Kovácsy Tibor
- Részletek
- 2011. március 21. hétfő, 04:56
- Kovácsy Tibor
Hány halott egy felzúdulás?
Megint olvasom a Líbiával kapcsolatos híreket: a szerdaiak szerint a líbiai légierő már megsemmisült, és amennyiben a Kadhafihoz hű szárazföldi erők olyan akciókba bocsátkoznak, amelyek veszélyeztetik a polgári lakosságot, a szövetségesek odapörkölhetnek nekik. Természetesen megkönnyebbülnék, ha látnám, hogy végre bekövetkezett a várt fordulat, a felkelők el- vagy visszafoglaltak egy újabb várost – mondjuk a stratégiailag fontos Adzsdabíját, Kadhafi pedig sajnos életét vesztette egy kósza rakétatalálat következtében, és most már mindenki csak a környező országokból érkező békefenntartókat várja, akik megakadályozzák az esetleges bosszú-kitöréseket, közben meg épülhet-szépülhet a demokratikus Líbia. És akkor önfeledten kiálthatnám oda az egész nyugati világnak: szép volt, fiúk!
De még nem tartunk itt, miközben az is világos, hogy most már nem lehet abbahagyni a jelek szerint végül a NATO irányítása alá helyezett akciót, amíg meg nem bukik a Kadhafi-rezsim.
A líbiai hírek mögött, a weboldalak alsóbb régióiban ott olvashatók már jó ideje a térség többi országából érkező jelentések is. Jemenben már hosszú hetek óta éleződik a belső konfliktus, szaporodnak a tüntetőkre támadó biztonsági erők halálos áldozatai, lemondott a kormány, de Szaleh államfő rendíthetetlenül a helyén van – és ha bukna, beláthatatlan zűrzavarba sodródhatna az ország. Bahreinben is kiszámíthatatlan, milyen irányt vesz a belső konfliktus, amelyet a társadalmi feszültségen (szegények vs. gazdagok) túl, ugyanakkor vele összefüggésben a szunnita-siíta ellentét is élez. Újabban pedig Szíriából érkeznek hírek az ottani tüntetőkkel szembeni erőszakos hatósági fellépésről.
Nem hiszem, hogy ezekben az országokban a felkelők szűk, nem csupán az életkörülményeivel, életkilátásaival, hanem a jogfosztottságával is elégedetlen csoportja nagyon különbözőnek tekintené magát a hasonszőrű líbiaiaktól. Ha pedig így van, minden bizonnyal méltánytalannak érzik, hogy az ő ügyüket nem karolja föl a külvilág, az ő érdekükben nem születnek ENSZ-határozatok, az ő elnyomóiknak nem kell szankcióktól tartaniuk.
Ez valóban így van, és ez az a pont, ahol újból le kell szögezni, hogy egy katonai beavatkozás sohasem lehet kizárólag értékvezérelt. Időzítését, mértékét, mikéntjét az érdekek szabják meg. Annál tisztább a helyzet, minél nagyobb, többsíkú az érdekegyezés az így vagy úgy érintettek között. Líbia esetében ebből a szempontból ideális volt a helyzet. Ez és nem más tette lehetővé már a beavatkozást megalapozó ENSZ-határozatokat is, magáról az akcióról nem is beszélve. Kadhafit és rendszerét mindenki utálja – még ha ezt az elmúlt években leplezték is a diplomatikusan udvarias mosolyok. Utáljuk mi, európaiak, de szerencsére utálják az egész észak-afrikai–közel-keleti térségben is. A felkelők így igen széleskörű és egyértelmű elvi, de gyorsan gyakorlatira váltható támogatást élveznek – amíg ki nem derül pontosan, kik és mik ők. A Kadhafi megbuktatására szövetkező országok számára pedig a konkrét belpolitikai jópontszerzés lehetőségén túl ott van természetesen minden lehetséges gazdasági előny alapja, a stabilitás. Említeni lehet továbbá olyan további szempontokat is, mint egy újabb menekültválság elkerülése – bár ehhez megfelelt a Kadhafival fenntartott jó viszony is.
Hogy miért ismételgetem ezeket a közhely-közeli evidenciákat? Azért, mert saját magam számára tartom fontosnak, hogy tisztán lássam: a líbiai katonai akciót, a következő lépéseit, a célját, a kifutását – egyáltalán: a mostani arab népek tavaszával szembeni nyugati viszonyt – ezeknek az érdekeknek a tükrében (is) kell megértenem, értelmeznem. A kezdőponton kétségkívül ott áll egy alapvető érték képviselete: meg kell akadályozni a tömeggyilkosságot. De aztán máris belép a hűvös számítás: hány halott után kell lépni Líbiában, és hány után Jemenben? Melyik diktátor bukása mennyit ér ráfordításban, belpolitikai, geopolitikai kockázatban, hozadékban? Számon kérni ettől még lehet félresöpört értékeket, keresgélni, magyarázó erővel ellátni viszont nem érdemes őket ott, ahol nincsenek.