Ködképek – Ungváry Rudolf írásához



Voltaképpen nem sok kedve van az embernek hozzá, hogy újra és újra elmondjon valamit, amit már oly sokszor elmondott. Én például azt, hogy mi a nemzet; már itt a Galamuson is néhányszor. És különösen úgy érzi az ember, hogy egy savanyú almába kell beleharapnia, ha olyasvalakinek kell a dolgot újra kifejtenie, akit nagyrabecsül, s véleményei nagy részével is egyetért. Most mégis kénytelen vagyok ezt tenni, hiszen ha nem így tennék, hanem egy ilyen kolléga véleményét egyszerűen negligálnám, ellene mondanék nagyrabecsülő véleményemnek.

Ungváry Rudolf idevágó Galamus-cikkéről először Francis Bacon híres Novum Organuma jutott eszembe: az emberi megismerést gátló akadályokról ír, amelyeket ő „idolum”-oknak (idola) nevez: a magyar fordítás a „ködkép, ködképek” kifejezést használja. Az általa fölsorolt négyfajta ködkép közül az egyiket „a piac ködképei” névvel illeti, mivel az emberek – a tudósokat is beleértve – meggondolatlanul használják szavaikat, akár a piacon, s így „a helytelenül és ügyetlenül kialakult szavak szembeötlő módon béklyóba verik az értelmet” (XLIII. aforizma). Azért jutott eszembe ez a passzus, mert egyrészt Ungváry maga ír fogalmi tisztázatlanságokról, másrészt úgy érzem, magam is szavakon kezdenék lovagolni, ha egyes részleteiben kezdenék vitázni a téziseivel. Ezért inkább egy általános, módszertani jellegű megközelítést választok.

Ungváry már eleve önmagának ellentmondóan fejezi ki magát, amikor egyfelől – helyesen – azt írja, hogy „a nemzetet jóformán politikai nézetektől függetlenül […] sokan képesek azonosítani az állampolgárok összességével”, másfelől viszont – félrevezetően – azt, hogy „liberális és baloldali használatra idővel kitalálták a ’politikai nemzet’ megtévesztő fogalmát”, amire ugyanis egy jobboldalinak nem volt szüksége, mert „számára a nemzet mindig is egy etnikai, vagy – idővel – kulturális […] kategória volt”. Valójában az, hogy a nemzetet egyszerűen egy etnikummal vagy egy kulturális közösséggel azonosítsák, fejletlen állapotok kifejeződése, és baloldalt is dívott: a francia forradalom egyik (az utópikus szocialista Saint-Simon által különösen propagált) eszméje szerint a francia nemzet a francia néppel azonos, a francia nép pedig az őslakos gallok leszármazottja, szemben a nemességgel, amely a hódító frankoktól származik. Ezzel szemben Friedrich Meinecke bizonyosan nem volt baloldali, de híres elméletében az államnemzet és kultúrnemzet különbségéről világosan megmutatta: bármilyen alapra épüljön is a nemzet, tehát vagy egy közös államiság, vagy egy közös kultúra alapjára, mindenképpen az állampolgárok tudatos politikai közösségét jelenti. Önmagában sem a közös állam, sem a közös kultúra nem elegendő: csak a folyamatosan fönnálló tudatos közösség és szolidaritás teszi valóban nemzetté egy állam polgárainak összességét vagy egy közös kultúrához tartozó emberek csoportját. Ezért nem véletlen, hogy minden ún. államnemzet egyben kultúrnemzetté is akart válni, s minden ún. kultúrnemzet államiságot is akart magának teremteni. (Mindkét esetben hol sikerrel, hol sikertelenül.) Ezért mondotta azután Renan, hogy a nemzet léte egy naponkénti népszavazást jelent. És ezért értelmetlen dolog a „nemzetegyesítés” a kettős állampolgárság révén, mert a határon túli magyarok – akik a határokon belüliekkel együtt egy népet és többé-kevésbé egy kulturális közeget képeznek –, magyar állampolgárok ugyan lehetnek, még szavazati jogot is kaphatnak, de egy nemzetet a magyarországi magyarokkal csak akkor alkothatnának, ha ténylegesen együtt élnének velük.

