést, amelyre annak nehéz válaszolnia. Fel is teszi. Előkotorja az archívumból, hogy mit mondott ugyanerről korábban az érintett politikus, mint mondtak tekintélyes párttársai, mit mondott a kancellár asszony, és most szembesíti vele a nézőt és a politikusokat is. És ha elsőre kitérő választ kap, felteszi másodszor és harmadszor a kérdést, amíg csak meg nem kapja az érdemi választ. Kérdéseivel és kommentárjaival akkor is képviseli a demokratikus közélet normáit, ha a közvéleménykutatásokban megkérdezettek netán hajlandók eltekinteni e normáktól. A szabad sajtó, a független közszolgálati média a demokratikus közélet lelkiismereteként működik, és e minőségében nem kegyelmez. A politikusoknak pedig ehhez kell igazodniuk.
Sold out (Stencil Art Street Battle, London) – flickr/paul adrian
Nem a sajtó buktatta meg Guttenberget. De a szabad sajtó, a független média játszotta el a katalizátorszerepet, amikor nem hagyta, hogy a közvélemény elnézően félrenézzen.
A demokráciának ezt az alapintézményét sikerült Magyarországon a médiaháborúval, a jobboldali sajtóbirodalom felépítésével és ennek következményeként a maradék sajtó nagy részének mint „balliberálisnak” a korábbi koalíció szócsöveként való beállításával felszámolni. Magyarországon a vezető politikus büntetlenül megengedheti magának, hogy nem ad interjút neki nem tetsző lapnak, csatornának. Számíthat rá, hogy ha az első kérdésre kitérő választ ad, nem teszik fel neki a második és a harmadik kérdést. A „baráti” orgánumnál azért nem, mert lojálisak a politikushoz, az „ellenoldali” orgánumnál azért, hogy legközelebb is szóba álljon velük a politikus. Ezért nem válnak ügyekké az ügyek, ezért úszhatnak meg szinte mindent a politikusok, ami nem jut el a bírósági ítéletig. Ennek pedig az a következménye, hogy a politikus mint olyan válik közmegvetés tárgyává.
Bauer Tamás írásához lásd: Zentai Péter interjúja Ernst Elitz-cel, a német közszolgálati rádió, a Deutschlandfunk egykori első számú vezetőjével – a szerk.
Bauer Tamás közgazdász - Déri Miklós felvétele
Korábban a Galamusban:
A nemzeti kérdés két évtized magyar politikájában (előadás)
Bauer Tamás beszéde (a Körcsarnokban)
„Hiába itt Cicero, Diderot…”
G-7
Mi folyik itt kormányzás gyanánt?
„Nyaltam. Szar ember vagyok”
Mit tegyünk nyugdíj-ügyben?
A magyar szellem
Lásd még:
Alkotmánybírósági beadványok tára
