A köztársaság lebontása


Köztársaság című írásomban történetileg értelmeztem Orbán Viktor ötletét, hogy az új alkotmánnyal a nemzet vesse le magáról a köztársaság ruháját. Azóta nyilvánosságra került az általa személyesen felügyelt alkotmányozás fontos dokumentuma, a Fidesz-KDNP tervezete. A sajtó a vármegye meg a kúria megnevezésére figyelt fel belőle, mint az 1945 előtti – nem köztársasági – Magyarországhoz való visszatérés szimbólumaira. Vannak ennél fontosabb elemek a tervezetben, amelyek a szóhasználaton túl is egyértelművé teszik Orbánék törekvéseit.


Közjogi szerkezet

A rendszerváltást követően, a harmadik magyar köztársaságban lépésről-lépésre modern demokrácia jött létre, erős kormánnyal és parlamenttel, illetve a tőlük független közjogi intézmények széles hálózatával. Az 1989-90-es alkotmányozás előjogokat biztosított a parlamenti ellenzéknek, amelyeket megerősített az 1994-es házszabály. Létrejött az alkotmánybíróság, Európa egyik legerősebb alkotmánybírósága, amely minden jogszabály alkotmányosságát megvizsgálhatja, az alkotmányellenesnek talált jogszabályokat megsemmisítheti, és amelynek vizsgálatát bárki kezdeményezheti. Létrejött a kormánytól független Állami Számvevőszék és a piacgazdasági modellt követő független jegybank. Már az első ciklusban törvény született a legmodernebb európai jogvédő intézmény, az ombudsmani intézmény felállításáról, és a második ciklusban személyeket is sikerült e tisztségekbe kétharmados többséggel választani. Ebben a ciklusban jött létre az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, amely a bíróságokat függetlenítette a végrehajtó hatalomtól. Ebben a ciklusban született meg a médiatörvény, amely a közszolgálati médiumokat függetlenítette a kormánytól és az Országgyűléstől. Tisztségviselőiket egy-egy parlamenti cikluson túlnyúló időre – a jegybankelnök kivételével – kétharmados többséggel választja az Országgyűlés vagy a köztársasági elnöki, vagy a valamennyi párt együttműködésével történő közös jelölés alapján, ami függetlenségük fontos garanciája. Hasonlóképpen történik a legfőbb ügyész és a legfelső bírósági elnök választása is, köztársasági elnöki jelöléssel.

Az alkotmánytervezet radikálisan szűkíti az Alkotmánybíróság szerepét: a törvények alkotmányossági kontrollját csak állami intézmények: a kormány, a bíróságok, az Országgyűlési képviselők legalább egynegyede kezdeményezheti, mások nem. Tehát az ellenzéki képviselők is csak akkor, ha többen vannak, mint bármely jelenlegi ellenzéki frakció. A tervezet még ilyen kezdeményezés esetében is fenntartja a tavaly ősszel a költségvetéssel és adókkal összefüggő törvények alkotmányosságának korlátozását. A korlátozás olyan mértékű, hogy az Alkotmánybíróság szinte a rendszerváltás előtti utolsó években létrehozott Alkotmányjogi Tanáccsá alakul vissza.

A tervezetből hiányzik az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, a bíróságok igazgatásának kérdését az Alkotmány nem tárgyalja, hanem a bírósági törvényre utalja, csak annyit mond ki, hogy a bírói önkormányzati szervek „közreműködnek” a bíróságok igazgatásában. Hiába mondja ki az alkotmány, hogy a bírók függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve, ha megszűnik az a szabály, hogy a kormánytól és az Országgyűléstől független OIT választja a bírósági vezetőket. Ez a fontosabb, és nem az, hogy Kúriává nevezik vissza a Legfelső Bíróságot. A négy ombudsmanból csak egy általános emberjogi biztos és helyettesei maradnak, az adatvédelmi és kisebbségi biztos – amelyek nemzetközileg is elismert intézményei voltak a magyar demokráciának – megszűnnek, így természetesen az adatvédelmi biztos különleges jogosítványai is. Ehelyett valamiféle új „független hatóság” jön létre, amely „a személyes adatok védelméért és a közérdekű adatok nyilvánosságáért” felel.