A „politikai nemzet” fogalma nem megtévesztő, mint Ungváry mondja, hanem tulajdonképpen pleonazmus: nincs ugyanis másfajta nemzet, mint politikai. Minden nemzet egy öntudatos politikai közösség. Szó sincs róla, hogy „a ’politikai nemzet’ csak akkor létezik, ha létezik államalkotó nemzet”. Először is eleve nem a nemzet alkotja az államot (mert akkor ugye az állam, például a köztársaság, csak ruha lenne a nemzet testén), hanem fordítva: az állam, a politikai alkotmány konstituálja a nemzetet. (A nemzet nem közvetlenül azonos a néppel, hanem a politikailag megszervezett nép.) Másodszor a fejlett nyugati államokban nemigen szokás az „államalkotó nemzet” fantomjával kokettálni, ez a szellem csak a mi keleti, gentilista ködképekkel teli tájainkon kísért. A nemzeti érzés modern formája ezért az, amit Németországban a fölszabadulás óta – mert ők így nevezik és annak is érzik a nácizmus bukását – a Verfassungspatriotismus (kb. „az alkotmány patriotizmusa”) névvel illetnek. Valójában ez a fajta hazafiság élteti az összes fejlett nyugati államot, a legtipikusabban a többnemzetiségű svájci és a többféle kultúrából táplálkozó amerikai nemzet esetében. És az az időnként fölbukkanó téveszme, hogy ott Nyugaton effajta típusú államnemzetek léteznek, míg itt Keleten másfajta típusú kultúrnemzetek, körülbelül olyan, mintha valaki azt mondta volna úgy 1900 táján: Nyugaton is kapitalizmus és polgári társadalom van, meg Keleten is, csak az egyik ilyen típusú, a másik meg olyan. Holott egyszerűen arról volt szó, hogy igazi kapitalizmus és polgári társadalom csak Nyugaton létezett, s ami Keleten volt, az nem másmilyen típusú volt, hanem csak fejletlen és elmaradott. A magyar történelem egyik nagy fölívelő korszakában, 1848/1867 után, mi is egy nyugati típusú polgári társadalmat próbáltunk megvalósítani és egy nyugati nemzeteszmét próbáltunk meg követni – csak hát, mondhatni, a cethal hátán.

Ha azonban már a típusoknál tartunk, vegyünk figyelembe még valamit. Az elvont fogalmak, jóllehet a konkrét dolgokból kiinduló elvonatkoztatás termékei, ebben a tiszta formában nem alkalmazhatók a konkrét dolgok beazonosítására. Hiába alkottuk meg a „kutya” vagy az „ember” elvont fogalmát úgy, hogy az minden kutyára és emberre érvényes legyen, tiszta elvont formában egyetlen kutyára vagy emberre sem lesz alkalmazható. Hiszen kutya a véreb is meg az öleb is, az ember meg ugyebár eleve vagy férfi vagy nő. S a többi. Általában még nem-marxisták is azt szokták mondani, hogy Marx többé-kevésbé helyesen írta le a kapitalizmus törvényszerűségeit. Ám, miként elsősorban a kiváló és Marx teljesítményét rendkívül nagyra értékelő konzervatív történész, Ernst Nolte megmutatta, leginkább az ipari forradalom nyomán létrejött angol kapitalizmust írta le általában kapitalizmusként. Joggal, persze: mert akkor az angol kapitalizmus volt a legfejlettebb, az ottani viszonyok a legtipikusabbak. Ugyanakkor Marx mégis egy elvont kapitalista szisztémát mutatott be, olyat, amely zárt rendszer, s törvényszerűségei valójában csak e zárt formában érvényesülnek. Ilyen kapitalizmus azonban ténylegesen soha és sehol nem létezett, Angliában sem, és akkoriban sem. A tudományos ábrázolásmódnak egy olyan formája ez, melyet Max Weber később „ideáltipikusnak” nevezett.


Idol – flickr/JR_Paris 

És ez érvényes a „nemzet” fogalmára is. Tökéletes, absztrakt nemzet sehol sem létezik, Svájcban és Amerikában sem. Ez azonban nem teszi kérdésessé a nemzet fogalmának értelmességét, s azt sem, hogy ezen az elvont fogalmon mérjük az egyes konkrét esetek megvalósultsági fokát. Mint Luther rámutatott, nincs ember, aki a Tízparancsolatot teljesíteni tudná (hogyan tehetne eleget például a „Ne kívánd” parancsának, amikor egyetlen ember sem tudja nem kívánni, amit szeretne), s ezért van szükség a megváltásra – de ettől a Tízparancsolat még érvényben marad, s lemérhető, meddig tud eljutni egy ember a teljesítésében. Ungvárynak láthatólag gondot okoz, hogyan is helyezkedhet el egy többféle identitással rendelkező ember az állami és nemzeti vagy nemzetiségi keretek komplikált szövevényében. Ez néha csakugyan eléggé bonyolult lehet. A tudomány azonban nem tud minden kivétellel és minden egyes esettel külön foglalkozni. Aki csinált már valaha is bármilyen statisztikát, az tudja: hiába kezdi el mondjuk három kategória föltételezésével, előbb-utóbb kénytelen lesz újabbakat fölvenni, s kínkeservesen igyekezni, hogy minden egyedi esetet el tudjon helyezni a dobozaiban és rekeszeiben. És ha ez 99 százalékban sikerül neki, még mindig ott marad a bosszantó 1 százalék… Hogy XY hogyan és mennyiben, milyen értelemben és milyen módon lehet magyar vagy román, vagy magyar és román (vagy magyar és amerikai stb. stb.), ezt bízzuk rá nyugodtan az illető személyre. És ettől a nemzetfogalom általános törvényszerűségei még érvényben fognak maradni.



Lendvai L. Ferenc                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!