Szó sincs tehát arról, hogy a közjogi rendszer „alig változna”, az ellenkezője az igaz: a fékek és egyensúlyok rendszere fölöttébb meggyengül, a kormány és az őt támogató országgyűlési többség hatalma – alkotmányos normává téve azt, amit a Fidesz az elmúlt háromnegyedévben tett – hallatlanul megerősödik.


Forking shot – flickr/winterofdiscontent

Fideszesített Magyarország

Az alkotmánytervezet elején a „nemzeti hitvallásnak” nevezett preambulum, majd „alapvetésnek” nevezett alapelvek szerepelnek. E szövegrészek legfontosabb sajátossága, hogy a Fidesz által képviselt nemzeti, konzervatív világképet és történetszemléletet érvényesíti a minden magyar számára irányadó alaptörvényben. Az Himnusz első sorát iktatták a szöveg elejére, hogy az Isten említésével kezdődhessen. Ezt követően az alkotmányt megszavazók által képviselteket, akik az amerikai alkotmány elején mint „we, the people” szerepelnek, „mi, a magyar nemzet tagjai” fordulattal fordítja, majd a preambulum végén szerepel a „mi, Magyarország polgárai” megfogalmazás. A tervezet a hatályos alkotmánynak azt a rendelkezését, hogy a magyar állam „felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért”, nemcsak annyiban módosítja, hogy „felelősséget visel”, hanem hozzáteszi, hogy „az egységes magyar nemzet eszméjétől vezérelve” teszi ezt. Az alkotmány alanya tehát a nemzet fideszes értelmezéséhez igazodva nem Magyarország lakossága, hanem a teljes magyar etnikum, minden magyar, aki Magyarország polgára, éljen bárhol. Az állampolgárságról szólva kimondja a szöveg, hogy az alapeset a magyar állampolgárok gyerekeinek születéssel szerzett állampolgársága, de „sarkalatos törvénnyel” más szabály is megállapítható. Nem tesz különbséget a tervezet az országban élő és a külföldön élő állampolgárok között, bár a jogokról és kötelességekről szóló rendelkezéseknél például a honvédelmi munkakötelezettséget és a polgári védelmi kötelezettséget a Magyarországon lakó állampolgárokra korlátozza, és lehetővé teszi a választójog magyarországi lakóhelyhez kötését is.

A szöveg a házasságot „mint a férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget” definiálja, előre kizárva az azonos neműek házasságát, siet kimondani, hogy „a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját” védi, és „sarkalatos”, vagyis kétharmados törvénybe utalja a családok védelmét, hogy a családok védelméről a jelenlegi kétharmados többség által meghozandó törvényen egy esetleges kormányváltás után se lehessen változtatni. „Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik” – így kerülne az alkotmányszövegbe Orbán jelenlegi retorikája a „munkaalapú” gazdaságról. Míg a hatályos alkotmány szerint az állam „elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát”, az új szövegben „biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben”, és hogy mikor tisztességes a verseny, azt feltehetően a kormány határozza meg. „Képességeinek megfelelően mindenki felelős önmagáért, és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni.” Ez a fogalmazás, illetve később a „teherbíró képességének megfelelően hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez” lép a közteherviselés ma hatályos megfogalmazása helyébe, amely szerint mindenki „köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni”. Míg a hatályos szövegezésből következne a vagyonadó, az újból nem. A következő bekezdés, amely szerint „A közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulás mértékét a gyermeket nevelők esetében a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani”, a gyermekvállalás támogatásának adókedvezménnyel való, a Fidesz által preferált megoldását teszi alkotmányos elvvé, szemben a családi pótlékkal. A segélyek közmunkához kötését is alkotmányos elvvé teszik: „Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személy közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.” A művelődéshez való jog megfogalmazásánál alkotmányba iktatnák a tanköteles kor leszállítására vonatkozó orbáni elképzelést, amikor „ingyenes és kötelező alapfokú, az ingyenes és mindenki számára hozzáférhető középfokú, valamint a képességei alapján mindenki számára hozzáférhető felsőfokú”  oktatásról írnak. A szöveg leszögezi: „A szülők  kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását.” Ezzel immár külön alkotmányos rendelkezés alapozza meg az iskoláztatás elmulasztásának büntetőjogi szankcionálását. Alkotmányos elvvé lesz a kétpilléres nyugdíjrendszer, de még a nők korábbi nyugdíjba vonulásának lehetővé tételét is: „Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.” Mindezeken a helyeken a tervezet a konzervatív felfogást, különböző területeken a Fidesz jelenlegi politikai törekvéseit teszi mindenkire érvényes alkotmányos normává.

A mai alkotmány rendelkezése helyébe, miszerint „az egyház az államtól elválasztva működik”, a következő szöveg kerül: „Magyarországon az állam és az egyházak különváltan működnek. Az egyházak önállóak. Az állam a közösségi célok érdekében az egyházakkal együttműködik.” Ez a szöveg megalapozza az állami funkciók széleskörű átadását az egyháznak az oktatástól az anyakönyvezésig, illetve az egyházak bevonását állami intézményekbe.

Ez az alkotmánytervezet tehát csak a Fidesz alkotmányának készül. Az egész társadalom alkotmánya olyan normák megfogalmazása lenne, amely az érdekek és értékek szerint tagolt társadalom egésze számára elfogadható, mindenki számára közös alapvető normákat tartalmazza. Ez a tervezet nem ilyen, nem lehet valamennyiünk alkotmánya. Már csak azért sem, mert a szöveg záró passzusa szerint a tervezetet megszavazó képviselők „Isten és ember előtti felelősségünk tudatában” állapítanák meg az alkotmányt. Eleve kizárják, hogy egy nem hívő országgyűlési képviselő megszavazza.


Új világ, amely régi világ

Ebben a záró passzusban „Magyarország első egységes Alkotmányának” nevezik a megszavazandó szöveget. Tudjuk, Orbán forradalma gyökeres újrakezdést jelent, és ennek lenne fontos eleme az orbáni alkotmány elfogadása is. Ezzel azonban tagadják az 1989-es alkotmányt. „Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét.” Úgy hangzik ez a mondat, mintha az 1989-es alkotmánymódosítással már nem történt volna meg a pártállami alkotmány érvénytelenítése, mintha nem az 1989–90-es alkotmányozás jelentette volna a magyar állam demokratikus átalakulását. Sőt, azt is mondják, hogy „Nem ismerjük el történelmi alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését”, illetve „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait, és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát”. Minthogy a „történelmi alkotmány” nem állt a népszuverenitás talaján, nem volt köztársasági alkotmány, nem a polgárok egyenlősége alapján állt, ezek a mondatok azt jelentik, hogy a szövegezők nem ismerik el azt a fordulatot, amelyet a köztársaság háromszori, 1918-as, 1946-os majd 1989-es  kikiáltása, a szabadság 1919–20-as majd 1947–48-as elvesztése után a szabadság 1989-es visszaszerzése jelentett. Éppen mert – a polgárosodás előtti Magyarországgal való kontinuitást hangsúlyozva – kiiktatják a polgári demokratikus fordulatot a magyar történelemből, vetik el az állam megnevezésében a köztársaságot.


Bauer Tamás közgazdász - Déri Miklós felvétele

Korábban a Galamusban:

A nemzeti kérdés két évtized magyar politikájában (előadás)
Bauer Tamás beszéde (a Körcsarnokban)
„Hiába itt Cicero, Diderot…”
G-7
Mi folyik itt kormányzás gyanánt?
„Nyaltam. Szar ember vagyok”
A hazudozás apológiája
Mit tegyünk nyugdíj-ügyben?
A magyar szellem
Köztársaság

Lásd még:
Alkotmánybírósági beadványok tára


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!